A magyar filmművész és rendező, Forgács Péter nyerte el a San Franciscó-i Zsidó Filmfesztivál Freedom of Expression díját.
A független filmesként tevékenykedő Forgács három filmjét mutatták be a fesztiválon, s kreativitását, képzelőerejét méltatták.
A művész egyébként nem először kap elismerést San Franciscóban: 2000-ben a Nemzetközi Filmfesztiválon neki ítélték a Golden Gate Award-ot a legjobb történelmi dokumentumfilm rendezéséért.
A nemzetközi filmszakma akkor figyelt fel a magyar rendezőre, amikor Forgács 1990-ben elnyerte a hágai World Wide Video Festival nagydíját. Azóta számos díjjal jutalmazták többek között Marseille, Strasbourg, Berlin, Genf, London és New York filmszemléin; a német fővárosban az Európai Díjat nyerte el, míg az elmúlt évben Hollandiában Erasmus-díjat kapott.
Legismertebb munkája a Privát Magyarország c. sorozat, aminek alapjául a harmincas és negyvenes években házi használatra készült amatőr felvételek szolgáltak. Videóinstallációi megtekinthetők a legnevesebb európai múzeumokban.
A következő címkéjű bejegyzések mutatása: Film. Összes bejegyzés megjelenítése

2008. augusztus 1., péntek
2008. július 31., csütörtök
Kétszeres költséggel készül a Transformers 2.
Mivel a Transformers c. film nem várt sikert aratott (s nem utolsósorban meglepően magas bevételt produkált), az alkotók úgy döntöttek, kétszer annyi pénzt szánnak majd a folytatásra, mint ahogy eredetileg tervezték. Egyébként sem olcsó filmről lett volna szó, s ha valóban megkétszerezik a ráfordított összeget, akkor a Transformers 2 a maga háromszázmillió dolláros költségvetésével az eddigi legdrágább filmalkotás lesz.
A Transformers második részét (Transformers 2 - The Revenge of the Fallen) a következő év nyarán mutatják be Magyarországon. A főszereplők - akárcsak az első részben - Megan Fox, Shia LaBeouf és John Torturro; s - a hírek szerint legalábbis - a szép ausztrál színésznő, Isabel Lucas is feltűnik a filmben. A rendező ezúttal is Michael Bay, míg Steven Spielberg producerként működik közre (ami önmagában is garancia a sikerre).

2008. július 28., hétfő
80 éve született Stanley Kubrick
Pontosan nyolcvan éve, 1928. július 26-án született New Yorkban Stanley Kubrick amerikai rendező.
Első nagy sikerét negyedik filmjével, a Dicsőség ösvényeivel aratta 1957-ben; három évvel később ő rendezte a Kirk Douglas nevével fémjelzett történelmi klasszikust, a Spartacust. 1962-ben merész kézzel nyúlt egy olyan témához, ami máig tabunak számít az Egyesült Államokban: filmre vitte Vlagyimir Nabokov Lolita c. regényét.
Legismertebb munkája az Arthur C. Clarke forgatókönyvírói közreműködésével elkészült 2001: Űrodüsszeia (2001: The Space Odyssey) 1968-ból. A film érdekessége, hogy zenéjét a Kossuth-díjas magyar művész, Ligeti György szerezte.
Kubrick belekóstolt a horror műfajba is: Stephen King egyik legjobb munkáját, a Ragyogást filmesítette meg. Ugyan a horrorszerző azt állította (nem is ok nélkül), hogy az alkotás nem éri el a regény színvonalát - de ez rendszerint jellemző a King (és a legtöbb szerző) munkái alapján készült filmekre; pl. a Hasznos holmik filmváltozata aligha éri el azt a hatást, amit a regény keltett az olvasóban. A Ragyogás filmadaptációja esetében a feszültség hiányára nem lehet panasz.

2008. július 15., kedd
A Red Cliff sikere Ázsiában
A hongkongi rendező, John Woo (Fegyverek istene; Mission Impossible 2.) történelmi drámája, a Red Cliff (Vörös szikla) első része a hétvégén került az ázsiai mozikba, s máris rekordbevételt hozott (26 millió dollárt).
A folytatást a következő év januárjában mutatják majd be Ázsiában, míg a nyugati közönség számára egyetlen, két és fél órás részt csinálnak majd a két epizódból; ennek bemutatójára szintén 2009 elején kerül sor.
A Red Cliff témája az i. sz. 208-ban zajlott tengeri ütközet, amelyben Liu Bei és Sun Quan seregei többszörös túlerővel szálltak szembe (igaz, a kritikusok szerint a történelmi tények és a film cselekménye korántsem egyeznek mindenben). A főszerepben ismert kínai színészeket láthatunk, mint Tony Leung Chiu-Wai, Takeshi Kaneshiro vagy a tajvani modell, Lin Chi-ling. Nem hiányoznak a különleges digitális effektusok, s a látványos csatajeleneteket több ezer statiszta közreműködésével forgatták.
A film ázsiai mércével mérten szokatlanul magas költségvetéssel készült: 80 milliárd dollárt szántak rá az alkotók, amivel a legdrágább kínai alkotásnak számít.

2008. július 14., hétfő
Utazás a Föld középpontja felé - filmen
Az Egyesült Államokban július 11-én mutatták be az Utazás a Föld középpontja felé c. filmet, ami Jules Verne azonos című regényének legújabb feldolgozása. A történet főszereplője egy geológus (Brendan Fraser; a színészt olyan alkotásokból ismerhetjük, mint A múmia, A csendes amerikai vagy az Ütközések), akinek fia egy furcsa üzenetre bukkan Verne könyvében, ami elrejtett kincsekhez vezet.
A New Line égisze alatt készült alkotás rendezője Eric Brevig, aki első ízben mutatkozik be direktori minőségben; eddig a különleges effektusok és trükkök területén bizonyított (két alkalommal jelölték Oscar-díjra).
Az Utazás a föld középpontja felé a tengerentúlon a harmadik a legtöbb bevételt hozó filmek listáján.
A hazai premierre szeptember 4-én kerül sor.

2008. július 5., szombat
Megbecsülik külföldön a magyar filmeket
Mind Teheránban, mind az olaszországi Casertában magyar alkotásokat választott legjobbnak a zsűri.
A teheráni 22. Nemzetközi Gyermek- és Ifjúsági filmfesztiválon Arany Pillangó-díjjal jutalmazták az Egon és Dönci c. animációs filmet, ami június végén a DIFF (Drake International Film Festival) elnevezésű olasz filmfesztiválon két kategória nyertese volt. Ugyancsak Casertában a Zuhanórepülés c. film alkotójának ítélték a legjobb rendezés díját.

2008. július 3., csütörtök
Mozifilm készül a Jóbarátokból?
A Szex és New York moziváltozata (és rekordokat döntő bevétele) után elkészülhet a Jóbarátok c. vígjátéksorozat játékfilm-verziója. Két évvel ezelőtt már szó volt erről, az ötletet mégis elvetette a Warner Brothers; akkoriban még a főszereplők sem lelkesedtek a folytatásért.
Azóta változott a helyzet: a sorozat sztárjai - Jennifer Aniston és Courteney Cox - ma már szívesen játszanának a Jóbarátok-filmben.
A rajongóknak egy ideig még várniuk kell; a forgatás másfél éven belül kezdődik, s egyelőre nem tudjuk, mikor kerül a mozikba a film.
A tíz szezont megért sorozatot 1994-től 2004-ig vetítették az Egyesült Államokban az NBC csatornán; számos Emmy- és Golden Globe-díjat nyert. Hat főszereplőjét azóta is a Jóbarátokban nyújtott alakításukról ismerjük leginkább. Egy-egy mellékszerepben ismert színészek is feltűntek , pl. Julia Roberts, Reese Witherspoon vagy Jean Claude Van Damme.

2008. július 2., szerda
Magyar filmes siker Londonban
Június 26. és 29. között megtartották az első Londoni Magyar Filmfesztivált Check the Gate címmel a Curzon Myfair moziban. A négynapos rendezvényt nagy érdeklődés övezte, a szervezők - a Londoni Magyar Kulturális Központ tagjai - remélik, sikerült hagyományt teremteniük.
Az első napon M. Tóth Géza Maestróját és Antall Nimród Kontrollját láthatta a közönség. A fesztivál célja egyébként az volt, hogy a külföldi mozirajongók megismerjék és megkedveljék az új magyar filmes generációt, ezért olyan hazai filmeket mutattak be, amik az ezredforduló után készültek - összesen tizenhat alkotást. Emellett az érdeklődők megnézhették a kiállítást, ami Sir Alexander Korda filmjeinek plakátjaiból készült.

2008. június 30., hétfő
A 100 legvonzóbb mozisztár
A Premiere internetes oldal közzétette a száz legvonzóbb színész és színésznő listáját.
Monica Bellucci
A felsorolásban helyet kaptak az elmúlt évtizedek sztárjai (Alain Delon, James Dean, Brigitte Bardot, Catherine Deneuve, Rita Hayworth vagy Marilyn Monroe) és a legszebb mai színésznők és leghelyesebb színészek: Monica Bellucci, Catherine Zeta Jones, Aishwarya Ray, George Clooney, Jack Nicholson vagy Will Smith.

Jack Nicholson
Furcsa módon kimaradtak az akcióhősök (igazán kár Jean Claude Van Damme-ért vagy Sylvester Stallonéért) vagy az olyan ikonok, mint Madonna vagy a bájos Emma Watson.
2008. június 25., szerda
Ki hitte volna?
Jackie Burroughs-t a magyar közönség legfeljebb a Váratlan utazás című tv-sorozat Hetty nénijeként ismeri - szó se róla, a kanadai színésznő kiválóan alakította a szeretni valóan mogorva, idős tanárnőt. Voltak azért más jelentős szerepei is.

Jackie karakteres hölgy, egyéni kisugárzással. Játszott a Holtsáv c. filmben (a horror műalkotás Stephen King azonos című regénye alapján készült; a könyvet az egyik legelsőként olvastam el King valamennyi munkája közül) és más thrillerekben. Szerepet kapott a Sentinel - Az őrszem c. sci-fi sorozat 2006-os filmváltozatában is.

Még hogy a túl vékony nők nem vonzók... (Jackie Burroughs)
Jackie karakteres hölgy, egyéni kisugárzással. Játszott a Holtsáv c. filmben (a horror műalkotás Stephen King azonos című regénye alapján készült; a könyvet az egyik legelsőként olvastam el King valamennyi munkája közül) és más thrillerekben. Szerepet kapott a Sentinel - Az őrszem c. sci-fi sorozat 2006-os filmváltozatában is.
2008. június 21., szombat
Az Aliens vs. Predator DVD-n
Június 4-én jelent meg az Alien vs. Predator c. film folytatása DVD-n.
A történet alapjául szolgáló mindkét filmeposz - az Alien-sorozat és a Predator - korszakalkotónak számított a maga idejében. Az előbbit olyan rendezők vitték vászonra, mint Ridley Scott vagy James Cameron; s mindjárt az első, 1979-es epizód meghozta a világhírt Sigourney Weavernek, azaz Ripley hadnagynak. A nézők az első igazi sci-fi horrorként ünnepelték a filmet, amit ma már nem neveznénk valódi horrornak (ezt meghagyjuk az igazán hátborzongató alkotásoknak), mégis megőrizte filmtörténeti jelentőségét.
A Ragadozó is nagy sikert aratott - elég, ha csak Schwarzeneggert említjük, aki az első rész főszereplője volt 1987-ben.
2004-ben aztán elkészült az Alien vs. Predator, a két nagy előd szörnyetegeinek "főszereplésével". Ennek folytatása az elmúlt évben megjelent Aliens vs. Predator, amit már DVD-n is megvásárolhatnak a sci-fi műfaj kedvelői.

Tinédzserként rajongtam az Alien-sorozatért, a Ragadozót (igaz, csupán a második részt) még korábban, tízévesen megtekintettem. Leginkább mégis azért kedves számomra a film, mivel néhány magyarul megjelent AVP regény egyes szeretett, nagyra becsült ismerőseim munkáját dicséri.
2008. június 18., szerda
Folytatódik a Star Trek
A Star Trek a hatvanas években indult világhódító útjára, azóta Kirk kapitány és az Enterprise űrhajó utasainak történetéből hétszáznál több epizódból álló sci-fi tv-sorozat, tíz mozifilm és számos regény készült.
Az elmúlt év novemberében kezdték forgatni a tizenegyedik Űrszekerek-filmet; a rendező ezúttal J. J. Abrams (Lost).
Az Enterprise legénységének legújabb kalandjait 2009. május 8-án mutatják be. A szereplők közt ott lesz Leonard Nimoy (az eredeti sorozat Spock kapitánya) és Winona Ryder is.
Jó hír a rajongóknak, hogy a sorozat egyik írója azt nyilatkozta, a Paramount Pictures már keresi a forgatókönyvírókat a következő rész elkészítéséhez.
2008. június 15., vasárnap
Jean Claude Van Damme új filmjei
Hosszabb-rövidebb kihagyás után új akciófilmekkel jelentkezett a belga oroszlán, Jean Claude Van Damme.

A 2007-ben készült A törvény erejével márciusban jelent meg DVD-n.
A filmben a testépítő-harcművész Van Damme egy rendőrt alakít, aki New Orleansból Új-Mexikóba költözik, hogy maga mögött hagyja rossz emlékeit (tizenéves lánya kábítószerfüggőként halt meg), s felveszi a harcot az ott garázdálkodó drogkereskedőkkel.
Természetesen nem hiányoznak a látványos akciójelenetek, s ami a fő, megcsodálhatjuk Van Damme tae kwon do és shotokan tudását (és hibátlan alakját).
Legújabb filmjét, a J. C. V. D.-t e hónap elején láthatták először a francia és svájci nézők. Nem nagy meglepetésre a cselekmény középpontjában Van Damme áll, amint önmagát alakítja.
A következő évben a Full Love c. alkotásban láthatjuk az akcióhőst.

2008. június 12., csütörtök
George Clooney regényhős lesz
A Warner Bros. producerei filmre viszik Olen Steinhauer A turista című regényét; a forgatókönyvet Anthony Peckham írja majd.
Steinhauer munkásságának érdekessége, hogy az amerikai szerző mindig is különös érdeklődést tanúsított a kelet-európai régió iránt: 1989-ben egy évet töltött Romániában, hogy hitelesen ábrázolhassa a rendszerváltást, akkoriban készült jegyzeteit felhasználta 2003-ban írt első regényéhez (Sóhajok hídja; egy ötkötetes sorozat első része), aminek témája szintén az egykori szocialista blokk "hidegháborúja".
Steinhauer - akit az elmúlt évben a New York Times a tíz legjobb krimiíró közé sorolt - 2003 óta Budapesten él.
Egyelőre nem tudjuk, ki rendezi A turistát, de a hírek szerint főszerepet - Steinhauer és a közönség nagy örömére - George Clooney-nak szánják az alkotók.

2008. június 10., kedd
Opera készül a Túl a barátságon című filmről
A három Oscar-díjjal jutalmazott Túl a barátságon (Brokeback Mountain) c. filmből opera készül. A New York-i Operaház Charles Wuorinent kérte fel a darab megírására, az amerikai zeneszerző-karmester örömmel fogadta az ajánlatot.
A 2005-ben forgatott film alapja Annie Proulx írása. A Túl a barátságon alkotói a legjobb rendezésért (Ang Lee), a legjobb filmzenéért és a legjobb adaptált forgatókönyvért járó Oscart vihették haza 2006-ban.
A hetvenéves Wuorinen a kortárs komolyzene kiemelkedő alakja több mint négy évtized óta. Több mint kétszáznegyven darabot komponált, s zongoristaként is ismert. 1970-ben Pulitzer-díjat kapott Time's Encomium c. munkájáért (a díj történetében a legfiatalabb zeneszerzőként, akinek sikerült elnyerni az elismerést: harminckét esztendős volt ekkor).
A Túl a barátságon alapján készült operát csupán öt év múlva, 2013 elején mutatják be.

2008. június 9., hétfő
Moszkvában Garas Dezsőt tartják a legjobbnak
A moszkvai nemzetközi filmfesztiválon Garas Dezsőnek ítélte a zsűri a legjobb színésznek járó díjat. A magyar művész Sándor Pál Noé bárkája c. filmjében nyújtott alakításáért kapta az elismerést.
Sándor Pál - akinek a nevéhez fűződik a Szeressétek Ódor Emiliát, a Régi idők focija, a Ripacsok, a Szeressük egymást, gyerekek; s akit mind a berlini, mind a cannes-i filmfesztiválon díjjal jutalmaztak - csaknem húsz év kihagyás után rendezett újra nagyjátékfilmet.
A Kossuth-díjas Garas egy nyugdíjas moziigazgatót játszik a 2007-ben készült Noé bárkájában. A hetvenhárom esztendős színész-rendező, a Nemzeti Színház művésze, az elmúlt évben elnyerte a Karinthy-gyűrűt és a Hazám-díjat - külön öröm látni, hogy külföldön megbecsülik, elismerik (talán még jobban is, mint idehaza).

2008. június 7., szombat
A képregényhősök megunhatatlanok
Sam Raimi, a Pókember-filmek rendezője már a sorozat negyedik részének forgatását tervezi.
Egy interjúban megemlítette, hogy a forgatókönyvet James Vanderbilt írja majd, s Raimi - aki maga is Pókember rajongója - reméli, a Sony cég rá bízza a film rendezését.
A Sony a hírek szerint három további epizódban képzeli el Pókember történetének folytatását, ezek közül az első a következő évben, esetleg 2010-ben kerül a mozikba. Még nem tudjuk, a korábbi főszereplőket viszontláthatjuk-e, vagy új színészek, színésznők alakítják majd az egyes karaktereket.
A Pókember figuráját 1962-ben álmodta meg Stan Lee, a Marvel-képregények írója (többek között az X-Men is az ő nevéhez fűződik). A mozivásznon először 2002-ben láthattuk a szuperhőst; a legutóbbi - harmadik - rész egy évvel ezelőtt jelent meg.

2008. június 5., csütörtök
Új Marvel-filmek a láthatáron
Mostanában reneszánszukat élik a Marvel-képregények, legalábbis a mozivásznon.
A nagy sikerű X-Men és a Hulk után újabb Marvel-történetet filmesítenek meg: ezúttal a Runawayst.
A sorozat történetét Brian K. Vaughan (a Lost - Eltűntek egyik alkotója) és Adrian Alphona kezdte írni 2002-ben; a készülő film forgatókönyvét az utóbbira bízták, míg a produceri feladatokat Kevin Feige látja el.
A cselekmény központjában amerikai tizenévesek állnak, akik rájönnek, hogy szüleik bűnözők, méghozzá természetfeletti képességekkel - ezért megszöknek otthonról, csapatba szerveződnek és szuperhősökké válnak.
2011-ig négy másik Marvel-filmet láthatunk majd a mozikban, többek között a Thort (2010-ben) és az Amerika kapitányt (2011).
X-Men rajongók, figyelem: 2009 májusában mutatják be a Rozsomák c. filmet, aminek főszereplője - nem meglepő módon - az adamantium csontozatú félcyborg. Logant ezúttal nem Hugh Jackman, hanem Gavin Hood alakítja majd.

2008. június 3., kedd
Szabó István az Európai Filmrendezők Szövetségének új elnöke
Az Európai Filmrendezők Szövetsége (Fédération Européenne des Réalisateurs de l'Audiovisuel) elnökévé választották Szabó Istvánt Dublinban az elmúlt hét végén.
Eddig is tudtuk, hogy Szabót, a Kossuth-díjas művészt, az Európai Filmakadémia tagját nemcsak a hazai filmipar, de a nemzetközi szakma is elismeri. Cannes-ban négy ízben nyert díjat, a berlini filmfesztiválon kétszer; 1982-ben Oscarral jutalmazták a legjobb külföldi film (Mephisto) rendezéséért. A Klaus Mann regénye alapján készült dráma főszereplője Hendrik Höfgen, aki az 1930-as években színészkarrierje érdekében - meggyőződése ellenére - a náci párthoz sodródik.
1996-ban Szabó Pulitzer-díjat kapott.
1999-ben neki ítélték az Európai Filmdíjat az év legjobb forgatókönyvéért (A napfény íze), ezenkívül a legjobb rendezőnek járó Golden Globe-ra jelölték. A történelmi filmdráma a Sonnenschein család három generációjának sorsát mutatja be.
Szabót 2002-ben a Diamond Bucherer Award for Peace nevű békedíjjal tüntették ki Berlinben. 2004-ben Isztambulban, 2005-ben pedig Moszkvában életműdíjat kapott a most hetvenesztendős rendező.

2008. június 1., vasárnap
Új Emmanuelle film készül
Huszonöt évvel ezelőtt még botrányosnak számított az Emmanuelle címet viselő erotikus film. Az eredeti francia alkotás egy Bangkokban élő fiatal modell pikáns története. (Akkoriban nemigen volt rá példa, hogy szélesvásznon láthasson a közönség maguknak örömet szerző szereplőket vagy intimtorna-gyakorlatokra emlékeztető mutatványokat.)
Azóta sok mindenhez hozzászoktak a nézők, ma már csak mosolyognak azon, ami régen közfelháborodás tárgya volt.
Mégis sokakat érdekelhet, hogy új Emmanuelle-epizód készül (What Else, Emmanuelle?), mégpedig a régi producerek, Alain Siritzky és Alain Sarde közreműködésével.
Az is kiválthat némi érdeklődést, hogy az egyik főszerepet George Clooney-nak szánják, remélhetőleg a színész vállalja a feladatot. A női főszereplőt még nem választották ki, a hírek szerint a producer brazil vagy kínai hölgyként képzeli el Emmanuelle-t.
A film a következő év elején kerül a mozikba.

Feliratkozás:
Bejegyzések (Atom)