Digitális könyvtárat hozott létre a Google

2004 decemberében digitális könyvtárat hozott létre a Google, amiben a tervek szerint a világ csaknem valamennyi könyve szerepel majd. A kezdeményezés dicséretre méltó - hihetetlen mennyiségű tudásanyaghoz férhet így hozzá az internet olvasóközönsége.

Mindeddig húszezer kiadó és huszonnyolc nagy könyvtár egyezett bele, hogy köteteik felkerüljenek az Internetre. Az Oxfordi Egyetem és a New York-i Könyvtár a kezdetektől együttműködött a céggel.

A Google-féle elektronikus könyvtár állománya mára egymillió, negyven nyelven írt kötet, s folyamatosan bővül.
Külön ki kell emelni, hogy az alkotók tiszteletben tartják a szerzői jogokat, amiért minden elismerést megérdemelnek; manapság sajnos már ritkaságszámba megy ez a fajta korrektség. Az is igaz, hogy előzőleg kaptak némi figyelmeztetést: néhány nagyobb kiadóház, mint pl. a Penguin Groups, beperelték a Google-t, mivel engedély nélkül tettek közzé egyes írásokat.

Valóban jó odafigyelni arra, hogy az elektronikus könyvtár ne sértse az írók érdekeit (akik egyébként is ki vannak szolgáltatva a kiadóknak, a könyvterjesztőknek).
Tény, hogy egy szerző műveinek eladási statisztikáit jelentősen javítja, ha az adott író egy-egy műve megjelenik a világhálón, s így olyan olvasókhoz is eljut, akik egyébként sosem hallottak volna róla. De nem árt mértéket tartani. Elvégre ki akar majd könyvet venni, bármi írásért fizetni, ha valóban minden eddig megírt kötet felkerül az Internetre. Ezért kell(ene) először is a szerző beleegyezését, engedélyét kérni, mielőtt bárki közzétenné egy-egy munkáját.

A Google-könyvtár alapja a Google Book Search, amin keresztül számos külföldi szerző digitalizált könyveit megtalálhatják az érdeklődők (vagy, abban az esetben, ha még nem került a könyvtárba, netán jogvédelem alatt áll, információkat nyerhetünk róla, megtudhatjuk, mely könyvtárban, boltban férhetünk hozzá).
Hasonló célt szolgál az Online Books Page, a Gutenberg-projekt, az Internet Archive, s természetesen a Magyar Elektronikus Könyvtár.

Arthur Herzog - Örülök, hogy itt voltál

Többször leszögeztem már, hogy kedvenc műfajom a fantasy (elsősorban a dark fantasy) és a horror; egyértelműen előnyben részesítem az ilyen stílusú könyveket a krimikkel vagy sci-fi művekkel szemben.
A kiváló amerikai író, Arthur Herzog kivételt képez - azonnal a szívembe lopta magát, amint elolvastam Örülök, hogy itt voltál c. regényét. Az is igaz, hogy a könyv a zseniális Tandori Dezső fordításában jelent meg magyarul; a Kossuth-díjas szerző és műfordító szójátékokkal tűzdelt, humoros és egyéni nyelvezete határozottan a javára válik bármely írásnak.

Az utópisztikus regény a távoli jövőben játszódik New Yorkban, főszereplői egy maroknyi csapat tagjai: az Egyesült Államok tinikorból alig kilépett elnöke, Bil; jóval idősebb, talpraesett felesége, Alce; öreg tanácsadójuk, Ralp Nadir; az úgynevezett szexolimpiák veterán bajnoknője, Dicici Toffler és MultiTop, a titkárnői szerepkörre alkalmazott robot.
Míg megpróbálják megmenteni a világot és helyreállítani a rendet a nemrég lezajlott, pusztító háború után (pl. rávenni az amerikaiakat, hogy ismét próbáljanak kőkorinak tartott, rég elfelejtett módszerekhez folyamodni, mint a szeretkezés), felüti köztük a fejét a viszály és a rivalizálás: Dicici építgetni kezdi saját politikai karrierjét (aminek következtében ellepik New Yorkot a "Dicici Toffler a példaképünk!" feliratú ingekben járkáló, deviáns külsejű fiatalok), míg Alce egyszerűen átveszi a hatalmat férjétől (ettől fogva Felcének hívatja magát).
A "négyek" hamar rájönnek, hogy áruló van köztük: valaki titokban több alkalommal is fegyverbe szólította a forgalomból kivont, veszedelmes Robotrendőrséget (tanácskozás Bil és Nadir közt: "Szerintem Dicici Toffler sem ártatlan..." "Ártatlan? Az a ribanc? Na de hogy ebben is sáros legyen...!").
Persze kiderül, hogy ki a valódi bűnös - megfelelő büntetésben részesítik.
Az író humora sosem tűnik erőltetettnek, a cselekmény mindvégig megőrzi vidám és hangulatos voltát. Az Örülök, hogy itt voltál Herzog (Földmoraj, Hőség, 17 nap) talán legjobb írása.

Jókai Mór: Gazdag szegények

Jókai Mór nagy sikerű kalandregényét, a Szegény gazdagokat (ami akár az első magyar thriller lehetne) 1860-ban adták ki először. A nagy mesélő pontosan harminc évvel később, 1890-ben írta meg a Gazdag szegényeket. Az utóbbi kevésbé fordulatos ugyan, s kicsit sok jutott a műbe a moralizálásból, de színes és eleven.
A cselekmény központjában egy főúri származású lány áll, aki megszökik otthonról, miután vőlegénye az (egyébként még mindig szép és fiatal) anyját vette feleségül helyette. Zola, Maupassant vagy más realista szerző könyveiben ekkor venne pikáns fordulatot a történet; nem így Jókai esetében: a lány varrónőnek áll, vállalja a legnagyobb ínséget (kiváló írónk ezúttal is a lírai leírásokban és az érzelemkeltésben remekelt; a valósághű történetvezetést meghagyta a realista stílusban alkotó külföldieknek).
A lány új barátai, szomszédai a 19. század Budapestjének alacsony sorsú polgári rétegét képviselik - a társadalomábrázolás hangulata rögtön magával ragadott.
Jókai esetében nem meglepő, hogy a mellékszereplők - a szeretetre méltó, idős házaspár vagy a szikár, egyenes jellemű közrendőr (aki a kritikusok szerint akár Gogol egyik figurája is lehetne) - hitelesebbek a főhősnél.
Legrokonszenvesebbnek (és legvalósághűbbnek) az egyértelműen negatívan ábrázolt vén virágárusnőt vagy a főszereplő anyját találtam.

109 éve született Hemingway

109 évvel ezelőtt, 1899. július 21-én született Chicagóban Ernest Hemingway amerikai szerző.
Még húszéves kora előtt újságíróként kezdett dolgozni; később regényeinek szövegét is a hírlapi stílus - kurta, lényegre törő mondatok, letisztult kifejezések - jellemzi (a magam részéről hiányolom is munkáiból az érzékletesebb, kifinomultabb megfogalmazást).

Hemingway ápolóönkéntes volt az első világháborúban - ekkor szerzett élményeinek hatására írta Búcsú a fegyverektől c. munkáját 1929-ben -, utóbb újságíróként dolgozott Európában.
Első irodalmi sikerét 1926-ban aratta A nap is felkel (The Sun Also Rises vagy Fiesta) c. regényével.
1944-ben haditudósítóként tért vissza Európába, részt vett a normandiai partraszállásban.
Járt Afrikában, Kínában, Kubában, Spanyolországban - műveiben rendszerint az utazásai alatt szerzett benyomásairól írt.
Legismertebb munkái: Akiért a harang szól; Az öreg halász és a tenger. Az utóbbiért 1953-ban Pulitzer-díjjal tüntették ki. 1954-ben elnyerte az irodalmi Nobel-díjat.
Mint oly sok tehetséges szerző, Hemingway is depresszióval küzdött. Életét öngyilkosként végezte.

Alberto Moravia: A római lány

Az olasz szerző írása mindjárt az első soraival felkeltette az érdeklődésemet.
A mű fő erénye a szépirodalmi nyelvezet mellett a hitelesség (igaz, ez utóbbi kicsit megfakul a regény végére); a történet nemcsak kellemes, de akár a valóságban is megeshetett volna. Moravia reálisan ábrázolja a karaktereket, a környezetüket, a gondolataikat.
A főszereplő a fiatal Adriana, aki szűkös körülmények között él varrónő anyjával. Az édesanya jobb sorsot szán a csinos lánynak, ezért ráveszi, hogy festőknek álljon modellt. (Számomra a legrokonszenvesebb szereplők a kiábrándult, idős édesanya, és a cinikus, előkelősködő modorú barátnő, Gisella.) Adriana azonban férjhez menésről, kispolgári jólétről ábrándozik; s ahogy az már lenni szokott, megismerkedik egy lelkiismeretlen fiatalemberrel, a kapcsolatról hiába is próbálja lebeszélni az aggódó anya. A lány kevéske fizetéséből nagy szeretettel rendezi be lakásuk egyik szobáját - a leendő közös otthont - szegényes bútordarabokkal.
Hamar kiderül, hogy a fiú csak hitegeti Adrianát azzal, hogy feleségül veszi - valójában nős, gyereke is van. A lány csalódottságában hallgat barátnőjére, aki azt tanácsolja, próbáljon anyagi javakra szert tenni udvarlóiból. Ettől kezdve férfiakat fogad a szobában, amiben férjével akart lakni.
Egyik vendégét, Giacomót hamarosan megszereti; a nem túl tetterős, csapongó, életunt fiatal diák csak ímmel-ámmal viszonozza a ragaszkodását. Politikai ügyekbe keveredett, de emellett sem tud kitartani: amikor a rendőrségre kerül, egy pillanatnyi hangulat hatására elárulja társait; Adriana - aki viszonyt folytat egy magas rangú rendőrfőnökkel - eléri ugyan, hogy a dolgot elsimítsák, de a fiú lelkifurdalásában öngyilkosságot követ el (amikor ezt olvastam, pontosan megértettem, miért tartották az akkori nagypolgárság forradalmi eszméket követő tagjait határozatlannak, kevéssé elkötelezettnek).
A cselekmény akkor veszít valamennyit a hitelességéből, amikor a szerző belerángatja a történetbe a Palestro utcai gyilkost. A végkifejlet nyomasztó és kesernyés (mégpedig hétköznapi értelemben, nem úgy, mint egy jól sikerült hátborzongató regény).

Blogger Online Könyvhét

Július 21-től 27-ig tart majd a Blogger Online Könyvhét, amit a verselo.freeblog.hu szerkesztője hirdetett meg. Mintegy nyolcvan blogíró adta be jelentkezését; a pályázók blogjaiból készült kivonatokat egy külön honlapon tekinthetik majd meg az érdeklődők.
A könyvhét cél az olvasás népszerűsítése (ami mindjárt rokonszenvessé teszi a kezdeményezést), a támogatók közt ott van a Népszava Online vagy a Bookline is. Az egyes blogok részleteit digitális könyvvé szerkesztik majd, amit elektronikus könyvtárakban láthatunk viszont a későbbiekben.

Salman Rushdie Best of Booker-díjat kapott

Az indiai származású brit szerző nyerte el a Best of Booker-díjat.
A Booker-díj pontosan négy évtized óta létezik; minden évben a legszínvonalasabbnak talált (angol nyelven írt) könyvért ítélik oda az egyes szerzőknek. Idén a negyvenedik évforduló alkalmából az eddigi nyertes munkák közül választották ki a legjobbat.
Rushdie 1981-ben kapta meg először az elismerést Az éjfél gyermekei c. könyvéért; 1993-ban - a díj fennállásának huszonötödik évfordulóján -, akárcsak most, az addigi legjobbnak választották.
A hatvanegy esztendős író a mágikus realizmus egyik legjobb képviselője; a nemzetközi PEN Klub amerikai szervezetének elnöke, a Brit Királyi Irodalmi Társaság tagja. Korábban már kitüntették a British Book Awards év szerzőjének járó díjával, a Whitbread Novel Award díjjal és a Brit Írók Egyesületének díjával.
Bombayben született és nevelkedett, tanulmányait Cambridge-ben végezte. Díjnyertes könyvét, Az éjfél gyermekeit hazájában botrányosnak minősítették, ami miatt egy időre el kellett hagynia Indiát. Később Sátáni versek c. írásáért hitehagyottnak bélyegezték, könyveit tiltólistára tették; maga Rushdie kénytelen volt néhány évig száműzetésben, rejtőzködve élni.
Legújabb regénye, A firenzei bűbájos novemberben jelenik majd meg (többek között hazánkban is, az Ulpius-ház gondozásában).

Ómolnár Miklós - A megszökött nemzedék

Ómolnár Miklós - akit mostanság leginkább a Story magazin főszerkesztőjeként ismerünk - a rendszerváltás évében jelentette meg A megszökött nemzedék c. dokumentum jellegű írását.
A könyv a szocializmus negyven éve során kivándorolt magyarokról szól. Bemutatja a korszak politikai hátterét, leírja, miként juthatott (vagy nem juthatott) útlevélhez akkoriban egy-egy magyar állampolgár a bürökrácia útvesztőiben. Megszólalnak néhányan azok közül, akiknek sikerült - akik vállalták a kivándorlás küzdelmes éveit, az ausztriai vagy olasz menekülttáborban töltött hónapokat, a nyomorúságos körülményeket, s végül, évek múltán, biztos egzisztenciát teremtettek maguknak választott hazájukban.

Eddig azt hittem, a kivándorlóknak a legfőbb nehézséget a vasfüggöny, az aknazár és szögesdrót jelentette; "odakint", szabad földön már biztonságban érezhették magukat. Mekkorát tévedtem... Ausztria ugyan igyekezett lehetőség szerint menedékjogot biztosítani a kivándorolt magyaroknak, lengyeleknek, de mivel egyre többen érkeztek a szocialista blokk országaiból, s Kanada, az Egyesült Államok, Ausztrália mind kevesebb menekültet fogadott be, szigorú intézkedéseket hoztak a bevándorlók ellen - néhány esetben hazairányították őket. Az ügyesebbek visszaszöktek, illegálisan tartózkodtak az ország területén. Akiknek ez nem sikerült, azokat otthonukban a rendőrség várta...
A legtöbb országban nem vállalhattak munkát az emigránsok, akik a kilátástalanság, a szegénység és leginkább a politikai helyzet miatt hagyták el hazájukat, sokszor bármi nyelvtudás nélkül próbáltak idegenben boldogulni.

Milyen élet lehetett ott, ahol rossz szemmel nézték a rágógumit, a farmert, a hosszú hajat - mint nyugati jelképeket? Ahol a vélemény-nyilvánítás szabadságát vagy az anyagi jólétet legfeljebb hírből ismerték? Ahol bűncselekménynek számított külföldre távozni, "disszidálni"? Vajon el tudják ezt képzelni egy nyugati ország lakói - akik a mai napig idegennek, nem kívánatosnak tekintik a jobb élet reményében érkező kelet-európai bevándorlókat?

Bevallom, nehéz szívvel olvastam az utolsó fejezeteket. Ezek azokról szóltak, akik reményüket vesztve várták a menekülttáborban, hogy gyorsított eljárással kitoloncolják őket; azokról, akik nem kaptak politikai menekültjogot, akik kénytelenek voltak Magyarországon (Lengyelországban, Romániában, stb.) maradni. Nem volt vidám olvasmány.

Tolsztoj: Feltámadás

Bevallom, Tolsztoj művei közül még mindig az Anna Karenina a kedvencem. A témája kézzel foghatóbb számomra, mint a Feltámadás c. regényé.
Vitathatatlan, hogy az utóbbi is remekmű. Mindjárt a legelső jelenete megindító és gyönyörű: a történet egy szép, eleven természeti képpel kezdődik, a tavaszi rügyfakadás bemutatásával.
A folytatás jóval nyomasztóbb: egy fiatal cselédlány sorsát mutatja be, aki két öregasszonynál szolgált, s a két gazdag hölgy unokaöccse, egy fiatal gróf elcsábította. A lány teherbe esett; nem maradhatott tovább az előkelő családnál. Ezután munkaadói - férfiak - kihasználták kiszolgáltatott helyzetét. Végül egy nyilvánosházba jutott, ahol társai gyilkosságot követtek el, s őt kiáltották ki bűnbaknak.
Maszlova története - ami csupán a regény háttere - megrázó, de mindeddig hihető. Sok hasonló esetre akadt példa a múltban. A folytatásra azonban aligha: amikor a lány megjelenik a bíróságon, az egyik magas rangú esküdt, Nyehljudov gróf (a két öregasszony unokaöccse) ráismer korábbi kedvesére, lelkifurdalás ébred benne. Minden követ megmozgat, hogy elérje, hogy a bíróság felmentse a lányt - amikor ez nem sikerül, s Maszlovát kényszermunkára ítélik, a férfi elhatározza, hogy követi Szibériába. Útközben felforgató elemekkel, kommunistákkal ismerkedik meg, s lassan átveszi nézeteiket.
Nos, ehhez hasonló fordulatot még a mi (hírhedten romantikus) Jókaink sem produkált (legfeljebb a Kárpáthy Zoltán c. regényben, amikor Kőcserepy visszaadja a címszereplőnek a csellel megszerzett Kárpáthy-birtokot).
Solohov szereplőinek gondolatai, élethelyzetei hitelesebbek és érthetőbbek számomra (legkevésbé sem tudok egyetérteni velük, de az indítékokat megértem): amikor a kommunista párt tagjai beférkőznek a kozákok közé, a legszegényebbek csatlakoznak hozzájuk. Azok, akiknek nincs vesztenivalójuk, akik legrosszabbul éltek a cár uralma idején. Ők aztán foggal-körömmel védik a szovjethatalmat, kivégeztetik vagy akár saját kezűleg ölik meg falubeli ismerőseiket, régi barátaikat, ha szembeszállnak a "rendszerrel". A jómódúbb kozákok hallani sem akarnak az egyenlőségről; belőlük lesznek az ellenforradalmárok. Ez bizonyára pontosan így történt annak idején.
Az azonban nem valószínű, hogy egy gazdag gróf megsajnálja fiatalkori kedvesét, a cselédlányt; az még kevésbé, hogy kövesse a szibériai száműzetésbe.

Bár Tolsztoj felvilágosult szellemben próbál alkotni, a korabeli előítéletek - pl. Maszlova "bűnös" múltja iránt - még észrevehetőek a regényben. A mellékszereplőket hitelesen ábrázolja a szerző: az egyik legérdekesebb karakter az öreg csavargó, aki arra a kérdésre, elismeri-e a cárt, azt feleli: "Hogyne ismerném el? Ő is cár magának - én is cár vagyok magamnak." Nyehljudov csodálkozva veszi észre az őrültnek hitt idős ember szavaiban rejlő bölcsességet.
A Feltámadás - bár a börtönbe zárt rabok életkörülményeinek leírása az orosz realizmus egyik korai példája lehetne - szépirodalmi mű, leginkább romantikusnak mondanám.

A regény megtalálható a Magyar Elektronikus Könyvtárban.
http://mek.oszk.hu/03300/03328/

Hawthorne - A skarlát betű

Nathaniel Hawthorne lehangoló képet fest a puritán Amerikáról leghíresebb regényében.
A skarlát betű főhőse Hester, aki férje hosszas távollétében viszonyba keveredett egy férfival; szerencsétlenségére teherbe esett, így a "bűn" kitudódott. A nőnek pellengérre kell állnia, "szégyenének" jeleivel, a csecsemővel és a ruhájára varrt vörös A betűvel (ami az adulteress - házasságtörő - szót jelképezte). Ráadásul ugyanezen napon tér vissza a férje az indiánok fogságából. A kopott, idős ember bosszút esküszik az ismeretlen csábító ellen (természetesen alig jut eszébe, hogy öregecske, jelentéktelen férfi létére mit keres a feltűnően szép, fiatal nő mellett, akiről már házasságkötésükkor tudhatta, hogy nem viszonozza az érzelmeit). A férj egy idegen doktornak adja ki magát, egyedül Hester előtt fedi fel kilétét, a falusiak - akik évek óta nem látták - nem ismernek rá. Hamarosan a rögeszméjévé válik, hogy megtalálja felesége szerelmét.
Az asszony magányosan él elhagyatott házában, sokat szenved az emberek elutasító, gúnyos magatartásától, de a kislányához mélységesen ragaszkodik. A számkivetettként élő gyerek eleven, szép és eszes teremtéssé válik; oly szertelen és pimasz, hogy a papok már azt fontolgatják, hogy elveszik a "bűnös" anyától, hogy helyes nevelésben részesítsék. Ezt csak az utolsó pillanatban akadályozza meg a jószívű Dimmesdale tiszteletes, akit a bigott falusiak szentként tisztelnek - annál nagyobb az olvasó meglepetése, amikor kiderül, hogy a pap bizony azonos Hester szeretőjével, akinek kilétére oly kíváncsi az asszony férje és az egész falu... A rejtegetett titok azonban a pap életét is megkeseríti.

A regényről film is készült Demi Moore főszereplésével. A könyv megtalálható a Magyar Elektronikus Könyvtárban.
http://mek.oszk.hu/02300/02316/

Erre azért nem számítottunk

Megdöbbenve és elkeseredve hallottam, hogy a legrégibb és legismertebb hazai fantasy világ jogi helyzete mélyebb kátyúba jutott, mint eddig bármikor. Ki tudja, valaha sikerül-e rendet teremteni körülötte... (Akik még nem hallottak volna róla: a szerepjátékok és a regények - szándékosan nem nevezném meg - tulajdonjogáért évek óta pereskednek a kiadók és írók.)

Kár találgatni, hol marad ilyenkor az Artisjus, az etikáról nem is beszélve.

A hír egyébként nem újdonság: hónapok óta köztudomású; magam csak azért nem hallottam még, mert nem foglalkoztam a kérdéssel. Tegnap este véletlenül tudtam meg.

Készséggel elismerem, hogy nagyra becsülöm a két kivételesen tehetséges magyar szerzőt, akik részben felelősek a zavaros helyzetért. 160 feletti intelligencia-hányadosuknak elismeréssel adózom. Megtiszteltetésnek tartom, hogy személyesen ismerhetem őket. Amikor egy író-olvasó találkozón egyikük puszival üdvözölt, büszkébb voltam, mintha kezet csókolt volna a miniszterelnök.
Mégsem fogok egyetérteni azzal a döntésükkel, hogy átpártoltak egy nagyobb (és mérsékelten tisztességes) kiadóhoz egy másiktól, ami kevésbé tehetős ugyan, de becsületes, lelkes, intelligens emberek működtetik (ezt pontosan tudom, mert közelről ismerem őket; nekem sokat segítettek). Helytelen döntés volt, ezt egy évvel ezelőtt az egyik említett írónak őszintén a szemébe mondtam. Kicsit talán élesen fogalmaztam, mert azóta nem keresett. Nem bánom különösebben, pedig tisztelem őt. Nem haragszom rá, de amit tett, azt elítélem, ilyesmire én sosem lennék képes.
Tehetsége alapján mindkét író rég a Szukits Könyveknél, az Európa Kiadónál vagy az Ulpius-háznál lehetne. Egyedül nehéz természetüket okolhatják, hogy végül egy középszerű céghez csatlakoztak. Új kiadójukról - egy régi, szeretett munkatársam és barátom tanított a diplomatikus kifejezésre - jót mondani nem tudok, rosszat pedig nem akarok.

Azt kell mondanom, szégyen, ahogy a magyar könyvkiadás működik. Többek között egyetlen Nobel-díjas írónk, Kertész Imre is úgy véli, a hazai kiadókra (és olvasókra) nemigen lehet számítani. Az a szerző, aki valamit el akar érni, csakis magára hagyatkozhat. Igaza van! És ha még azt is tudnák az olvasók, milyen óvatosan fogalmazott...

Tisztelem, becsülöm Kertészt az önmérsékletéért, a bölcsességéért (amit a Sorstalanság hangulatában is érzékelhettünk, de a visszafogottságában is megnyilvánul). Az én véleményem sértőbb ennél: a magyar olvasóközönség hálátlanságánál csak a könyvkiadók hozzáállása elkeserítőbb.

Hozzá kell tennem, hogy életem egyik legboldogabb szakaszát, néhány legszebb emlékét kiadóknak köszönhetem. A legkedvesebb barátaimat a könyvszakmában ismertem meg. Sokáig tartana felsorolnom, mennyi mindenért vagyok hálás nekik (ezeket majd máshol, máshogyan fogom leírni. El ne szóljam, ugye).

Mindenesetre szívből örülök, hogy már korábban eldöntöttem, nem foglalkozom többé kiadókkal.

Olvasó éjszaka

Az "olvasó éjszakáról" akkor hallottam először, amikor Németországban élő, tízéves másod-unokaöcsém pár nappal ezelőtt részt vett egy ilyen rendezvényen.
A szigorúnak tartott német oktatásban meglepően modern és rokonszenves törekvések jelentek meg, pl. az "olvasó éjszaka", ami azt jelenti, hogy a diákok egy teljes napot az iskolában töltenek: délután olvasnak, este kilenckor pedig tetszés szerint választhatnak, hogy aludni térnek-e vagy folytatják az olvasást. Ha az utóbbi mellett döntenek, egész éjjel ébren maradhatnak a könyv mellett.
Az izgalmas és vidám helyzetben a gyerekek szívesebben olvasnak, mint hétköznapi, megszokott körülmények között. Aki pedig egyszer megtapasztalta az olvasás örömét, annak máskor is jó esélye van erre.
Kár, hogy Magyarországon ilyesmi nincs, legalábbis eddig nem hallottam arról, hogy valamely hazai iskola követné a jó példát.

Chet Williamson - Clash By Night

Az amerikai szerzőt kevesen ismerik Magyarországon. Kár, mert a kortárs szórakoztató irodalom egyik legjobbja. Pályafutása során elnyerte az International Horror Guide Award-ot, s jelölték a World Fantasy Award-ra és a Mystery Writers of America's Edgar Awards-ra.

Williamson művei közül mindeddig egyetlenegyhez sikerült hozzájutnom. Az 1998-ban írt Clash by Night (a cím szó szerinti fordításban Éjszakai ütközet lehetne) tudomásom szerint nem jelent meg magyarul. Magam is egy kiadótól kaptam az eredeti (boltokban nem árusított) angol szöveget. Ez különösen kedves emlékem - ez volt az első fordítói munkám, ennek alapján vettek fel a Szukits Könyvekhez (igaz, csak alkalmi feladatokat kaptam, de talán erre az eredményemre vagyok legbüszkébb). A kiadó akkori szerkesztője - az egyik legjobb hazai fantasy író és fordító, egyébként a legrendesebb ember, nagyon kedvelem - megkérdezte, melyik műfajt szeretem, tudomásul vette a választ ("A horrort, természetesen!"), szétnézett a polcon, és a kezembe adta Williamson könyvét.
Már hazafelé, a vonaton olvasni kezdtem, egyre növekvő érdeklődéssel. Még aznap éjjel a végére értem. Mélyen megrázott és meghatott a történet.

A Clash by Night a Holló-sorozat egyik darabja. A film már a magyar közönségnek is ismerős (ez az a dark fantasy sorozat, aminek első részének forgatása közben rálőttek Brandon Lee-re, s a színész belehalt a sérülésbe).
A Clash by Night főszereplője Amy Carlisle, egy gyermekgondozónő, aki a történet kezdetén egy kolléganőjével együtt egy liberális szenátor látogatását várja a munkahelyén, egy minnesotai kisváros bölcsődéjében. A politikus az utolsó pillanatban lemondta a találkozót, csakhogy egy szélsőjobboldali, idegengyűlölő katonai szervezet tagjai előzőleg bombát helyeztek el az épületben, ami felrobbant; a csaknem tucatnyi (zömmel valamely kisebbséghez tartozó) kisgyerek és a két gondozónő odaveszett.
Fél évvel később, Mindenszentek éjszakáján a városban járőröző David Levinson furcsa telefonhívást kap: egy járókelő egy ruhátlan nőt látott bolyongani a felrobbant bölcsőde romjai között. A helyszínre érkezve Levinson megtalálja a látszólag sértetlen Amy Carlisle-t, aki nem emlékszik semmire, üres tekintettel bámulja az egyik oszlopon ülő hollót.
A rendőr hazaviszi a fiatal nőt, s elmesél egy különös történetet, amit orosz származású nagyszüleitől hallott: a századelőn egyik nagybátyját, Abraham Levensohnt meggyilkolták a kozákok egy pogrom során - s a családi legenda szerint visszatért, hogy bosszút álljon. Ebben a történetben is szerepet kapott a Holló...
Ettől kezdve a milíciát titokzatos ellenség kezdi tizedelni. Az idegen - szemtanúk szerint egy vonzó külsejű, sötét hajú, sápadt, karcsú fiatal nő - hol egy fegyverkiállításon csap le, hol egy skinhead összejövetelen. A nő láthatóan sebezhetetlen, hiába lőnek rá, hiába próbálják megölni. Ha megtámadják, nem csupán a milíciához tartozókkal, de a szimpatizánsaikkal is végez. A szervezet tagjai a kormány ügynökeire gyanakodnak. A Hollóra senki sem gondol.
A küzdelem azon az éjszakán éri el tetőpontját, amikor Amy behatol a csoport rejtekhelyére, egy erdőkkel övezett, drótkerítéssel és aknákkal védett titkos támaszpontra...

Ha utólag visszanézek, úgy vélem, jól választottam ki azt néhány oldalt, amit bemutatkozó munkaként elküldtem a Szukitsnak. Két részt szemeltem ki: azt a jelenetet, amikor Amy először gyilkol meg egy önjelölt katonát; és a befejezést - amikor viszontlátja a szeretett, megölt gyerekeket, akik segítik, hogy végrehajtsa küldetését.

Nabokov ismeretlen novellája került elő

Vlagyimir Nabokov neve bizonyára kevésbé ismert, mint leghíresebb regényének címe. Ha azonban meghalljuk azt a szót, "Lolita", mindjárt a szerző regényére és a gyereklányokhoz (betegesen) vonzódó felnőtt férfiakra gondolunk.
A könyv megjelenése idején, 1955-ben természetesen nagy botrányt kavart, pedig nem ez volt a célja - a Lolita szépirodalmi alkotás.
Az orosz író egyébként zseni volt; mesterien bánt a szavakkal. Mindig azt állította, egy írásműben elsősorban nem a mondanivaló, az erkölcsi tanulság, hanem az árnyalt stílus, az esztétikai érték a legfontosabb. (Stephen King szintén említett olyasmit, hogy a regényeiben nem az előbbire helyezi a hangsúlyt: "aki tanulni akar, járjon iskolába" - véli az amerikai író. Igaz, ő nem a kifinomult írásmódot, hanem a szórakoztatást tűzi ki célul.)
Nabokov szemléletes és szép leírásai, hasonlatai, kifejezésmódja kicsit Tandori Dezső stílusához hasonlít. Kedvelte a szójátékokat, gyakran utalt más szerzők műveire. Figyelemre méltó, hogy nem csupán anyanyelvén, de angolul is alkotott (aki valaha foglalkozott írással, sejti, hogy ez olyan teljesítmény, amire csak a legjobbak képesek; az is igaz, hogy mivel családtagjai több nyelven - oroszul, angolul és franciául - beszéltek, Nabokov kicsi gyerekként, a szülői házban sajátította el az említett nyelveket; másként nem alkothatott volna remekműveket idegen nyelven).

Nabokov eddig ismeretlen műve a New Yorker c. amerikai lapban jelent meg; a novellát két évvel ezelőtt találták meg egy washingtoni könyvtárban; az írást a szerző fia, Dmitrij fordította angolra.

Lucy Maud Montgomery regényei

A múlt században született kanadai írónő leginkább a Váratlan utazás c. regénysorozatról és az Anne-történetekről ismert. Műveiben egy békés, meghitt világot ábrázol, s igényes, szépirodalmi stílusban - de sosem érzelgősen - mutatja be a lélek rezdüléseit, a természet pompáját (gondoljunk csak a hóval borított kanadai mesevárosra vagy az őszi erdők színeire).

A magyar olvasók akkor zárták szívükbe az írónő legismertebb főhősét, Sara Stanley-t, amikor a televízió vetíteni kezdte a kislány történetét, s az egyes epizódok regény formában is megjelentek.
A cselekmény központjában rendszerint Sara áll, akinek szeretett édesapja - önhibáján kívül - sikkasztási botrányba keveredett, ezért a rokonaihoz küldte a tizenkét éves gyereket a Prince Edward-szigeti eldugott faluba, Avonlea-be. A kezdeti nehézségek után Sara őszintén megszereti az újonnan megismert családot - a komoly és megbízható Alec bácsit, az unokatestvéreket, Felixet, Felicityt és Cecilyt, s leginkább nagynénjét, aki magához vette. A kissé zsarnoki természetű tanárnő, Hetty néni Sara érkezéséig a húgával, a jószívű és befolyásolható Oliviával él Rózsa-lak nevű otthonukban; úgy tűnik, csakis kötelességet teljesít, amikor gondoskodik Saráról, de hamar kiderül, hogy a mogorva és akaratos felszín mélyen érző lelket takar.
Ezenkívül a lírai leírásokból megismerhetjük a kanadai táj szépségét, s persze a falu lakóit - a vaskos, anyáskodó és ellentmondást nem tűrő Rachel Lynde-et; az erdőben élő, különc Peg Bowent, akit az avonlea-i emberek boszorkánynak tartanak; a cserfes boltosnét; az ügyefogyott rendőrt; a pletykafészek Mrs. Potts-ot.

A regények alapjául az 1911-ben megjelent Mesélő Lány c. írás szolgált - ami talán még színesebb és meghittebb, mint a későbbi Váratlan utazás-epizódok.

Az Anne-sorozat szintén Avonlea-ben játszódik, s újra találkozhatunk benne a már megismert karakterekkel. A történet a vörös hajú Anne Shirley sorsát mutatja be - nemcsak a tv-sorozatból megismert kezdeteket, de a későbbi eseményeket is (Anne egyetemi éveit, házasságát, gyermekeinek életét).

Rowling új sikerei

Örömmel hallottam, hogy az angol írónőt, Joanne Rowlingot díszdoktorrá avatták az amerikai Harvard egyetemen.
Jo soha nem felejtette el, hogy a Harry Potter-sorozat példátlan sikere előtt egyedülálló anyaként, szűkös anyagi körülmények között nevelte kislányát. Saját bevallása szerint nem igaz, hogy fűtetlen helyiségben lakott (ezt csak az újságírók találták ki), de nehéz időszak volt ez az életében. A Harvardon tartott előadásán arra biztatta hallgatóságát - akik a neves intézményben szerzett diploma átvétele után minden bizonnyal jómódban élnek majd -, hallassák hangjukat a szegény sorsúak érdekében.
Rowling maga saját alapítványt létesített, s jelentős összegeket költ jótékony célokra.
Legújabb munkájának bevételét a brit PEN írószövetség és egy diszlexiásokat támogató szervezet kapta. A What's Your Story? kezdeményezésre írt, nyolcszáz szóból álló történetét 25 ezer fontért, vagyis csaknem nyolcmillió forintért adták el egy árverésen néhány nappal ezelőtt.
Amondó vagyok, ennél Joanne Rowling többet ér (nála kevésbé tehetséges forgatókönyvírók jobban keresnek), de az eredményei mindenképp figyelemre méltóak, akárcsak a jótékonysága.
Ami a legfontosabb - olyasmit tud alkotni, ami nemcsak szórakoztató, hanem számtalan olvasónak ad útmutatást, és ezt tényleg kevés szerző képes elérni.

Az árverésre bocsátott rövid történet egyébként arról szól, hogy a két legvonzóbb Tekergőt - Jamest, Harry apját, és örök kedvencemet, Sirius Blacket - csaknem letartóztatják; a két fiatalember Sirius híres repülő motorkerékpárján menekül el a helyszínről. (A jelenet Fred és George szökésével vetekszik.)

Mary Higgins Clark regényei

Mary Higgins Clark az egyik legtehetségesebb kortárs krimiszerző. Munkáit elsősorban hazájában, a tengerentúlon ismerik, de - szerencsére - számos írását magyarra is lefordították.
Művei közül emlékeim szerint Míg alszik szép kedvesem c. regényét olvastam elsőként. Azonnal megszerettem az amerikai szerzőnő stílusát - nem csupán a lírai (nem kifejezetten szépirodalmi, de igényes) nyelvezet, hanem a színes, eleven leírások és a meghitt, kellemes hangulat miatt, emellett Mary Higgins Clark úgy ért a feszültségkeltéshez, mint a krimiírók közül csak kevesen.
A Míg alszik szép kedvesem főszereplője, Neeve Kearny talpraesett, vonzó harmincas nő (Vavyan Fable hőseire emlékeztet, s ezzel már kellően megdicsértem), akinek nyugalmas életét felkavarja egy visszataszító gyilkosság. Az áldozat egy szókimondó újságírónő - s Neeve-et nem hagyja nyugodni, hogy az asszonyt pont úgy ölték meg, mint sok évvel korábban az édesanyját. Nyomozásba kezd - és ahogy az lenni szokott, hamar kiderül, hogy rendezett életének ismerős, kedves figurái közül valaki nem az a szeretetreméltó, régi barát, akinek mutatja magát...

Ezen előzmény után magától értetődő, hogy elolvastam az írónő valamennyi könyvét, amihez hozzáférhettem.
Hová tűntek a gyerekek? c. könyvének főhőse egy fiatalasszony, aki megpróbálja túltenni magát a tragédián, ami évek óta keseríti az életét - két kicsi gyereke rejtélyes körülmények között halt meg, s ráadásul őt magát gyanúsították azzal, hogy megölte őket. Azóta ismét férjhez ment, gyerekei születtek... valaki azonban titokban figyeli, s egyáltalán nem akarja, hogy elfelejthesse a múltat. A gyerekeinek hamarosan nyoma vész...

A Hozzám tartozol cselekményének középpontjában egy rokonszenves doktornő áll, aki saját interaktív rádióműsort indít (Dr. Susan válaszol), hogy megtaláljon egy szadista gyilkost, aki fiatal nők bizalmába férkőzik, aztán végez velük. A keresett személy azonban közelebb van Dr. Susanhoz, mint ahogy sejtené - közvetlen baráti körének egyik tagja. Veszélybe kerül a doktornő nővére, mi több, ő maga is...

A Csendes éj c. regény hősnője New York szívében készül a karácsonyra, de bevásárlás közben szomorú gondolatok foglalkoztatják: férje nagybeteg. Kisfia arra lesz figyelmes, hogy az asszony elejtett pénztárcáját egy idegen nő veszi fel és megpróbál elosonni vele. A tárcában egy szeretett családi ereklye, egy medál is lapul - csakhogy valakik más okból tulajdonítanak jelentőséget a lopott holminak...

Mary Higgins Clark számos írásából film is készült.

What's Your Story? - Rowling története

800 szóból álló előszót ír a Harry Potter-sorozathoz Joanne Rowling. A tehetséges brit szerzőnő tizenkét másik íróval együtt a What's Your Story mozgalomhoz csatlakozik, aminek keretében ismert szerzők levelezőlap nagyságú kártyákra írják le gondolataikat. A rövid történeteket árverésre bocsátják majd, a bevételt az angol PEN írószövetség és egy diszlexiásokat támogató jótékonysági szervezet kapja.
A tizenhárom szerző között ott lesz Nick Hornby (Pop, csajok, satöbbi) és a Nobel-díjas Doris Lessing is.

Rowlingnak nem ez az első jótékonysági akciója: korábban saját, gyerekeket segítő alapítványt hozott létre, s az elmúlt év decemberében rekordösszegért elárverezett könyve (Beedle, a bárd meséi) teljes bevételét az alapítvány támogatására ajánlotta fel. Szép gesztus tőle, tekintve, hogy 1,95 millió fontról (688 millió forintnak megfelelő összegről) volt szó.

A hölgy érzékenysége, önzetlen és törődő volta nemcsak jótékonykodásából tűnik ki. Aki olvasta a könyveit, tudja, hogy Harry Potter történetét melegszívű, másokra odafigyelő szerző vetette papírra; ez tükröződik valamennyi regényéből.

103 éve született Solohov

103 esztendővel ezelőtt, 1905. május 24-én született a Csendes Don, az Emberi Sors és a Feltört ugar szerzője, Mihail Alekszandrovics Solohov.
A doni kozák családból származó író az orosz realizmus egyik legjelentősebb alakja. Bár stílusa naturalista, sohasem vaskos vagy közönséges, inkább kifinomultnak, szépirodalminak mondható (ebben a zsánerben az orosz szerzők általában remekelnek). Solohov rendszerint a természetből meríti a hasonlatait írásaiban tükröződik a földhöz, a folyóhoz, az orosz vidékhez való ragaszkodás. Legfőbb erénye a hitelessége: az életszerű helyzetek, az eleven, pergő párbeszédek, az egytől egyig gondosan ábrázolt, valós karakterek élettel töltik meg a regény lapjait. (Hasonlóan hiteles szereplőkkel mindeddig csupán a kiváló kortárs szerzőnő, Joanne Rowling könyveiben találkoztam.)
Pályafutása kezdetén Solohov újságíróként dolgozott, később elbeszéléseket, regényeket írt.
Legjobban sikerült műve a monumentális regényfolyam, a Csendes Don. A helyszín az író szülőföldje, Vjosenszkaja járás; itt található Tatarszk falva, ahol a főszereplő Melehovék élnek. Az időpont az első világháború és az azt követő forrongó időszak, a kommunisták hatalomra kerül ésének és fehérgárdisták felkelésének kora.
Solohovot 1965-ben irodalmi Nobel-díjjal tüntették ki.

Mivel a Csendes Don stílusa kiemelkedik a szerző munkái közül, sokan még abban is kételkedtek, hogy valóban ő írta a regényeposzt. Maga Szolzsenyicin hangoztatta leggyakrabban a plágium vádját (bizonyára nehezményezte, hogy ő maga csak 1970-ben kapott Nobel-díjat a Gulagról szóló írásaiért, öt évvel később, mint a kommunista szerző, akivel már csak eltérő politikai nézeteik miatt is hadilábon álltak egymással). Rebesgették, hogy egy elesett fehérgárdista naplójegyzeteiből származnak az ötletek, a hiteles leírások. A regény egyébként tartalmaz egy rövid, naplóként ábrázolt részletet, amit a történet szerint egy halott katona tárcájában találnak a kozákok. Maga a Csendes Don azonban kétségkívül Solohov alkotása - ez akkor nyert végleg bizonyítást, amikor előkerült az eredeti kézirat.

Az életszerű karakterrajzokon, a mesterkéletlen nyelvezeten kívül a mű erényei közé tartozik még az ízes orosz humor.

Nem veszik a hazai hírességek könyveit

Az eladási statisztikák szerint nem fogynak az ismert magyar emberek könyvei. Még szomorúbb, hogy nemcsak az ismert embereké, hanem az íróké sem, legalábbis nem megfelelően.
Kicsi a hazai piac; kár is hasonlítgatni, mennyivel többen beszélik az angol vagy spanyol nyelvet, mint a magyart. Nem beszélve arról, hogy a potenciális olvasóközönség nagy része a televíziót részesíti előnyben a könyvekkel szemben. És ez nemcsak Magyarországon van így - sajnos világjelenség.

Csisztu Zsuzsa mindeddig három könyvet adott ki (Rivális; Csisztu vizet a pohárba!; Webnapló és egyéb vallomások); kellemes írások voltak, s pontosan azt nyújtották, amit várni lehetett tőlük: érdekességeket az ismert riporter és egykori élsportoló életéről. Az mindenesetre biztos, hogy Csisztunak igaza van abban, hogy a szerzők kiszolgáltatottak a kiadóknak.
Hasonló véleményének adott hangot Havas Henrik is, aki - okulva eddigi, kevésbé kellemes tapasztalataiból - már maga adja ki saját könyveit. Az író elismeri: bizony előfordult, hogy becsapták. Nos, ha még a közismerten életrevaló, tapasztalt szerzővel is így bánnak, mire számíthat egy-egy kevésbé gyakorlatias, kevésbé ismert író?
Havas szerint a kiadók a könyvek bolti árának 6-7 %-át adjék a szerzőknek.
Ehhez hozzá kell tenni, hogy bár a 6-7% önmagában sem sok, mégis előfordul, hogy a kiadók ezt az összeget is sajnálják az írótól. A jogi csűrés-csavarás közepette az Artisjus (a magyar szerzők érdekeit képviselő szervezet) gyakran tehetetlen.

Megjegyzem, nem az a tanulság, hogy a kiadóktól kíméljen meg mindenkit a sors. Legkedvesebb barátaim, akiket legtöbbre becsülök, könyvkiadókként (is) tevékenykednek.

Emellett nem értek egyet azzal, hogy Havas helyteleníti, hogy Fekete Pákó könyvet akar megjelentetni. Természetes, hogy az énekes nem beszél hibátlanul magyarul: bármennyi idő óta él nálunk, nem ez az anyanyelve. Igen kevesen akadnak, akik képesek tökéletesen elsajátítani egy idegen nyelvet. Léteznek kivételes zsenik, mint pl. Vlagyimir Nabokov (aki nem saját anyanyelvén írta a Lolitát), de legtöbbünkre nem ez jellemző.
Pákó nem beszél hibátlan magyarsággal, de ettől még lehet érdekes élettörténete. Ha megjelentetne egy könyvet, bizonyára találna egy társszerzőt, aki itt-ott kiegyengetné a mondatait.
Ha pedig végül jobban fogyna a könyve, mint a magyar klasszikusoké vagy a kortárs szépirodalom legjobb szerzőié, az nem feltétlenül Pákó hibája lenne.