2008. július 31., csütörtök

Kétszeres költséggel készül a Transformers 2.

Mivel a Transformers c. film nem várt sikert aratott (s nem utolsósorban meglepően magas bevételt produkált), az alkotók úgy döntöttek, kétszer annyi pénzt szánnak majd a folytatásra, mint ahogy eredetileg tervezték. Egyébként sem olcsó filmről lett volna szó, s ha valóban megkétszerezik a ráfordított összeget, akkor a Transformers 2 a maga háromszázmillió dolláros költségvetésével az eddigi legdrágább filmalkotás lesz.

A Transformers második részét (Transformers 2 - The Revenge of the Fallen) a következő év nyarán mutatják be Magyarországon. A főszereplők - akárcsak az első részben - Megan Fox, Shia LaBeouf és John Torturro; s - a hírek szerint legalábbis - a szép ausztrál színésznő, Isabel Lucas is feltűnik a filmben. A rendező ezúttal is Michael Bay, míg Steven Spielberg producerként működik közre (ami önmagában is garancia a sikerre).

2008. július 30., szerda

Arthur Herzog - Örülök, hogy itt voltál

Többször leszögeztem már, hogy kedvenc műfajom a fantasy (elsősorban a dark fantasy) és a horror; egyértelműen előnyben részesítem az ilyen stílusú könyveket a krimikkel vagy sci-fi művekkel szemben.
A kiváló amerikai író, Arthur Herzog kivételt képez - azonnal a szívembe lopta magát, amint elolvastam Örülök, hogy itt voltál c. regényét. Az is igaz, hogy a könyv a zseniális Tandori Dezső fordításában jelent meg magyarul; a Kossuth-díjas szerző és műfordító szójátékokkal tűzdelt, humoros és egyéni nyelvezete határozottan a javára válik bármely írásnak.

Az utópisztikus regény a távoli jövőben játszódik New Yorkban, főszereplői egy maroknyi csapat tagjai: az Egyesült Államok tinikorból alig kilépett elnöke, Bil; jóval idősebb, talpraesett felesége, Alce; öreg tanácsadójuk, Ralp Nadir; az úgynevezett szexolimpiák veterán bajnoknője, Dicici Toffler és MultiTop, a titkárnői szerepkörre alkalmazott robot.
Míg megpróbálják megmenteni a világot és helyreállítani a rendet a nemrég lezajlott, pusztító háború után (pl. rávenni az amerikaiakat, hogy ismét próbáljanak kőkorinak tartott, rég elfelejtett módszerekhez folyamodni, mint a szeretkezés), felüti köztük a fejét a viszály és a rivalizálás: Dicici építgetni kezdi saját politikai karrierjét (aminek következtében ellepik New Yorkot a "Dicici Toffler a példaképünk!" feliratú ingekben járkáló, deviáns külsejű fiatalok), míg Alce egyszerűen átveszi a hatalmat férjétől (ettől fogva Felcének hívatja magát).
A "négyek" hamar rájönnek, hogy áruló van köztük: valaki titokban több alkalommal is fegyverbe szólította a forgalomból kivont, veszedelmes Robotrendőrséget (tanácskozás Bil és Nadir közt: "Szerintem Dicici Toffler sem ártatlan..." "Ártatlan? Az a ribanc? Na de hogy ebben is sáros legyen...!").
Persze kiderül, hogy ki a valódi bűnös - megfelelő büntetésben részesítik.
Az író humora sosem tűnik erőltetettnek, a cselekmény mindvégig megőrzi vidám és hangulatos voltát. Az Örülök, hogy itt voltál Herzog (Földmoraj, Hőség, 17 nap) talán legjobb írása.

2008. július 29., kedd

Mick Jagger 65 éves

1943. július 26-án született az angliai Dartfordban Mick Jagger.
Mostanában leginkább Carla Bruni egykori párjaként hallhatunk róla - pedig méltán szerzett világhírt a Rolling Stones énekeseként. Igaz, változatos szerelmi élete sikerei csúcsán is elég témát szolgáltatott a sajtónak, Jaggert mindig botrányhősként emlegették; az együttes szimbóluma (az élénkvörös száj a hosszúra nyújtott nyelvvel) szintén felháborítónak számított. Míg a Beatles tagjai a jól nevelt úriembereket alakították, a Rolling Stones zenészei vállalták illedelmesnek nem mondható magánéletüket, s ebből jócskán kivette a részét Jagger is. A hűvös angolok mára azért rájöttek, hogy büszkék lehetnek híres honfitársukra - a rockénekes 2003-ban lovagi címet kapott; hivatalos neve Sir Michael Philip Jagger.
Az együttes frontembereként olyan slágereket adott elő, mint az As Tears Go By, The Last Time, a Sweet Neo Con, a Let's Spend the Night Together vagy az I Can't Get No Satisfaction.
Szólóénekesként is szép sikereket ért el, ezenkívül számos filmben szerepelt - ez utóbbi műfajban Golden Globe-díjat nyert, míg zenészként két ízben jutalmazták Grammy-díjjal.

2008. július 28., hétfő

80 éve született Stanley Kubrick

Pontosan nyolcvan éve, 1928. július 26-án született New Yorkban Stanley Kubrick amerikai rendező.
Első nagy sikerét negyedik filmjével, a Dicsőség ösvényeivel aratta 1957-ben; három évvel később ő rendezte a Kirk Douglas nevével fémjelzett történelmi klasszikust, a Spartacust. 1962-ben merész kézzel nyúlt egy olyan témához, ami máig tabunak számít az Egyesült Államokban: filmre vitte Vlagyimir Nabokov Lolita c. regényét.
Legismertebb munkája az Arthur C. Clarke forgatókönyvírói közreműködésével elkészült 2001: Űrodüsszeia (2001: The Space Odyssey) 1968-ból. A film érdekessége, hogy zenéjét a Kossuth-díjas magyar művész, Ligeti György szerezte.
Kubrick belekóstolt a horror műfajba is: Stephen King egyik legjobb munkáját, a Ragyogást filmesítette meg. Ugyan a horrorszerző azt állította (nem is ok nélkül), hogy az alkotás nem éri el a regény színvonalát - de ez rendszerint jellemző a King (és a legtöbb szerző) munkái alapján készült filmekre; pl. a Hasznos holmik filmváltozata aligha éri el azt a hatást, amit a regény keltett az olvasóban. A Ragyogás filmadaptációja esetében a feszültség hiányára nem lehet panasz.

2008. július 27., vasárnap

Jókai Mór: Gazdag szegények

Jókai Mór nagy sikerű kalandregényét, a Szegény gazdagokat (ami akár az első magyar thriller lehetne) 1860-ban adták ki először. A nagy mesélő pontosan harminc évvel később, 1890-ben írta meg a Gazdag szegényeket. Az utóbbi kevésbé fordulatos ugyan, s kicsit sok jutott a műbe a moralizálásból, de színes és eleven.
A cselekmény központjában egy főúri származású lány áll, aki megszökik otthonról, miután vőlegénye az (egyébként még mindig szép és fiatal) anyját vette feleségül helyette. Zola, Maupassant vagy más realista szerző könyveiben ekkor venne pikáns fordulatot a történet; nem így Jókai esetében: a lány varrónőnek áll, vállalja a legnagyobb ínséget (kiváló írónk ezúttal is a lírai leírásokban és az érzelemkeltésben remekelt; a valósághű történetvezetést meghagyta a realista stílusban alkotó külföldieknek).
A lány új barátai, szomszédai a 19. század Budapestjének alacsony sorsú polgári rétegét képviselik - a társadalomábrázolás hangulata rögtön magával ragadott.
Jókai esetében nem meglepő, hogy a mellékszereplők - a szeretetre méltó, idős házaspár vagy a szikár, egyenes jellemű közrendőr (aki a kritikusok szerint akár Gogol egyik figurája is lehetne) - hitelesebbek a főhősnél.
Legrokonszenvesebbnek (és legvalósághűbbnek) az egyértelműen negatívan ábrázolt vén virágárusnőt vagy a főszereplő anyját találtam.

2008. július 26., szombat

Mi legyen a Turul-szoborral?

Jogerős bírói döntés született arról, hogy el kell távolítani helyéről a hegyvidéki Turul-szobrot (az igazság az, hogy eleve engedély nélkül épült fel). Sokaknak nem tetszett az ítélet - csütörtökön mintegy másfélezer tüntető tiltakozott a szobor lebontása ellen.
Szomorú, hogy már egy képzőművészeti alkotás is veszélyes jelkép lehet. Kár volt kompromittálni a nemzeti öntudatot azzal, hogy kisebbségek elleni gyűlöletkeltésre használták fel. Most talán nagyobb súlya volna mindazon emberek szavának, akik azt állítják, hogy ne kelljen lebontani a szobrot (legfeljebb katonai emlékművé átnevezni).

Maga a szobor a második világháború áldozatainak tiszteletére készült. Természetesen szükség van arra, hogy emléket állítsanak az áldozatoknak - néhányan csupán azt kifogásolják, hogy a turul a harmincas években a szélsőjobboldal egyik jelképe volt (akkoriban is készültek róla szobrok).

A turulmadár ősi magyar szimbólum a honfoglalás előtti időkből. Sajnálatosan keveset tudunk turáni eredetű népünk múltjáról - az államalapítás után a kereszténységet felvett királyok mindent megtettek azért, hogy a nyomait is eltöröljék a pogány magyar vallásnak. A történészeknek, néprajzkutatóknak és nyelvészeknek csupán annyit sikerült kideríteni, hogy europid-mongolid elődeink a finnugor, türk és mongol népekkel álltak rokonságban; Közép-Ázsiából, a Turáni-alföldről, az Ural hegység déli részéről illetve a Volga és a Káma folyó közti vidékről vándoroltak Baskíriába, Levédiába, Etelközbe, majd a Kárpát-medencébe. A magyar törzsek a napot istenségként tisztelték, vallási vezetőiket sámánnak vagy táltosnak nevezték. Totemállataik közé tartozott a turul (a mitikus madarat néhányan a kerecsensólyommal azonosítják), ami hadi jelképnek számított.

2008. július 25., péntek

Paul Klee művei Bécsben

A svájci festő és grafikus százötven munkájából nyílt kiállítás május elején az osztrák fővárosban, a híres Albertina múzeumban.
A művész valamennyi alkotói korszakából láthatnak képeket az érdeklődők - a kiállított festmények és grafikák közt megtalálhatók Carl Djerassi feltaláló magángyűjteményének darabjai vagy a San Franciscó-i Modern Művészetek Múzeumának tulajdonai; ezeket tartják Klee leglényegesebb munkáinak.

Klee alapító tagja volt a Die Blaue Vier nevű négytagú csoportnak, eleinte elsősorban grafikákat készített, később áttért az akvarellekre, pasztellképekre, rézkarcokra, olajfestményekre. Csatlakozott a Der Blaue Reiter művészcsoporthoz, s 1920-tól az egy évvel korábban megalakult weimari alkotóműhelyben, a Bauhausban tanított, majd a Düsseldorfi Akadémia tagja lett. A fasiszta mozgalom erősödésekor távoznia kellett professzori állásából, s Németországból is - ekkor visszatért Svájcba.
Az expresszionizmus, a kubizmus, a szürrealizmus jegyében alkotott. Nem csupán a festészet foglalkoztatta, érdeklődött a zene, az irodalom és a történelem iránt is.
2005-ben Bernben múzeumot nyitottak meg a művész tiszteletére, ahol Klee mintegy négyezer munkáját tekinthetik meg a látogatók.



2008. július 24., csütörtök

109 éve született Hemingway

109 évvel ezelőtt, 1899. július 21-én született Chicagóban Ernest Hemingway amerikai szerző.
Még húszéves kora előtt újságíróként kezdett dolgozni; később regényeinek szövegét is a hírlapi stílus - kurta, lényegre törő mondatok, letisztult kifejezések - jellemzi (a magam részéről hiányolom is munkáiból az érzékletesebb, kifinomultabb megfogalmazást).

Hemingway ápolóönkéntes volt az első világháborúban - ekkor szerzett élményeinek hatására írta Búcsú a fegyverektől c. munkáját 1929-ben -, utóbb újságíróként dolgozott Európában.
Első irodalmi sikerét 1926-ban aratta A nap is felkel (The Sun Also Rises vagy Fiesta) c. regényével.
1944-ben haditudósítóként tért vissza Európába, részt vett a normandiai partraszállásban.
Járt Afrikában, Kínában, Kubában, Spanyolországban - műveiben rendszerint az utazásai alatt szerzett benyomásairól írt.
Legismertebb munkái: Akiért a harang szól; Az öreg halász és a tenger. Az utóbbiért 1953-ban Pulitzer-díjjal tüntették ki. 1954-ben elnyerte az irodalmi Nobel-díjat.
Mint oly sok tehetséges szerző, Hemingway is depresszióval küzdött. Életét öngyilkosként végezte.

2008. július 23., szerda

Budapesten forgat Lenny Kravitz

A rockénekes nagy sikert aratott keddi koncertjén; a magyar közönség olyan slágereket hallhatott tőle, mint a Love Revolution vagy a Fly Away.
Kravitz európai koncertkörútja keretében látogatott el hazánkba, melynek során bemutatta új lemezét (a nyolcadik albuma, It Is Time For a Love Revolution február 5-én jelent meg, s rögtön a Billboard kétszázas listájának negyedik helyére került).
Új klipjéhez egy budapesti klubban forgatott néhány jelenetet.

Az amerikai énekes első albuma 1989-ben jelent meg. 1993-ban megkapta az MTV legjobb férfi előadónak járó díját, az elmúlt tíz évben négy alkalommal nyert Grammy-díjat (a szakma Fly Away, American Woman, Again és Dig in c. számait jutalmazta az elismeréssel); míg 2002-ben az American Music Awards legjobb rockzenésznek járó díját ítélték neki. Pályafutása során olyan zenészekkel működött együtt, mint a Guns 'N Roses gitárosa, Slash, Mick Jagger, P. Diddy vagy Jay-Z. Kevesen tudják, hogy nemcsak énekesként tevékenykedik: dalszövegíró és producer is.

2008. július 22., kedd

Divattá vált a gyűlöletkeltés

Míg Európa nyugati részein békésen és jó hangulatban zajlottak a meleg büszkeség napján tartott ünnepségek (gondoljunk a németországi városok fesztiváljaira, vagy arra, hogy London konzervatív polgármestere rózsaszín kalapban vezette a felvonulást), idehaza minden korábbinál ijesztőbbé vált a radikális jobboldal vélemény-nyilvánítása.
A rendzavarók - a bíróság szerint - ezúttal is csupán rongáltak, legfeljebb garázdaságot követtek el (az pedig rejtély maradt, kik támadtak rá Lévai Katalinra és Szetey Gáborra, kik dobáltak tégla nagyságú köveket a felvonulókra és a rendőrökre, kik helyeztek el robbanóanyagokat egy elhagyatott lakásban).
A melegek úgy vélik, azóta megengedetté, már-már divatossá vált utálni az azonos neműekhez vonzódókat; sokan fontolgatják, hogy más, liberálisabb és elfogadóbb országba költöznek - nyilatkozta Kuszing Gábor, a Gay Pride felvonulás egyik szervezője, a Patent Egyesület tagja. (Igaz, hazánk eddig sem az átlagpolgárok kivételesen nagy toleranciájáról volt híres; erről a kisebbségek mesélhetnének.)
Eközben külföldön - ahová szintén eljutottak a melegfelvonuláson készült képek, felvételek - "tojásdobáló, jakhús-zabáló barlanglakókként" jellemzik a magyarokat. Ezt már csak jobban kellene szégyellni, mint a melegeket vagy a biszexuálisokat...
Ezúttal saját bőrünkön tapasztaljuk, hogy kellemetlen, ha pár száz ember kirívó viselkedése miatt pár milliót ruháznak fel hasonló negatív tulajdonságokkal. Furcsa érzés külföldieknek magyarázkodni, hogy nem minden magyar kődobálással fejezi ki, ha helytelenít valamit (érvelni is tudunk, ha már ellenkező véleményünk van... és Magyarországon csak az állatkertben élnek jakok).

Amondó vagyok, ha létezik olyan ország, ahol az ember nyíltan felvállalhatja szexualitását, politikai nézeteit, vallási hovatartozását, mégpedig anélkül, hogy ezért hátrányos megkülönböztetés érné - akkor én szívesen költöznék oda.

2008. július 21., hétfő

Veszprémi Ünnepi Játékok

Július 23-án veszi kezdetét a veszprémi várban az ötnapos rendezvény, a Veszprémi Ünnepi Játékok.
A koncertsorozat első napján az érdeklődők Mozart és Beethoven műveit hallhatják a Nemzeti Filharmonikusok előadásában; vezényelni Kocsis Zoltán fog.
A legnagyobb érdeklődésre minden bizonnyal Herbie Hancock tarthat számot. A világhírű amerikai jazz-zongorista csütörtökön lép színpadra, s új, Grammy-nyertes albumának (River: The Joni Letters) dalait is bemutatja.
A továbbiakban külföldi művészek lépnek majd fel, többek közt a martinique-i Gerald Toto vagy a kongói Lokua Kanza.

2008. július 20., vasárnap

Alberto Moravia: A római lány

Az olasz szerző írása mindjárt az első soraival felkeltette az érdeklődésemet.
A mű fő erénye a szépirodalmi nyelvezet mellett a hitelesség (igaz, ez utóbbi kicsit megfakul a regény végére); a történet nemcsak kellemes, de akár a valóságban is megeshetett volna. Moravia reálisan ábrázolja a karaktereket, a környezetüket, a gondolataikat.
A főszereplő a fiatal Adriana, aki szűkös körülmények között él varrónő anyjával. Az édesanya jobb sorsot szán a csinos lánynak, ezért ráveszi, hogy festőknek álljon modellt. (Számomra a legrokonszenvesebb szereplők a kiábrándult, idős édesanya, és a cinikus, előkelősködő modorú barátnő, Gisella.) Adriana azonban férjhez menésről, kispolgári jólétről ábrándozik; s ahogy az már lenni szokott, megismerkedik egy lelkiismeretlen fiatalemberrel, a kapcsolatról hiába is próbálja lebeszélni az aggódó anya. A lány kevéske fizetéséből nagy szeretettel rendezi be lakásuk egyik szobáját - a leendő közös otthont - szegényes bútordarabokkal.
Hamar kiderül, hogy a fiú csak hitegeti Adrianát azzal, hogy feleségül veszi - valójában nős, gyereke is van. A lány csalódottságában hallgat barátnőjére, aki azt tanácsolja, próbáljon anyagi javakra szert tenni udvarlóiból. Ettől kezdve férfiakat fogad a szobában, amiben férjével akart lakni.
Egyik vendégét, Giacomót hamarosan megszereti; a nem túl tetterős, csapongó, életunt fiatal diák csak ímmel-ámmal viszonozza a ragaszkodását. Politikai ügyekbe keveredett, de emellett sem tud kitartani: amikor a rendőrségre kerül, egy pillanatnyi hangulat hatására elárulja társait; Adriana - aki viszonyt folytat egy magas rangú rendőrfőnökkel - eléri ugyan, hogy a dolgot elsimítsák, de a fiú lelkifurdalásában öngyilkosságot követ el (amikor ezt olvastam, pontosan megértettem, miért tartották az akkori nagypolgárság forradalmi eszméket követő tagjait határozatlannak, kevéssé elkötelezettnek).
A cselekmény akkor veszít valamennyit a hitelességéből, amikor a szerző belerángatja a történetbe a Palestro utcai gyilkost. A végkifejlet nyomasztó és kesernyés (mégpedig hétköznapi értelemben, nem úgy, mint egy jól sikerült hátborzongató regény).

2008. július 19., szombat

Izraelben turnézik a Szegedi Kortárs Balett

A következő héten veszi kezdetét a Szegedi Kortárs Balett hagyományos nyári turnéja. A társulat tagjai (s az őket kísérő négy táncművész) idén Izraelbe utaznak; egy hét alatt négy alkalommal lépnek majd színpadra. Több ízben szerepelnek a 21. karmieli táncfesztiválon - a háromnapos rendezvényen az izraeli fellépők mellett kolumbiai, spanyol, indiai és persze magyar táncosok is szórakoztatják majd a közönséget -, míg Tel-Avivban a Sommerdance előadás-sorozat keretében a Szentivánéji álom c. produkciót mutatják be.
A Szegedi Kortárs Balett művészei már többször vendégszerepeltek Izraelben, legutóbb négy évvel ezelőtt; ezúttal is szeretnék megismételni a korábbi nagy sikert.

2008. július 18., péntek

Nemzetközi Fotóművészeti Fesztivál

A mai napon megnyílt a III. Ménes-patak Menti Nemzetközi Fotóművészeti Fesztivál a Nógrád megyei Szécsényben.
Az érdeklődők tizenhét (magyar, szlovák, román, cseh, bolgár) művész mintegy hatszáz munkáját tekinthetik meg az augusztus végéig tartó rendezvény keretében a Kubinyi Ferenc Múzeumban, többek között Ács Irén, Andrej Bán, Ly Lestenberg és Peter Sirge műveit.


2008. július 17., csütörtök

Blogger Online Könyvhét

Július 21-től 27-ig tart majd a Blogger Online Könyvhét, amit a verselo.freeblog.hu szerkesztője hirdetett meg. Mintegy nyolcvan blogíró adta be jelentkezését; a pályázók blogjaiból készült kivonatokat egy külön honlapon tekinthetik majd meg az érdeklődők.
A könyvhét cél az olvasás népszerűsítése (ami mindjárt rokonszenvessé teszi a kezdeményezést), a támogatók közt ott van a Népszava Online vagy a Bookline is. Az egyes blogok részleteit digitális könyvvé szerkesztik majd, amit elektronikus könyvtárakban láthatunk viszont a későbbiekben.

2008. július 16., szerda

Béres Alexandra merész képei





Egykori fitness-világbajnoknőnk, Béres Alexandra ugyan többször kijelentette, nem állna modellt aktképekhez, néhány félmeztelen fotója mégis megjelent egy férfimagazinban. A dolgot kár volna letagadni, mert a fényképek jól sikerültek, s Alexandrának az alakja miatt sem kell szégyenkeznie.

2008. július 15., kedd

A Red Cliff sikere Ázsiában

A hongkongi rendező, John Woo (Fegyverek istene; Mission Impossible 2.) történelmi drámája, a Red Cliff (Vörös szikla) első része a hétvégén került az ázsiai mozikba, s máris rekordbevételt hozott (26 millió dollárt).
A folytatást a következő év januárjában mutatják majd be Ázsiában, míg a nyugati közönség számára egyetlen, két és fél órás részt csinálnak majd a két epizódból; ennek bemutatójára szintén 2009 elején kerül sor.
A Red Cliff témája az i. sz. 208-ban zajlott tengeri ütközet, amelyben Liu Bei és Sun Quan seregei többszörös túlerővel szálltak szembe (igaz, a kritikusok szerint a történelmi tények és a film cselekménye korántsem egyeznek mindenben). A főszerepben ismert kínai színészeket láthatunk, mint Tony Leung Chiu-Wai, Takeshi Kaneshiro vagy a tajvani modell, Lin Chi-ling. Nem hiányoznak a különleges digitális effektusok, s a látványos csatajeleneteket több ezer statiszta közreműködésével forgatták.
A film ázsiai mércével mérten szokatlanul magas költségvetéssel készült: 80 milliárd dollárt szántak rá az alkotók, amivel a legdrágább kínai alkotásnak számít.

2008. július 14., hétfő

Utazás a Föld középpontja felé - filmen

Az Egyesült Államokban július 11-én mutatták be az Utazás a Föld középpontja felé c. filmet, ami Jules Verne azonos című regényének legújabb feldolgozása. A történet főszereplője egy geológus (Brendan Fraser; a színészt olyan alkotásokból ismerhetjük, mint A múmia, A csendes amerikai vagy az Ütközések), akinek fia egy furcsa üzenetre bukkan Verne könyvében, ami elrejtett kincsekhez vezet.

A New Line égisze alatt készült alkotás rendezője Eric Brevig, aki első ízben mutatkozik be direktori minőségben; eddig a különleges effektusok és trükkök területén bizonyított (két alkalommal jelölték Oscar-díjra).
Az Utazás a föld középpontja felé a tengerentúlon a harmadik a legtöbb bevételt hozó filmek listáján.
A hazai premierre szeptember 4-én kerül sor.

2008. július 13., vasárnap

Fischer Iván lehet az év művésze

A londoni Gramophone magazin minden esztendőben megválasztja az év művészét. Idén a tíz esélyes zenész között van Fischer Iván, aki a Budapesti Fesztiválzenekar zenei igazgatója és ez év óta a washingtoni Nemzeti Szimfonikus Zenekar vezető karmestere.
A díjat szeptember 25-én, a magazin londoni gálaestjén adják majd át.

Fischer a Bécsi Zeneakadémián végezte tanulmányait. Külföldön - Londonban, Stockholmban, Brüsszelben - is nagy elismerésnek örvend. Többször vezényelte a Berlini Filharmonikusokat, s rendszeresen közreműködik a New York-i Filharmonikusok előadásain; emellett több ízben dolgozott operaprodukcióknál. A Kossuth-díjas művészt Göncz Árpád a Magyar Köztársaság Elnökének Arany Emlékérmével tüntette ki. A Gramophone magazin díját Fischer és zenekara már tíz évvel ezelőtt átvehette A csodálatos mandarin felvételéért.

2008. július 12., szombat

Salman Rushdie Best of Booker-díjat kapott

Az indiai származású brit szerző nyerte el a Best of Booker-díjat.
A Booker-díj pontosan négy évtized óta létezik; minden évben a legszínvonalasabbnak talált (angol nyelven írt) könyvért ítélik oda az egyes szerzőknek. Idén a negyvenedik évforduló alkalmából az eddigi nyertes munkák közül választották ki a legjobbat.
Rushdie 1981-ben kapta meg először az elismerést Az éjfél gyermekei c. könyvéért; 1993-ban - a díj fennállásának huszonötödik évfordulóján -, akárcsak most, az addigi legjobbnak választották.
A hatvanegy esztendős író a mágikus realizmus egyik legjobb képviselője; a nemzetközi PEN Klub amerikai szervezetének elnöke, a Brit Királyi Irodalmi Társaság tagja. Korábban már kitüntették a British Book Awards év szerzőjének járó díjával, a Whitbread Novel Award díjjal és a Brit Írók Egyesületének díjával.
Bombayben született és nevelkedett, tanulmányait Cambridge-ben végezte. Díjnyertes könyvét, Az éjfél gyermekeit hazájában botrányosnak minősítették, ami miatt egy időre el kellett hagynia Indiát. Később Sátáni versek c. írásáért hitehagyottnak bélyegezték, könyveit tiltólistára tették; maga Rushdie kénytelen volt néhány évig száműzetésben, rejtőzködve élni.
Legújabb regénye, A firenzei bűbájos novemberben jelenik majd meg (többek között hazánkban is, az Ulpius-ház gondozásában).

2008. július 11., péntek

Visszaéltek Rúzsa Magdi nevével

Az egyik legtehetségesebb hazai énekesnőről, Rúzsa Magdolnáról elterjedt a hír, hogy egymillió forintot is elkér egy jótékonysági koncertért. Az összeget máris sokallni kezdte a közönség.
Igaz, alig egy nap leforgása alatt kiderült, hogy Magdi valóban fellép az említett koncerten, de nem kap ezért egymillió forintot (egyébként sem jótékonysági rendezvényről van szó). Kérdéses, hogy ez mennyire fogja elhallgattatni az irigykedők táborát. Szokássá vált idehaza, hogy - ahelyett, hogy büszkék lennénk egy-egy honfitársunk kiemelkedő teljesítményére - sokan megszólják, kritizálják, már-már örömmel fedezik fel énekeseink, szerzőink, rendezőink (zömmel vélt) hibáit.

Rúzsa Magdi karakteres előadó, érdekes egyéniség. Szívből örülök a sikereinek. Remélem, szerencsét próbál a határainkon túl is (elvégre a saját hazájában senki sem lehet próféta).

Nem lenne szégyen, ha jobban megbecsülnénk a művészeinket (akár anyagilag is). Kevesen tudják, milyen messze áll a valóságtól a feltevés, hogy "túlfizetik", "túlértékelik" őket. Nem egy "régi motoros" hosszan mesélhetne erről.

2008. július 10., csütörtök

Niki Belucci Tel-Avivban

Izraelben lépett a közönség elé a szép magyar lemezlovas, Niki Belucci.




A hölgyet - aki arról nevezetes, hogy tizenéves korában válogatott tornász volt, számos versenyen indult; később felnőttfilmek csillagaként szerzett nemzetközi hírnevet - néhány év óta lemezlovasként ismeri a külföldi közönség; Franciaországban az egyik legkedveltebb zenésznek számít, de szép sikereket ért el Angliában, Oroszországban, Norvégiában és Görögországban is.

Legutóbbi, izraeli fellépésének kampányát az Axe szponzorálta (a cég most attól tart, hogy a mélyen vallásos közösség esetleg bojkottálni fogja a termékeit Niki műsora miatt). A magyar dj-lány egy bár medencéjében adott elő merész magánszámot.

2008. július 9., szerda

Sugarland - All I Want To Do

Az amerikai duó, a Sugarland (Jennifer Nettles és Kristian Bush) 2004-ben érte el első sikereit, s 2006-ban került a zenei világ élvonalába, amikor a két fiatal zenészt az év felfedezettjeinek járó Grammy-díjra jelölték.
2007-ben az American Music Awards-on Beyoncéval közösen léptek színpadra az énekesnő Irreplaceable c. számával.
Új kislemezük - All I Want To Do - májusban jelent meg, a dal azóta is a nemzetközi listák élén van. A szám egyébként a duó harmadik albumáról származik; a tizenkét dalt tartalmazó Love on the Inside július 29-én kerül majd a boltokba.

2008. július 8., kedd

Nálunk már kapható Santana új albuma

Carlos Santana új dupla albuma, a Multi-Dimensional Warrior már kapható hazánkban - s egyelőre (egészen augusztus 4-ig) sehol másutt a világon.
A dupla CD huszonnyolc számát - Santana negyvenéves pályafutásának legjobbjait, a hetvenes, nyolcvanas, kilencvenes évekből és a legutóbbi esztendőkből származó dalokat - maga az énekes válogatta ki. Mivel szerinte az instrumentális számok is legalább olyan kifejezőek, mint a vokális szerzemények, az előbbiből is tizennégy került a lemezre, akárcsak az utóbbiból.
Öt dal teljesen új változatban hallható a CD-n.

A mexikói gitáros június 28-án lépett színpadra Budapesten európai turnéja keretében.
Legutóbbi albuma, az elmúlt év októberében megjelentetett Ultimate Santana szintén válogatáslemez volt. Ugyancsak 2007-ben gitárosként közreműködött Eros Ramazotti Fuego en el Fuego c. számának elkészítésében (ami a Fuoco nel Fuoco spanyol változata).

2008. július 7., hétfő

Közép-európai művészet Kismartonban

A kismartoni (Eisenstadt) Esterházy-kastély ad otthont július 10-től a Central Europe Revisited II. tárlatnak, ahol tizenkilenc közép-európai (magyar, szarajevói, cseh és osztrák) kortárs művész munkáit tekinthetik meg a látogatók.
A kiállítást az elmúlt évben rendezték meg először hagyományteremtő céllal (a nagy múltú család mindig is különös gondot fordított a kortárs művészetek támogatására); akkor két hónapig láthatták a festményeket az érdeklődők.
Az Esterházy-alapítvány egyébként Közép-Európai Kulturális Központot akar kiépíteni Kismartonban 2010-re.

2008. július 6., vasárnap

Meleg büszkeség és ellentüntetők

Budapesten július 5-én emlékeztek meg a meleg büszkeség napjáról.
1969. június 28-án homoszexuális tüntetők csaptak össze a rendőrökkel egy New York-i melegbárban; ennek emlékére tartják azóta világszerte a Gay Pride-t, a meleg büszkeség napját; ekkor a homoszexuálisok, biszexuálisok és transzszexuálisok egyenlő jogokat, egyenlő bánásmódot követelnek. (Sajnos mindeddig hiába, máig sem fogadja el őket a társadalom.)
A színpompás menet nem vonulhatott végig zavartalanul az Andrássy úton. Szélsőjobboldali ellentüntetők kövekkel, tojással, Molotov-koktéllal dobálták a felvonulókat, s az őket védő rendőröket. Időnként szivárványos zászlókat égettek.
Néhány politikust - Szetey Gábort és Lévai Katalint - is megtámadtak, szerencsére egyikük sem sérült meg.
A politikus asszonyt megdöbbentette - saját szavaival élve - a Budapesten uralkodó pogrom- és lincshangulat, s az Európai Parlament szocialista frakciója elé kívánja terjeszteni az ügyet. (Ami nemcsak a szocialista frakció, hanem valamennyi párt közös ügye kellene, hogy legyen... mert bizonyára nem feltételezzük, hogy bármely politikai egyesület támogatja az ellentüntetők módszereit, a tojászáport, a gyújtogatást.)

Az ellentüntetőkkel ezúttal (is) egyetért a társadalom zöme, csak épp nem hangoztatja nyíltan. A többség véleménye: ha már homoszexuális valaki, rejtőzködjön a "bajával".
Nos, a rejtőzködés nem heteroszexualitás vagy homoszexualitás kérdése. Ez egyszerűen exhibicionizmus, ami épp úgy lehet egy heteroszexuális egyén sajátja, mint egy melegé.
Az ember szexuális beállítottsága bonyolult. Többféle vonásból áll össze. Valamennyiünkben vannak homoszexuális, voyeur (leskelődő), poligám, önimádó, magamutogató, szadista, mazochista hajlamok. (Ezt nem én állítom, hanem a témával foglalkozó tudósok.) Kiben több, kiben kevesebb. Elhajlás, az átlagtól eltérés akkor figyelhető meg, ha egy-egy vonás fokozottan jelen van egy egyénben.
Nos, amíg valaki kordában tudja tartani szokatlan vágyait, amíg nem árt velük senkinek - miért ne élhetné ki őket? Az elfojtásból nem sok jó származik.

2008. július 5., szombat

Megbecsülik külföldön a magyar filmeket

Mind Teheránban, mind az olaszországi Casertában magyar alkotásokat választott legjobbnak a zsűri.
A teheráni 22. Nemzetközi Gyermek- és Ifjúsági filmfesztiválon Arany Pillangó-díjjal jutalmazták az Egon és Dönci c. animációs filmet, ami június végén a DIFF (Drake International Film Festival) elnevezésű olasz filmfesztiválon két kategória nyertese volt. Ugyancsak Casertában a Zuhanórepülés c. film alkotójának ítélték a legjobb rendezés díját.

2008. július 4., péntek

Ómolnár Miklós - A megszökött nemzedék

Ómolnár Miklós - akit mostanság leginkább a Story magazin főszerkesztőjeként ismerünk - a rendszerváltás évében jelentette meg A megszökött nemzedék c. dokumentum jellegű írását.
A könyv a szocializmus negyven éve során kivándorolt magyarokról szól. Bemutatja a korszak politikai hátterét, leírja, miként juthatott (vagy nem juthatott) útlevélhez akkoriban egy-egy magyar állampolgár a bürökrácia útvesztőiben. Megszólalnak néhányan azok közül, akiknek sikerült - akik vállalták a kivándorlás küzdelmes éveit, az ausztriai vagy olasz menekülttáborban töltött hónapokat, a nyomorúságos körülményeket, s végül, évek múltán, biztos egzisztenciát teremtettek maguknak választott hazájukban.

Eddig azt hittem, a kivándorlóknak a legfőbb nehézséget a vasfüggöny, az aknazár és szögesdrót jelentette; "odakint", szabad földön már biztonságban érezhették magukat. Mekkorát tévedtem... Ausztria ugyan igyekezett lehetőség szerint menedékjogot biztosítani a kivándorolt magyaroknak, lengyeleknek, de mivel egyre többen érkeztek a szocialista blokk országaiból, s Kanada, az Egyesült Államok, Ausztrália mind kevesebb menekültet fogadott be, szigorú intézkedéseket hoztak a bevándorlók ellen - néhány esetben hazairányították őket. Az ügyesebbek visszaszöktek, illegálisan tartózkodtak az ország területén. Akiknek ez nem sikerült, azokat otthonukban a rendőrség várta...
A legtöbb országban nem vállalhattak munkát az emigránsok, akik a kilátástalanság, a szegénység és leginkább a politikai helyzet miatt hagyták el hazájukat, sokszor bármi nyelvtudás nélkül próbáltak idegenben boldogulni.

Milyen élet lehetett ott, ahol rossz szemmel nézték a rágógumit, a farmert, a hosszú hajat - mint nyugati jelképeket? Ahol a vélemény-nyilvánítás szabadságát vagy az anyagi jólétet legfeljebb hírből ismerték? Ahol bűncselekménynek számított külföldre távozni, "disszidálni"? Vajon el tudják ezt képzelni egy nyugati ország lakói - akik a mai napig idegennek, nem kívánatosnak tekintik a jobb élet reményében érkező kelet-európai bevándorlókat?

Bevallom, nehéz szívvel olvastam az utolsó fejezeteket. Ezek azokról szóltak, akik reményüket vesztve várták a menekülttáborban, hogy gyorsított eljárással kitoloncolják őket; azokról, akik nem kaptak politikai menekültjogot, akik kénytelenek voltak Magyarországon (Lengyelországban, Romániában, stb.) maradni. Nem volt vidám olvasmány.

2008. július 3., csütörtök

Mozifilm készül a Jóbarátokból?

A Szex és New York moziváltozata (és rekordokat döntő bevétele) után elkészülhet a Jóbarátok c. vígjátéksorozat játékfilm-verziója. Két évvel ezelőtt már szó volt erről, az ötletet mégis elvetette a Warner Brothers; akkoriban még a főszereplők sem lelkesedtek a folytatásért.
Azóta változott a helyzet: a sorozat sztárjai - Jennifer Aniston és Courteney Cox - ma már szívesen játszanának a Jóbarátok-filmben.
A rajongóknak egy ideig még várniuk kell; a forgatás másfél éven belül kezdődik, s egyelőre nem tudjuk, mikor kerül a mozikba a film.

A tíz szezont megért sorozatot 1994-től 2004-ig vetítették az Egyesült Államokban az NBC csatornán; számos Emmy- és Golden Globe-díjat nyert. Hat főszereplőjét azóta is a Jóbarátokban nyújtott alakításukról ismerjük leginkább. Egy-egy mellékszerepben ismert színészek is feltűntek , pl. Julia Roberts, Reese Witherspoon vagy Jean Claude Van Damme.

2008. július 2., szerda

Magyar filmes siker Londonban

Június 26. és 29. között megtartották az első Londoni Magyar Filmfesztivált Check the Gate címmel a Curzon Myfair moziban. A négynapos rendezvényt nagy érdeklődés övezte, a szervezők - a Londoni Magyar Kulturális Központ tagjai - remélik, sikerült hagyományt teremteniük.

Az első napon M. Tóth Géza Maestróját és Antall Nimród Kontrollját láthatta a közönség. A fesztivál célja egyébként az volt, hogy a külföldi mozirajongók megismerjék és megkedveljék az új magyar filmes generációt, ezért olyan hazai filmeket mutattak be, amik az ezredforduló után készültek - összesen tizenhat alkotást. Emellett az érdeklődők megnézhették a kiállítást, ami Sir Alexander Korda filmjeinek plakátjaiból készült.

2008. július 1., kedd

Tolsztoj: Feltámadás

Bevallom, Tolsztoj művei közül még mindig az Anna Karenina a kedvencem. A témája kézzel foghatóbb számomra, mint a Feltámadás c. regényé.
Vitathatatlan, hogy az utóbbi is remekmű. Mindjárt a legelső jelenete megindító és gyönyörű: a történet egy szép, eleven természeti képpel kezdődik, a tavaszi rügyfakadás bemutatásával.
A folytatás jóval nyomasztóbb: egy fiatal cselédlány sorsát mutatja be, aki két öregasszonynál szolgált, s a két gazdag hölgy unokaöccse, egy fiatal gróf elcsábította. A lány teherbe esett; nem maradhatott tovább az előkelő családnál. Ezután munkaadói - férfiak - kihasználták kiszolgáltatott helyzetét. Végül egy nyilvánosházba jutott, ahol társai gyilkosságot követtek el, s őt kiáltották ki bűnbaknak.
Maszlova története - ami csupán a regény háttere - megrázó, de mindeddig hihető. Sok hasonló esetre akadt példa a múltban. A folytatásra azonban aligha: amikor a lány megjelenik a bíróságon, az egyik magas rangú esküdt, Nyehljudov gróf (a két öregasszony unokaöccse) ráismer korábbi kedvesére, lelkifurdalás ébred benne. Minden követ megmozgat, hogy elérje, hogy a bíróság felmentse a lányt - amikor ez nem sikerül, s Maszlovát kényszermunkára ítélik, a férfi elhatározza, hogy követi Szibériába. Útközben felforgató elemekkel, kommunistákkal ismerkedik meg, s lassan átveszi nézeteiket.
Nos, ehhez hasonló fordulatot még a mi (hírhedten romantikus) Jókaink sem produkált (legfeljebb a Kárpáthy Zoltán c. regényben, amikor Kőcserepy visszaadja a címszereplőnek a csellel megszerzett Kárpáthy-birtokot).
Solohov szereplőinek gondolatai, élethelyzetei hitelesebbek és érthetőbbek számomra (legkevésbé sem tudok egyetérteni velük, de az indítékokat megértem): amikor a kommunista párt tagjai beférkőznek a kozákok közé, a legszegényebbek csatlakoznak hozzájuk. Azok, akiknek nincs vesztenivalójuk, akik legrosszabbul éltek a cár uralma idején. Ők aztán foggal-körömmel védik a szovjethatalmat, kivégeztetik vagy akár saját kezűleg ölik meg falubeli ismerőseiket, régi barátaikat, ha szembeszállnak a "rendszerrel". A jómódúbb kozákok hallani sem akarnak az egyenlőségről; belőlük lesznek az ellenforradalmárok. Ez bizonyára pontosan így történt annak idején.
Az azonban nem valószínű, hogy egy gazdag gróf megsajnálja fiatalkori kedvesét, a cselédlányt; az még kevésbé, hogy kövesse a szibériai száműzetésbe.

Bár Tolsztoj felvilágosult szellemben próbál alkotni, a korabeli előítéletek - pl. Maszlova "bűnös" múltja iránt - még észrevehetőek a regényben. A mellékszereplőket hitelesen ábrázolja a szerző: az egyik legérdekesebb karakter az öreg csavargó, aki arra a kérdésre, elismeri-e a cárt, azt feleli: "Hogyne ismerném el? Ő is cár magának - én is cár vagyok magamnak." Nyehljudov csodálkozva veszi észre az őrültnek hitt idős ember szavaiban rejlő bölcsességet.
A Feltámadás - bár a börtönbe zárt rabok életkörülményeinek leírása az orosz realizmus egyik korai példája lehetne - szépirodalmi mű, leginkább romantikusnak mondanám.

A regény megtalálható a Magyar Elektronikus Könyvtárban.
http://mek.oszk.hu/03300/03328/