Lugnasad - az első betakarítás ünnepe

Az augusztus elsejére eső Lugnasad (Lughnasadh) vagy Lammas az első betakarítás ünnepe, a pogány vallás nyolc Szabbatjának egyike, az első a három aratóünnep közül; a kelta év utolsó negyedének kezdete. A nyár végét és az ősz beköszöntét jelzi. A középkori Anglia lakói ilyenkor gyűjtötték be a learatott gabonát és a leszedett gyümölcsöket, hogy elraktározzák télre; ekkor hajtották be a nyájakat a mezőkről; ekkor mondtak köszönetet a termésért.
Ebben az időszakban az Isten, ahogy ereje egyre hanyatlik, felkészül arra, hogy távozzon a világból, hogy aztán megújulva térhessen vissza. Az Istennőt felvidítja a tudat, hogy párja tavasszal újjászületik, s addig tovább él benne és közös gyermekeikben. Egy görög legenda szerint Démétér (Ceres), a termés és földművelés istennője ekkor kezdi keresni elrabolt lányát, Perszephonét (míg a tavasz és a nyár az évnek azon időszaka, míg visszakapja a lányát). A kelta mondakörben Lugnasad a kelta nap- és gabonaisten, Lugh (a római kultúrában Merkúr) halálának és feltámadásának ünnepe; innen ered az elnevezés is.
Ettől kezdve a nappalok egyre rövidebbé válnak, s egyre hűvösebbek az éjszakák.

Az ünnep egyéb elnevezései: a kenyér ünnepe, augusztus előestéje, Lambess, kelta nyelven Lunasduinn, míg skótul Lunasdál. A Lugnasad szó a gael nyelvben augusztust jelent.
Lugnasadhoz az elemek közül az ónt, a cinket társítják. Szimbóluma a kenyér, a gabona. Színei a zöld, az arany, a sárga.
Hagyományos ételek: gabonafélék, földieper, szeder, makk.
Szokás ilyenkor az ünnepi szertartás során egy friss gyümölcsöt elfogyasztani, s utóbb annak magvait elültetni.

Nyárközép - a nyári napforduló ünnepe

Június 21-e, azaz Nyárközép vagy Litha (az elnevezés a szász gabonaistennő, Litha nevéből ered, akihez tartozik a június hónap) idején a leghosszabb a nappal és a legrövidebb az éj. Az ünnep a nyolc pogány Szabbat egyike; a Beltane (május elseje) és Lammas (augusztus elseje) közé eső időszak közepét jelöli. Ekkor van ereje teljében a napisten, ekkor virul teljes pompájában a terhes istennő és a természet. A pogányok már az ókorban ünnepelték Nyárközepet. Elsősorban a szerelem istennőinek ünnepe ez, mint Aphrodité, Asztarté, Freya, Hathor, Istar, de kapcsolatba hozható más istenségekkel is, mint Minerva, Artemisz, Káli, Ízisz, Dagda, Héliosz, Lugh, Zeusz vagy Thor.
A természetimádók Nyárközépkor örömtüzeket gyújtottak; a tűz a napot jelképezte.
Egyéb elnevezései: Tölgyünnep (kelta), Alban Hefin (druida), Vestalia (római).
Európa északi részein - ahol kevés a napsütés - különösen számon tartják a nyári napfordulót. Svédországban máig ez az egyik legfontosabb ünnep; Norvégiában, Dániában, Finnországban és a balti államokban szintén jelentős, de a germán és szláv kultúrában is megtalálhatjuk. Nagy-Britannia, Olaszország és Spanyolország lakói ugyancsak megünneplik ezt a napot, mi több, a déli féltekén - Ausztráliában és Brazíliában - is számon tartják.
A Nyárközéphez bármely mágia illik; leginkább a gyógyító, védelmező és szerelmi mágia. A pogányok megtisztulhatnak az év során összegyűlt gondjaiktól, félelmeiktől. Ugyanakkor megújíthatják az Istennőnek és Istennek tett fogadalmaikat. A hagyomány szerint szerencsét hoz, ha az ember átugorja a szabadban gyújtott tüzet.
Jellegzetes ételnek számít a friss gyümölcs.
Az ünnephez társított növények: a levendula, a rózsa, a kamilla, a tölgyfa, a páfrány; Litha szent köve a smaragd, jelképe a fagyöngy.

Beltane, a nyár kezdetének ünnepe

A gael eredetű Beltane - április 30-a vagy május elseje - a pogány vallás nyolc Szabbatjának és a kelták négy tűzünnepének egyike. A hívek ekkor ünneplik az Istennő és az Isten első szeretkezését, a természet újjászületését, a nyár kezdetét. Ez a virágok, a termékenység, az öröm ünnepe. Az anyák napja is erre vezethető vissza.
Egyéb elnevezései: Május előestéje, Walpurgis-éj, Roodmas, Cethsamain.
Elsőként Skóciában, Írországban és a Man-szigeteken ünnepelték ezt a napot; ilyenkor örömtüzeket gyújtottak a hegytetőkön. Skóciában borókagallyakat dobtak a tűzbe - ez tisztító, áldást kérő és szerencsehozó varázslatnak számított. Maga a Beltane szó az óír Beltene (ragyogó tűz) kifejezésből ered. Más források szerint jelentése "Bel tüze" - Bel, Belinos a kelta napisten, akit az asszír Baal istennel azonosítanak.
A hónap neve Maia (a bőség istennője) nevéből származik.
Az ókori Rómában Floralia néven emlegették a nyár kezdetét jelentő ünnepet, ami április 27-től május 3-ig tartott; Skandináviában ugyancsak számon tartották ezt az időszakot.

Skóciában néhány éve ismét felélesztették az ősi hagyományt: 1988 óta április 30-nak éjszakáján tartják Edinburgh-ben a látványos Beltane Tűzünnepet, ami mintegy tizenötezer látogatót vonz.

A májusfa-állítás hagyománya Angliából származik. A fa az Istent jelképezi, a rá kerülő virágok az Istennőt. A pogányok természetes anyagokból - virágszirmokból, szalagokból - készítenek ajándékot istenségeik számára, s a szertartás során a májusfára aggatják.
Az ünnep jellegzetes tevékenységei a szövés, a fonás.
A Beltane ételei: zabpehelytorta, vaníliafagylalt, vörösbor, piros gyümölcsök.
A hagyomány szerint ezen a napon ajánlatos arcot mosni a hajnali harmatban vagy kiállni az esőre - ez ugyanis áldást hoz. Szintén szerencsét jelent, ha átugorjuk az örömtüzet.

Ostara, a tavaszünnep

Ostara (Eostre) a tavaszi napéjegyenlőség, a tűz, a termékenység ünnepe, a csillagászati tavasz kezdete, a pogány hitvilágban a nyolc Szabbat - az Erő napjai - egyike. Eostre a tavasz, a termékenység, a felkelő Nap germán-szász istennője; neve egyébként a "Kelet" szóra utal, s egyúttal fényest, dicsőségest jelent.
A természetvallások hívei évezredek óta zajos mulatságokkal ünneplik a Nap visszatértét, az Istennő és az Isten első találkozását és szeretkezését, a természet újjászületését, ébredését a hosszú tél után, amikor a nappal és az éjszaka egyenlő hosszúságú, s a fény lassan úrrá lesz a sötétség felett.
Néhol március 2-án, másutt március közepén vagy végén tartják az Ostarát.
A régi pogányok ilyenkor kérték az istenek áldását a termésre.
Egyiptomban Ízisz és Ozirisz újraegyesülését ünnepelték ezen a napon (az istenséget bátyja, Széth ölte meg, s feldarabolta a testét, ám az istennő összeszedte a szétszórt testrészeket, s Anubisz segítségével újraélesztette a kedvesét); a görög mitológiában Perszephoné istennő ekkor tért vissza az alvilágból, Hádész isten birodalmából.
A germán vallás legvidámabb ünnepe a tavaszünnep.


A hagyomány szerint amibe ezen a napon - a kezdetek, az új lehetőségek napján - belefogunk, azt szerencse kíséri.

Szokás ilyenkor kertészkedni, növényeket ültetni, hosszú sétát tenni a természetben, esetleg hajnalban tüzet gyújtani.
Az ünnep szimbólumai a tojás (a termékenység, az új élet, a szerencse jelképe); a bárány (az Istennő szent állata); a nyúl, ami a görög Artemisz (a római Diana) szent állata; Bran isten szent fája, a kőris; a rózsakvarc és a holdkő (az Istennő kövei).
Hagyományos ételek: napraforgó-, tök- vagy szezámmag, gabonapelyhek, dió, keménytojás, sajt, mézzel készült sütemények.

Az ókori rómaiak március 19-e és 23-a között ünnepelték a Quinquatrust (Quinquatria), Minerva ünnepét. Minerva a bölcsesség, a tudományok, a kézművesség, a harc, a természeti erők (felhő, vihar, villámlás), a gyógyítás istennője a latin, etruszk és szabin kultúrában.
Quinquatrus néven működik egyébként a Harry Potter-sorozat egyik szereplőjének rajongói oldala (nem nehéz kitalálni, Minerva McGalagonyról van szó). Kedves weboldal, szívesen olvasgatom.

Imbolc

Az Imbolc kelta-gael eredetű hagyomány; a pogányok nyolc Szabbatjának egyike. A négy tűzünnep közé tartozik.
Írország őslakói Brigid istennő - a költészet, gyógyítás és kovácsmesterség istennője - ünnepeként tartották számon; a gael folklórban Cailleach istennő előtti tisztelgésként jelenik meg.
Már az ősi kelta kéziratokban is akadnak az Imbolcra vonatkozó utalások.
A természet megújulásának időszaka ez; a pogányok az Istennő (Brigid, Aradia, Athéné, Gaia, Inanna) szülés utáni feléledésének, a Nap - az Isten, a kelta Lugh - újjászületésének örvendeznek.
Néhol a szoptatós juhok ünnepének, termékenységi ünnepnek tartották február 1-jét.
Imbolc alkalmával rendszerint alkonyatkor szokták megtartani az ünnepi szertartást, aminek fontos részét képezi a tűzgyújtás - a lángok a fényt, a meleget, ugyanakkor a belső megvilágosodást is szimbolizálják. Az Imbolc egyéb elnevezése ezért Candlemas, Fáklyák ünnepe, Fények ünnepe vagy Hóvirágünnep.
Jelképei a vesszőseprű, a gyertya, a fehér virágok.
Hagyományos ételek: tök- és napraforgómag, mákos sütemény, tejtermékek, fűszeres bor.

Yule

A téli napfordulót évezredek óta megünneplik a pogány vallások hívei (a káldeusoktól, rómaiaktól és keltáktól kezdve a skandináv és germán népeken át a modern wicca boszorkányokig). A hagyomány szerint ekkor születik újjá az Isten (az Istennő fia és kedvese); s magával hozza a Földre a fényt, a meleget és az örömöt. Innentől fogva ugyanis egyre hosszabbak lesznek a nappalok; a természet pihenő energiái ébredezni kezdenek. A téli napforduló napján - akárcsak a másik hét Szabbaton, az Erő napjain - a mágikus szertartások hatékonyabbak; a látható és láthatatlan világ közötti határmezsgye keskenyebb, mint máskor.





A Yule szó jelentése: kerék, ami az élet örök körforgására utal; káldeai nyelven pedig kisgyermeket, kisdedet jelent.
Ezen az ünnepen a pogányok szegfűszeggel tűzdelt gyümölcsökkel, örökzöldekkel, fagyönggyel, magyallal, vörös vagy aranyszínű gyertyákkal díszítik a lakást, s Yule-fát állítanak - eleven, örökzöld fát, aminek csillagdíszei a napot, a fényt szimbolizálják. A wicca hitűek csakis természetes eredetű díszeket használnak: fahéjrudacskákat, aranyfüstös diót, szalmából készített tárgyakat.
Hagyományos ételek: olajos magvak, alma, gyömbér.






Az angolszász országokban ezen a napon az emberek almabort vagy ale-t fogyasztottak a körülhordott fakupából, tósztot mondtak a Yule-fa tiszteletére. Szokás fennmaradni az év leghosszabb éjszakáján, s megvárni a napfelkeltét.

A germánok az őseikre, felmenőikre emlékeztek Yule ünnepén.
A skandináv kultúrában a kecskebak hátán utazó Yule-manó (Jultomten, Jule-nissen) a nálunk ismert Mikulás megfelelője. Az északi népeknél tizenkét napon keresztül tart a Yuletide, az óév búcsúztatása és az új esztendő kezdete.

Az ünnepet korábban saturnaliaként ismerték a rómaiak: az újjászülető Isten neve itt Saturnus; az ind-perzsa-babilóni kultúrákban Mithrász.

Skóciában Hogmanay-nek nevezik az újév ünnepét: a skótok örömtüzeket gyújtanak, borókával díszítik fel a házukat, s felvonulásokon vesznek részt. Ezenkívül a hagyomány része a First Footer nevű szokás - az aznapi első látogató egész évre meghatározza az emberek szerencséjét (lehetőleg egy sötét hajú férfit fogadtak legszívesebben első látogatóként). Jelentősek a tűzhöz kapcsolódó tradíciók, ami erősíti az ünnep pogány jellegét.

Isten éltessen minden Erzsébetet!

Erzsébet-nap van, ami azért örvendetes, mert akad néhány Erzsébet a családban :-) Ez az egyik kedvenc női nevem. Egyfelől szép hangzású, másrészt számomra kedves személyekhez kötődik.

Ez édesanyám második neve.

Nagymamám is Erzsébet. Nagyon szeretem őt, éppoly fontos számomra, mint a szüleim. Kicsi korom óta mindig a gondoskodást és a mérhetetlen szeretetet jelentette. Ha kórházban voltam, képes volt a váróteremben éjszakázni. Nagymama nagyon erős asszony, még mindig őrá lehet leginkább számítani, ha baj van - nem mutatja úgy ki, ha fél (pedig hogy aggódik), amitől valahogy megnyugszom; vigasztalgat és mosolyog, (pedig már inkább komor, mint rendszerint az idősebb emberek). Keresztapuval - ő nagymama fia - és a családjával sajnos csak ritkán találkozhat, mert távol élnek, de sokat gondol rájuk. Azt a lelkesedést kellene látni, ahogy nagymama készülődik, mikor ellátogatnak hozzánk - süt-főz, azt akarja, hogy mindenki a legjobban érezze magát; kár, hogy épp mire együtt vagyunk, addigra elfárad (persze felesleges kérni, hogy ne lósson-fusson, segítünk).
Ma este nagyon boldog, hisz felhívják a családtagok, régi barátok, volt iskolatársak, egykori szomszédok. Társaságkedvelő típus, nehezen viseli, hogy már nem tud úgy kimozdulni otthonról, mint korábban. Régen nagy társasága volt - iskolaigazgatóként sokan ismerték, becsülték. Az ő fiatalkorában még szokatlannak számított, hogy valaki az ő köreikből továbbtanuljon, becsülöm nagymamát, amiért eljutott az igazgatói székig. Határozottságát, biztos fellépését, bátorságát ma is sok fiatal megirigyelhetné.

Szívből remélem, hogy legalább itt-ott fellelhető bennem nagymama néhány jó tulajdonsága: szívós kitartása, akaratereje, életkedve.

A változatosság kedvéért a másik nagymamám és a keresztanyám is Erzsébet; ők nem kevésbé kedvesek számomra, róluk még később teszek említést.

Még egyszer: éljenek az Erzsikék! Minden kedves Erzsébetnek boldog névnapot kívánok.