Örülök, hogy nem a szocializmus korszakában éltem Magyarországon. Nem rajongok a vasfegyelemért; bizonyos, hogy nehezen viseltem volna a sok korlátozást. Rengeteg lehetőség tilalmasnak számított, amikről ma már nem szívesen mondanék le. Egyébként is - a békeszeretet és a rászorultak segítése kivételével - idegen számomra a szocializmus legtöbb eszméje; jobban meg tudom érteni a fogyasztói társadalom felfogását ("aki kapja, marja", akkor is, ha tudom, hogy némely hatása káros). Nem hinném, hogy szívesen feláldoznám egyéni jólétemet vagy szűk környezetem érdekeit a - mások által behatárolt - "közjóért".
Korábban csodáltam azokat, akik azt állították, keményen kell dolgozni, nem szabad félni a fizikai munkától, és az anyagi javak keveset számítanak. Igaz, kevésbé csodálom őket azóta, hogy néhányukat közelebbről is megismertem, s azt láttam, hogy egyikük sem műszakba jár dolgozni vagy napszámba kertet ásni, és nincs náluk földhözragadtabb, pénzéhesebb embertípus.
Politikai identitásom - úgy gondolom - leginkább liberális. Minél kevesebben szólnak bele a - politikai, munkahelyi, személyes - döntéseimbe, annál jobban érzem magam.
Azt hiszem, a rendszerváltás utáni évekre gondolhatnék vissza legtöbb nosztalgiával, ha pontosan emlékeznék rájuk (háromévesen keveset értettem a dolgok alakulásából). Ahogy utólag kiveszem, akkoriban még nem fulladtak bele a versenybe és a taposómalomba az emberek, mint most. Másfelől felemelő volt a tudat, hogy már olyasmit is kimondhatott, megtehetett az egyén, ami pár évvel korábban elképzelhetetlen lett volna.
Elismerem, a rendszerváltás sok hozzá fűzött reményt nem váltott be, de úgy vélem, akkor is jobb most, mint huszonöt évvel ezelőtt.
2007. október 23., kedd
Október 23 - emlék, 2006
Az elmúlt évben magam is jelen voltam néhány tüntetésen - saját tapasztalataim alapján akartam véleményt formálni a dologról. Íme.
2006. szeptember vége
Az elmúlt év őszén Budapestre költöztem - csaknem egy időben a TV-székház elleni emlékezetes ostrommal. Vidéken maradt családtagjaim aggódtak értem: kérleltek, legyek óvatos.
Nem értettem, miért kell elővigyázatosnak lennem - Budapest oly nagy és forgalmas, hogy aki nem a Szabadság tér, a Kossuth tér, a Hősök tere vagy az Andrássy út környékén lakik vagy dolgozik, az legfeljebb szándékosan ütközhet tüntetőkbe: akkor, ha felkeresi az említett helyeket, lehetőleg a délutáni, esti órákban.
Mivel a szüleim telefonhívásaiban egyre inkább eluralkodott a téma, kíváncsi lettem. Elhatároztam, megnézem, mitől félnek ennyire.
Akkor már több mint egy hete tüntetéseket szerveztek az említett helyeken. Úgy terveztem, metróval vagy busszal közelítem meg a Hősök terét - s ha azt látom, hogy fenyegető a helyzet, elmenekülök.
Nem volt szerencsém: a Hősök terén aznap csupán görkorcsolyázó gyerekek lézengtek.
Tettem egy próbát a Kossuth téren is. Gyalog érkeztem az Alkotmány utca felől - ismertem a terepet, mivel három éve még itt volt a Szukits Könyvek (első munkahelyem) irodája; ezt a részt ismertem meg elsőként a fővárosból. Könnyen eltaláltam a Parlamentig - készen arra, hogy szükség esetén továbbálljak.
Elégedetten láttam, hogy itt már valóban vannak tüntetők, de - bár a tévés beszámolók alapján számítottam rá - nem ütlegelték egymást földből kitépett útjelző táblákkal vagy kövekkel.
Közelebb merészkedtem. Reméltem, találkozom egy-egy vadmotorossal vagy jókötésű, kopasz vagánnyal. Helyettük azonban mosolygós, békés embereket láttam - középkorúakat; öregeket; fiatal párokat kézen vezetett vagy babakocsiban tolt kisgyerekekkel. Képviseltette magát csaknem minden társadalmi osztály. Akadtak ugyan bőrruhás motorosok és izmos, nagydarab kopasz fiatalemberek, de jóval kevesebben, mint vártam. A színpadon nemcsak tüntetők szónokoltak; fellépett néhány művész is. Nagy volt az összefogás - szívesen láttak és "Isten hozott!" skandálással fogadtak minden fellépőt, vallási vagy pártfelekezeti hovatartozástól függetlenül.
A tömegbe verődött emberek meglepően barátságosan viselkedtek, mintha nem tüntetésen, hanem kedélyes összejövetelen lettek volna. Ha ki akartak kerülni, nem félrelöktek, hanem udvariasan helyet kértek mellettem. Néha mégis tartottam attól, hogy ha a hangulat változik, és megindulnak a tüntetők, előfordulhat, hogy a vékonyabb alkatúakat - mint például engem - elsodornak és megtaposnak. Szerencsére nem került sor ilyesmire. A rendőrök oldalról figyelték az eseményeket. Ezekben a napokban születhetett a "Magyar rendőr velünk van!" szlogen.
Nekem mindebből úgy tűnt, a tüntetők zöme békés átlagpolgár, akik csupán az életszínvonal emelkedését, sorsuk javítását szeretnék sürgetni. Vannak, akiket - mint engem - a kíváncsiság vonzott a térre, legtöbbjüket viszont meggyőződés. Az eszközeik sajnos nem megfelelőek (akkor se, ha a közszolgálati média meg a politikai élet olyan, amilyen). Emellett voltak közöttük nyugtalanító elemek - én magam nem láttam őket, de hallottam ilyesmit. Szélsőségek - azok, akik hazaárulóként jellemzik mind a jobb-, mind a baloldali vezetőket - számára különösen kedvező az efféle zűrzavar.
2006. október 23., kora este
Akárcsak az idén, az elmúlt évben is kordonnal zárták le a Kossuth teret. Aznap nem juthattam el oda az Alkotmány utcán, mivel annak bejáratát sötét ruhás rendőrök sorfala állta el.
Kis kerülővel a Markó utcán osontam le a Kossuth térig. Csupán néhányan álltak a magas, halványszürke rács előtt, s megjegyzéseket tettek a rendőrökre. Elterjedt, hogy valahol a városban egy fiatal tüntető meghalt egy összecsapásban. Szerencsére a hír kacsának bizonyult.
Egy idős néni a Deák tér felől érkezett - ott aztán volt az előbb nemulass; üsd, nem apád - magyarázta ijedten.
Hazaindultam. Féltem egyedül bóklászni a mellékutcákon - tartottam az igazoltatástól, meg az időnként felbukkanó gyanús elemektől. Csatlakoztam egy idősebb hölgyhöz, aki a közelben lakott. A néni még épp időben terelt be egy sövény mögé - hangoskodó suhancok közeledtek felénk, s elhaladtak előttünk. (Bizonnyal nem rossz szándékkal jártak arra, de én nem találtam őket bizalomgerjesztőnek.)
A néni rám mosolygott: na, kedvesem, vigyázzon magára, én már nem megyek tovább. Nagyot nyeltem, s egyedül baktattam arra, amerre a Jászai Mari teret sejtettem a sötétben. Pár perc alatt odataláltam - a Deák térre akartam menni, de aznapra törölték az arra induló járatokat. Így a Hősök tere felé indultam, ahonnan néhány tüntető fiatalt követve eljutottam az Ötvenhatosok teréig. Tanúja voltam, amint dörgő tapsviharban megérkeztek a motoros tüntetők - el kell ismerni, látványos és tiszteletet parancsoló volt a bevonulásuk, az emberek hangosan ünnepelték őket, míg elgördültek a kordonig.
A további eseményeket nem vártam be. Fél kilenckor hazaindultam - de így is elmondhatom, hogy ott voltam a 2006-os tüntetéseken, és láttam (majdnem) mindent.
2006. szeptember vége
Az elmúlt év őszén Budapestre költöztem - csaknem egy időben a TV-székház elleni emlékezetes ostrommal. Vidéken maradt családtagjaim aggódtak értem: kérleltek, legyek óvatos.
Nem értettem, miért kell elővigyázatosnak lennem - Budapest oly nagy és forgalmas, hogy aki nem a Szabadság tér, a Kossuth tér, a Hősök tere vagy az Andrássy út környékén lakik vagy dolgozik, az legfeljebb szándékosan ütközhet tüntetőkbe: akkor, ha felkeresi az említett helyeket, lehetőleg a délutáni, esti órákban.
Mivel a szüleim telefonhívásaiban egyre inkább eluralkodott a téma, kíváncsi lettem. Elhatároztam, megnézem, mitől félnek ennyire.
Akkor már több mint egy hete tüntetéseket szerveztek az említett helyeken. Úgy terveztem, metróval vagy busszal közelítem meg a Hősök terét - s ha azt látom, hogy fenyegető a helyzet, elmenekülök.
Nem volt szerencsém: a Hősök terén aznap csupán görkorcsolyázó gyerekek lézengtek.
Tettem egy próbát a Kossuth téren is. Gyalog érkeztem az Alkotmány utca felől - ismertem a terepet, mivel három éve még itt volt a Szukits Könyvek (első munkahelyem) irodája; ezt a részt ismertem meg elsőként a fővárosból. Könnyen eltaláltam a Parlamentig - készen arra, hogy szükség esetén továbbálljak.
Elégedetten láttam, hogy itt már valóban vannak tüntetők, de - bár a tévés beszámolók alapján számítottam rá - nem ütlegelték egymást földből kitépett útjelző táblákkal vagy kövekkel.
Közelebb merészkedtem. Reméltem, találkozom egy-egy vadmotorossal vagy jókötésű, kopasz vagánnyal. Helyettük azonban mosolygós, békés embereket láttam - középkorúakat; öregeket; fiatal párokat kézen vezetett vagy babakocsiban tolt kisgyerekekkel. Képviseltette magát csaknem minden társadalmi osztály. Akadtak ugyan bőrruhás motorosok és izmos, nagydarab kopasz fiatalemberek, de jóval kevesebben, mint vártam. A színpadon nemcsak tüntetők szónokoltak; fellépett néhány művész is. Nagy volt az összefogás - szívesen láttak és "Isten hozott!" skandálással fogadtak minden fellépőt, vallási vagy pártfelekezeti hovatartozástól függetlenül.
A tömegbe verődött emberek meglepően barátságosan viselkedtek, mintha nem tüntetésen, hanem kedélyes összejövetelen lettek volna. Ha ki akartak kerülni, nem félrelöktek, hanem udvariasan helyet kértek mellettem. Néha mégis tartottam attól, hogy ha a hangulat változik, és megindulnak a tüntetők, előfordulhat, hogy a vékonyabb alkatúakat - mint például engem - elsodornak és megtaposnak. Szerencsére nem került sor ilyesmire. A rendőrök oldalról figyelték az eseményeket. Ezekben a napokban születhetett a "Magyar rendőr velünk van!" szlogen.
Nekem mindebből úgy tűnt, a tüntetők zöme békés átlagpolgár, akik csupán az életszínvonal emelkedését, sorsuk javítását szeretnék sürgetni. Vannak, akiket - mint engem - a kíváncsiság vonzott a térre, legtöbbjüket viszont meggyőződés. Az eszközeik sajnos nem megfelelőek (akkor se, ha a közszolgálati média meg a politikai élet olyan, amilyen). Emellett voltak közöttük nyugtalanító elemek - én magam nem láttam őket, de hallottam ilyesmit. Szélsőségek - azok, akik hazaárulóként jellemzik mind a jobb-, mind a baloldali vezetőket - számára különösen kedvező az efféle zűrzavar.
2006. október 23., kora este
Akárcsak az idén, az elmúlt évben is kordonnal zárták le a Kossuth teret. Aznap nem juthattam el oda az Alkotmány utcán, mivel annak bejáratát sötét ruhás rendőrök sorfala állta el.
Kis kerülővel a Markó utcán osontam le a Kossuth térig. Csupán néhányan álltak a magas, halványszürke rács előtt, s megjegyzéseket tettek a rendőrökre. Elterjedt, hogy valahol a városban egy fiatal tüntető meghalt egy összecsapásban. Szerencsére a hír kacsának bizonyult.
Egy idős néni a Deák tér felől érkezett - ott aztán volt az előbb nemulass; üsd, nem apád - magyarázta ijedten.
Hazaindultam. Féltem egyedül bóklászni a mellékutcákon - tartottam az igazoltatástól, meg az időnként felbukkanó gyanús elemektől. Csatlakoztam egy idősebb hölgyhöz, aki a közelben lakott. A néni még épp időben terelt be egy sövény mögé - hangoskodó suhancok közeledtek felénk, s elhaladtak előttünk. (Bizonnyal nem rossz szándékkal jártak arra, de én nem találtam őket bizalomgerjesztőnek.)
A néni rám mosolygott: na, kedvesem, vigyázzon magára, én már nem megyek tovább. Nagyot nyeltem, s egyedül baktattam arra, amerre a Jászai Mari teret sejtettem a sötétben. Pár perc alatt odataláltam - a Deák térre akartam menni, de aznapra törölték az arra induló járatokat. Így a Hősök tere felé indultam, ahonnan néhány tüntető fiatalt követve eljutottam az Ötvenhatosok teréig. Tanúja voltam, amint dörgő tapsviharban megérkeztek a motoros tüntetők - el kell ismerni, látványos és tiszteletet parancsoló volt a bevonulásuk, az emberek hangosan ünnepelték őket, míg elgördültek a kordonig.
A további eseményeket nem vártam be. Fél kilenckor hazaindultam - de így is elmondhatom, hogy ott voltam a 2006-os tüntetéseken, és láttam (majdnem) mindent.
Október 23 - emlék, 1956
1956. október 23-án napsütéses, kellemesen meleg volt az idő. Nagymamám - akkortájt törékeny alkatú, fiatal tanárnő; friss házasok voltak nagyapámmal, nemrég költöztek a fővárosba - kabát nélkül, könnyű blúzban indult munkába a Közgazdasági Egyetemre. Aznap reggel a legtöbb pesti polgár nem sejtette, hogy forradalom készül. Nagymama még délután sem tudott róla, mi történik a város egyes pontjain; egyenest hazasietett az egyetemről. Nagyapám azonban később tért haza a megszokottnál - csatlakozott egy csapat ...-i érdeklődőhöz, akik kíváncsiak voltak a Bem térnél és a Petőfi-szobornál tartott felvonulásra.
Azon az estén már lövések zaja hallatszott be az utcáról a nagyszüleim Szentkirályi utcai lakásába.
A következő napokban nagymama legfeljebb kósza híreket hallott a szomszédoktól. Ő maga nemigen merte elhagyni az otthonát; tartott attól, hogy vétlen civilek is áldozatul fognak esni a megtorlás során.
Nagymama édesanyja még évekkel később is elismerően emlegette az 1956-os forradalmat. Ilyenkor a családtagok rémülten leintették - akkoriban könnyen bajba kerülhetett az, aki jó szót szólt az "ellenforradalomról".
Szerencsére az idő a dédnagymamámat igazolta.
Azon az estén már lövések zaja hallatszott be az utcáról a nagyszüleim Szentkirályi utcai lakásába.
A következő napokban nagymama legfeljebb kósza híreket hallott a szomszédoktól. Ő maga nemigen merte elhagyni az otthonát; tartott attól, hogy vétlen civilek is áldozatul fognak esni a megtorlás során.
Nagymama édesanyja még évekkel később is elismerően emlegette az 1956-os forradalmat. Ilyenkor a családtagok rémülten leintették - akkoriban könnyen bajba kerülhetett az, aki jó szót szólt az "ellenforradalomról".
Szerencsére az idő a dédnagymamámat igazolta.
Cicáim
Rebekám a leggyönyörűbb cica. Ezen a képen épp súg nekem, míg dolgozom.
Fred megtámadta a kezemet. Ő még kölyök; csak féléves. Játékos és barátságos. Egy állatszépségversenyen a helyi újságba is bekerült. Azóta Népszerű Frednek szólítom.
A kép címe: Pihe a hóban
Pelyhes - Rebeka kivételével - az összes cicánk édesanyja. Nagymamámnál él, családostól.
Bolyhoskám fényes szőrű és nyugodt állat.
Kölyök marcona képű kandúr, de a szíve aranyból van. Nagyon szelíd. Velem. A többi cicát néha megveri.Bolyhos
Beteg lett Bolyhos, a kiscicám - a hároméves, négykilós csöppség:-) -, csúnya véres seb nyílt a hátán. Harapás vagy szúrás érhette, ami elfertőződött. Szerencsére az ünnepnapokon is van állatorvosi ügyelet; Bolyhoskát szépen, szakszerűen ellátták.
Ez úton szeretnék köszönetet mondani Erdélyi Vanda doktornőnek, s az ügyeletes Koncz Sándor és Kiss János doktor úrnak, akik több ízben meggyógyították az állataimat.
2007. október 22., hétfő
Igazam lett
Tóth Orsolya, Edgar Marcos Ahogy legutóbb említettem, hogy várható: valóban dobogós helyezést ért el a Nagyvárad International Openen a spanyol színekben versenyző Tóth Orsolya és Edgar Marcos. Ezüstérmet szereztek. Szép volt, gratulálunk. Legközelebb fogadást is kötök rájuk.
Magyar Gárda - kell félni tőlük?
Ötszáznál több tag csatlakozott tegnap a Hősök Terén a két hónappal ezelőtt alakult Magyar Gárdához.
Egyes politikusaink fasisztaveszélytől tartanak; a Gárda tagjai azonban egyelőre nem követtek el rendbontást. Mindaddig nincs is gond velük, míg valóban a kultúra- és hagyományőrzésre, a nemzeti összetartozás érzésének erősítésére, a tagok fizikai és szellemi képzésére szorítkoznak. Ezek magukban véve dicséretes célok. Ha ehhez tartják magukat, nem adnak okot panaszra.
Mindenesetre a pár száz tagot számláló szervezet eddigi tevékenységénél aggasztóbb az, amikor az átlag magyar polgár intoleránsan gondolkodik; faji, nemi vagy vallási alapon kialakult előítéleteket hangoztat - és el kell ismerni, ez itt-ott előfordul manapság. Kevésbé látványos, mint csatlakozni egy félkatonai szervezethez, de meggyőződésem, hogy károsabb.
A politikáról csak annyit fűznék hozzá, hogy addig, míg egy országban nagyjából egyensúlyban vannak a jobb- és baloldal erői, nem kell tartani bármelyik szélsőség - fasiszták vagy anarchisták - előretörésétől. Minél többféle - szabadelvű; mérsékelt konzervatív; szocialista - párt kap tért, annál valószínűbb, hogy mindenféle népréteg érdekeit fogják képviselni a Parlamentben.
2007. október 21., vasárnap
Dumbledore, a botrányhős
Tény, hogy J. K. Rowling a Harry Potter-sorozat 1,12 milliárd dolláros bevételével a világ legsikeresebb írónője. Könyveit rekordsebességgel kapkodjék szét, és az azok alapján készült filmekre is egyre többen kíváncsiak.
Aki eddig még nem hallott a sorozatról, most majd fog: az írónő egy New York-i sajtótájékoztatón azt állította, egyik főhőse (Dumbledore, a roxforti igazgató) a saját neméhez vonzódik.
Noha Rowling nyilván kihúzta a gyufát egyes konzervatív körökben, úgy vélem, kár megbotránkozni. Engem - mint lelkes rajongót - legfeljebb csak az lepett meg, hogy eddig nem így képzeltem az igazgató karakterét, és picit még szokatlan a gondolat. (Kicsit úgy érzem magam, mint amikor egy másik HP-szereplőről, a kviddicsjátékos Angelina Johnsonról csak a sokadik felbukkanása után derült ki, hogy fekete bőrű. Azelőtt olyannak képzeltem, mint Angelina Jolie-t.) Ha már kötözködni kell, sokkal inkább zavar az, hogy másféle sorsot szánnék egy-egy szereplőnek (pl. Fred Weasleynek vagy Sirius Blacknek), mint a szerző. Egyébként is, hogy lehet, hogy épp az arrogáns és jóképű Siriusnak - aki a legférfiasabb szereplő a sorozatban - nem volt valami szerelme...
Rowling számos rajongót szerzett fordulatos stílusával, egyéni humorával és az életszerű, rokonszenves szereplőkkel. Olyanok is örömmel olvasták a regényeit, akik bevallottan nem könyvbarátok. Sok-sok gyerekkel kedveltette meg az olvasást, és ezt mindenképp meg kell említeni az érdemei között.
Dumbledore a sorozat egyik legkedveltebb figurája.
Aki eddig még nem hallott a sorozatról, most majd fog: az írónő egy New York-i sajtótájékoztatón azt állította, egyik főhőse (Dumbledore, a roxforti igazgató) a saját neméhez vonzódik.
Noha Rowling nyilván kihúzta a gyufát egyes konzervatív körökben, úgy vélem, kár megbotránkozni. Engem - mint lelkes rajongót - legfeljebb csak az lepett meg, hogy eddig nem így képzeltem az igazgató karakterét, és picit még szokatlan a gondolat. (Kicsit úgy érzem magam, mint amikor egy másik HP-szereplőről, a kviddicsjátékos Angelina Johnsonról csak a sokadik felbukkanása után derült ki, hogy fekete bőrű. Azelőtt olyannak képzeltem, mint Angelina Jolie-t.) Ha már kötözködni kell, sokkal inkább zavar az, hogy másféle sorsot szánnék egy-egy szereplőnek (pl. Fred Weasleynek vagy Sirius Blacknek), mint a szerző. Egyébként is, hogy lehet, hogy épp az arrogáns és jóképű Siriusnak - aki a legférfiasabb szereplő a sorozatban - nem volt valami szerelme...
Rowling számos rajongót szerzett fordulatos stílusával, egyéni humorával és az életszerű, rokonszenves szereplőkkel. Olyanok is örömmel olvasták a regényeit, akik bevallottan nem könyvbarátok. Sok-sok gyerekkel kedveltette meg az olvasást, és ezt mindenképp meg kell említeni az érdemei között.
Dumbledore a sorozat egyik legkedveltebb figurája.
Szurkolunk nekik
Edgar Marcos és Tóth Orsolya
Ma - pontosabban ezen a hétvégén, október 20-21-én - nemzetközi nyílt táncversenyt rendeznek Nagyváradon.A latintánc kategória nagy esélyese a Tóth Orsolya - Edgar Marcos páros, a világranglista 29. helyezettjei. Az elmúlt hetekben szép sikert értek el az Ostrova Openen és a spanyol Platja d'Aro fesztivál nemzetközi versenyében.
A páros spanyol színekben indul; a hölgy korábban Faluvégi András partnere volt.
2007. október 20., szombat
Van Damme születésnapja
Két napja - október 18-án - ünnepelte negyvenhetedik születésnapját Jean Claude Van Damme, aki a kedvenc színészem. Rokonszenves kisugárzása van és kifogástalan alakja. Nem mellesleg Európa-bajnoki címet nyert karatéban. Sajátos verekedési technikája shotokan, tae kwon do és kick-box elemekből áll. Egy időben a világ legjobban fizetett harcművésze volt.
Ismertebb filmjei: Időzsaru, Tökéletes célpont, Inferno, Kickboxer, Börtöncsapda, A kalandor.
Egyébként is érdekelnek a küzdősportok, erről még írok később.
Party time
Susan PearlSzeretettel ajánlom az érdeklődők figyelmébe: ma - október 20-án - Porn Star bulit tartanak a Kaméleon Clubban (Mammut II). A vendégek között lesz a sztriptíz Európa-bajnok Susan Pearl és a Private-es Mya Diamond.
Ne feledjétek otthon a fényképezős mobiltelefont :-)
Mya Diamond
Feliratkozás:
Bejegyzések (Atom)