2008. június 28., szombat

A meleg büszkeség napja július 5-én

Egy hét múlva ünneplik a meleg büszkeség napját a fővárosban. A felvonulás megszervezése ez évben még több nehézségbe ütközött, mint korábban.
Először a rendőrség akarta betiltani a rendezvényt, mert az - a hivatalos indoklás szerint - "zavarná a város rendjét". Valójában inkább attól tartottak, hogy szélsőséges jobboldali csoportok tiltakozó megmozdulásokkal válaszolnának a homoszexuálisok felvonulására. Igaz, az előbbieknek nem kell különösebb indok ahhoz, hogy az utcára vonuljanak - nemcsak az azonos neműekhez vonzódók ellen tüntetnek előszeretettel, de a kormány vagy a kisebbségek ellen is (méghozzá nem olyan békésen, mint a szivárványos zászlókat lobogtatók). Nagyobb baj, hogy a radikálisokat ezúttal a társadalom széles rétege támogatja (ugyanez a réteg csodálkozik majd, ha nemzeti ünnepek alkalmával sor kerül az utcai zavargásokra).

Utóbb a rendőrség mégis megadta az engedélyt a felvonulóknak. Azóta ismeretlen elkövetők már sort kerítettek arra, hogy egy melegbárra Molotov-koktélt dobjanak. Egyelőre hivatalosan még nem tudjuk, van-e összefüggés a július 5-i rendezvény és a merénylet között.

Úgy látszik, akármennyire idegenkedik a kommunistáktól a radikális jobboldal, néhány módszerüket mégis átvette.
Talán nem a rendszerváltás előtt fordulhatott elő, hogy valakit rögtön felelősségre vontak, ha lobogókat, ruhákat, egyes jelképeket láttak nála? Nem a szocializmus évei alatt számított bűnnek a homoszexualitás, a normáktól való eltérés, ami "veszélyeztette a társadalmat"? Nem akkoriban volt tabu a nemiség?

Aki a saját neméhez vonzódik - esetleg mindkettőhöz -, igenis viselje büszkén; ne kelljen magát megkülönböztetettnek éreznie. Szűk látókörre vall a nemi beállítottsága alapján megítélni egy embert. Sok más fontos tulajdonság van még...
Ha valaki az utcán akar felvonulni (a meleg felvonulás napján, a Budapest Parádén, stb.), tegye. Ma már - szerencsére - a szex témaköre nem szorul vissza a hálószoba homályába (aminek legtöbben örülünk; akár bevalljuk, akár nem, legtöbbünket nagyon is érdekli a nemiség). Rég nem számít botrányosnak vagy szokatlannak, ha egy-egy plakáton meztelen nőket látunk (pedig a homoszexuális férfiak talán nem kíváncsiak ilyen képekre; a leszbikus nők szintén nem, mivel a lelki vonzódást helyezik előtérbe). Nyíltabban kezeljük a szexualitást, mint néhány évtizeddel ezelőtt. Nagyon helyes!

Nincsenek megjegyzések: