2008. január 31., csütörtök

Fábry pikáns vicce elhíresült

Egy héttel ezelőtt Fábry Sándor sikamlós viccet mesélt Lendvai Ildikóról az Esti Showder forgatásán. A túl vaskosra sikerült tréfát végül kivágták a műsorból; a producer azt állítja, senkit sem akartak megbántani. Csakhogy a forgatáson jelen volt legalább száz néző, sőt egy bulvárlap újságírói is - így aztán a poén végül mindenkihez eljutott, azokhoz is, akik egyébként nem hallottak volna róla.
Ebben talán az is közrejátszott, hogy másnap az említett lap címoldalán szerepelt Fábry vicce. Azóta mindenesetre a Google kereső a "Lendvai Ildikó" és "szamár" kifejezésekre számos találatot jelenít meg, ami a témával foglalkozik.

Ismét az a helyzet állt elő, mint a 2006-os választási kampány után, az egyszeri locsolóvers esetében: az érintettek tiltakozása miatt azok is megismerték (és megjegyezték) a verset, akik egyébként - mivel nem nézték az Esti Showdert - mit sem törődtek volna vele.

Madonna a leggazdagabb énekesnő

Az amerikai Forbes magazin közzétette a legjobban kereső énekesnők listáját. Az első helyet - nem nagy meglepetésre - Madonna szerezte meg.
Az énekesnő tavalyi világ körüli turnéját több mint egymillió rajongó látta; a Confessions elnevezésű koncertkörút 194 millió dolláros összbevételével a legnyereségesebb turné volt, amit valaha női előadó produkált. Az NBC komoly összeget fizetett azért, hogy sugározhassa a londoni zárókoncertről készült felvételt; ezenkívül az énekesnő a H&M cég ruháinak reklámozásából is szép bevételre tett szert. Egyetlen év alatt 72 millió dollárt keresett.
A lista második helyezettje Barbra Streisand, míg a harmadik helyre Celine Dion került.

A Forbes összesítése szerint 2007-ben Madonna számított a legbefolyásosabb zenésznek; olyan sztárokat előzött meg, mint a Rolling Stones, Jay-Z, Justin Timberlake vagy P. Diddy.

Madonna húsz év óta a zeneipar élvonalába tartozik. Számtalan slágert és több mint 250 millió eladott lemezt tudhat maga mögött. Akaratereje és jó üzleti érzéke közismert, akárcsak erotikus kisugárzása, emiatt kapta a sajtóban a "Material Girl" (a material szó nemcsak anyagiast, hanem érzékit is jelent) becenevet egyik dalának címe után.

Fiatalkorú bűnözők

A közelmúltban egy nyolcadik kerületi középiskola egyik diákját agyonverték osztálytársai; a Blaha téren egy tizenkét esztendős kisfiú pedig késsel sebesített meg egy tizenöt éves gyereket, hogy elvehesse MP3 lejátszóját.
Az esetek megrázták a közvéleményt.
Valóban egyre több hazánkban az olyan bűncselekmény, amit fiatalkorúak (14 és 18 év közöttiek) követnek el?
Ha igen, miért?

Az Európai Unió némely országában a bűntettek egyötödéért fiatalkorúak felelősek.
Egy rendőrségi statisztika szerint Magyarországon az elmúlt két évben tizenhét életellenes bűntényt követtek el 18 év alattiak.
A kiskorúak által elkövetett bűntettek háromnegyede vagyon elleni bűncselekmény; több mint fele lopás.

Egy korábbi felmérés szerint az utóbbi években az országos átlagot tekintve 10 százalékkal nőtt a 18 év alatti elkövetők aránya. Más adatok azt bizonyítják, szám szerint kevesebb ugyan a fiatalkorú elkövető, de csupán azért, mert csökkent a korosztályba tartozók aránya, vagyis kevesebb 14-18 év közötti fiatal él hazánkban, mint korábban.
Az elkövetés módja egyre durvább, egyre brutálisabb.
Mégis miért?

Mindenért nem okolhatjuk a médiát, az erőszakos témájú filmeket, komputeres játékokat, az ijesztő rajzfilmeket. Kevesen tudják, hogy a félelmetes mesék nem a modern kor találmányai, pl. az eredeti Grimm-mesék kifejezetten komor, nyomasztó hangulatúak. Sokan mégis előszeretettel okolják a "virtuális valóságból" áradó erőszakhullámot. Volt rá eset, hogy nem csupán az akciófilmeket vagy a szerepjátékokat, de a Harry Potter-sorozatot vagy egyenesen a Hupikék törpikék Hókuszpókját is felelőssé tették a gyerekek körében tapasztalható agresszív magatartásért.

Pedig van ésszerűbb magyarázat.
A törvénnyel összeütközésbe kerülő kamaszok gyakran kallódnak. A szülőknek kevés az ideje és a türelme, a nevelés feladatát az iskolára bízzák, ami szintén nem kínál vonzó alternatívát a gyerekeknek. A tanárok nem szívesen foglalkoznak "problémás" diákokkal.
Kár, mert vannak lényegesebb dolgok a tanulmányi eredménynél, az órai teljesítménynél. A tananyag sulykolása helyett fontosabb volna a személyes példaadás, a tanulókra fordított kitüntető figyelem. Nincs érdekesebb az őszinte, kötetlen beszélgetéseknél, amik során a nagydarab kopasz vagányról kiderül, hogy zsebpénzéből játékokat vesz a kisöccse számára, vagy a roma kislányról, hogy szívesen tanulna énekelni. A fiatalok tele vannak energiával, amiket könnyű lenne pozitív irányba terelni. Akadnak, akik már felismerték ezt - pl. a "pingpongdoktor" néven ismert dr. Faragó Sándor -, de sajnos csak kevesen. Pedig egy-egy türelmes, megértő napközis tanárnő vagy elhivatott testneveléstanár csodákat tehetne.
Ehhez azonban változnia kellene a pedagógiáról alkotott általános elképzelésnek. Több nyitott, elfogadó tanerőre volna szükség. Tisztában kellene lenni azzal, hogy a kallódó gyerekek támogatása legalább olyan szép tanári eredmény, mint a kiváló tanulók felkészítése az országos versenyekre.


Ma távozik hivatalosan Szetey Gábor


Hivatalosan ma távozik posztjáról Szetey Gábor személyügyi államtitkár - hétfői lemondását mai hatállyal fogadták el.
Szetey másfél éven keresztül volt a Miniszterelnöki Hivatal Kormányzati Személyügyért Felelős Államtitkárságának vezetője. Sikerült újításokat eszközölnie a közszférában, noha egy-egy ötletét elvetették, s a közigazgatásban dolgozók közül sokan kritizálták. Új teljesítmény-értékelési rendszert vezetett be, s tavaly szeptemberben elindította a Pályakezdő Diplomások Ösztöndíjas Programját.

Szerette és szívesen végezte a munkáját; mint mondja, örül, hogy ilyen lehetőséget kapott a sorstól. Szerinte ahhoz, hogy a változások éreztessék kedvező hatásukat, legalább két-három évnek kell eltelnie. Teljesítményével elégedett, úgy véli, elérte mindazt, amit ezen a területen elérhetett; szerinte már csupán a kivitelezés van hátra.
Még nem tudjuk, ki lesz az utóda; egyelőre helyettese, Kisfalvi Zoltán vezeti a Személyügyi Államtitkárságot.

Szetey Gábor - aki színészetet is tanult New Yorkban - korábban több cégnél dolgozott vezető beosztásban, legutóbb az amerikai tulajdonú Philip Morrisnál, amitől most kedvező állásajánlatot kapott; ez is közrejátszott abban, hogy benyújtotta lemondását. Cáfolta azt a feltevést, hogy nem távozna a hazai politikai életből, ha megkapta volna a tárca nélküli miniszteri posztot.

A politikus nyíltan felvállalta, hogy saját neméhez vonzódik; fontosnak tartotta az előítéletek és a homofóbia elleni küzdelmet, s jó eredménynek tartja a regisztrált élettársi kapcsolat bevezetését. Az erről szóló törvény egy év múlva lép majd hatályba hazánkban; Szetey Gábor szeretné, ha párjával az elsők között jegyeztethetnék be kapcsolatukat.


2008. január 30., szerda

Február 2-án kezdődik a riói Karnevál

Idén február 2-án veszi kezdetét a világ leglátványosabb fesztiválja, a Carnaval do Brasil.





A négy napig tartó eseményre mintegy nyolcszázezer turista érkezik majd.
Ebben az évben a megszokottnál szigorúbb biztonsági intézkedéseket vezettek be (például az utcán nem árusíthatnak alkoholt a karnevál idején).


Az ünnep európai eredetű, a vízkereszt és a farsang közötti télbúcsúztató időszakra esik, akárcsak a velencei karnevál, ami idén január 25-én kezdődött, s február 5-ig tart.
A brazil karnevál hagyománya a portugál gyarmatosítás korszakából származik, s az európai tradíció egybeolvadt az itt élők kultúrájával: a pergő ritmusokat, a szambát a feketéknek köszönhetjük.

A négy napos ünnepen a cariocák (Rio de Janeiro lakói) s a világ minden részéről érkező turisták nagy örömére az egymással versengő szambaiskolák felvonulnak az utcákon s a hatalmas Sambadrome stadionban; a táncosok csillogó gyöngyökkel, flitterekkel kivarrt, tarka jelmezeket viselnek.
Az idegenforgalom hatalmas bevételt jelent az államnak s a szervezőknek; a szambaiskolák nyereségorientált vállalkozások, állítólag egyiket-másikat bűnszövetkezetek is támogatják.
A fellépők kiugrási lehetőséget remélnek a fesztiváltól; azt, hogy felfedezi őket a külföldi zene- vagy filmipar.

Orbán kampánya február 17-én kezdődik

A nagyobbik ellenzéki párt kampánya hivatalosan február 17-én kezdődik majd. Mind Orbán Viktor, mind a Fidesz kampányát vezető Tarlós István országos körút során próbálja majd meggyőzni az embereket arról, hogy igennel szavazzanak március kilencedikén.
Orbán Viktor szerint az egészségügy és a versenyképes oktatás nem pártpolitikai kérdése, ezért kell az ország polgáraira bízni a döntést.
A Fidesz elnöke - minden híresztelés ellenére - nem hívja ki televíziós vitára Gyurcsány Ferencet; indoklása szerint azért, mert nem szeretne hazug emberrel vitát folytatni.

Az SZDSZ kampányfőnöke, Horn Gábor szintén országos rendezvénysorozatra készül. A liberális párt kampánya február 2-án kezdődik Budapesten. A szabaddemokraták álláspontja az, hogy a gazdasági versenyt és az öngondoskodást kell előnyben részesíteni a szocializmusra jellemző állami felelősségvállalás helyett. Az egészségügyi törvényt módosító javaslatokon már dolgoznak a szaktárca munkatársai, emellett a parlament elfogadta Magyar Bálint indítványát, ami szerint a diákhitel összege a költségtérítéses képzésen 25 százalékkal, míg az állam által támogatott képzésben 33 százalékkal emelkedjen.


A Fidesz plakátja







Az SZDSZ plakátjai

Carla Bruni meztelenül

Az olasz modell-énekesnő (aki Mick Jagger barátnőjeként vált világszerte ismertté) hamarosan férjhez megy Nicolas Sarkozy francia kormányfőhöz - mi több, egyes hírek szerint már sor került az esküvőre, de Bruni ezt egyelőre tagadja.
A szép modellt a spanyol DT magazinban láthatjuk viszont - meztelen fotókon. A képek állítólag akkor készültek, amikor Carla Bruni már a politikus barátnője volt.
És ha valóban így történt?

A francia miniszterelnök konzervatív hívei közül többen elfordultak Sarkozytől, mert helytelenítik nemrég lezajlott válását és nyilvánosan felvállalt viszonyát. Pedig a politikusok szerelmi élete nem a választópolgárok kompetenciája. A miniszterelnök nem katolikus pap, nem tett fogadalmat a makulátlan magánéletre.


2008. január 29., kedd

Fűrész 3. az HBO-n

Ma este 23.00-kor láthatjuk az HBO-n a Fűrész 3 című horrort.
A több részből álló, szokatlanul alacsony költségvetésű sorozat inkább a naturalista elemekre (értsd: véres és gyomorforgató jelenetekre) épít, mintsem a borzongató hangulat kialakítására. Főszereplője egy őrült sorozatgyilkos, John Kramer (Tobin Bell), akinek az a rögeszméje, hogy meg kell büntetnie egyes embereket egy-egy jellemhibájukért. Csapdákat állít számukra, amikből nincs menekülés, az áldozatok hamarosan kínok közt végzik...
A harmadik filmben a rendőrök elől bujkáló Kramer egy elhagyatott raktárban talál menedéket, amit hamarosan bizarr kínzókamrává alakít át. Mivel a férfi halálos beteg, segítője, Amanda elrabol egy doktornőt, akit arra kényszerítenek, hogy életben tartsa a gyilkost. Kramer másik kiszemelt áldozata egy apa, aki nem tudja magát túltenni azon, hogy egy ittas sofőr halálra gázolta a fiát.

A visszataszító jelenetek miatt a film csak az erős idegzetű nézőknek ajánlott.

Magyar filmkritikusok díja és a 39. filmszemle

Január 28-án átadták a Filmkritikusok Díjait a Magyar Újságírók Országos Szövetsége székházában.
A legjobb férfi főszereplőnek Zsótér Sándort választották.
A legjobb női főszereplő Kirsti Stubo lett az Ópium - Egy elmebeteg nő naplójában nyújtott alakításáért; a film Csáth Géza műve alapján készült.
A legjobb férfi epizódszereplő díját Kállai Ferenc kapta, a legjobb női epizódszereplő Eszenyi Enikő lett.
A legjobb filmnek járó díjat az Iszka utazása című alkotásnak ítélték, míg a legjobb dokumentumfilmnek szóló elismerést az Elboronálva című filmnek szavazták meg.
Gyarmathy Líviát életműdíjjal tüntették ki.
A filmesek éves teljesítményét értékelő beszédében Libor Anita, a filmhu szerkesztője keményen fogalmazott, amit a jelenlévők nem vettek jó néven.

Ma kezdődik a 39. Magyar Filmszemle. Este hét órakor a Millenáris Teátrumban kerül sor megnyitóra, aminek keretében kiosztják az életműdíjakat. A fesztivál február 5-ig tart majd. Az alkotásokat - összesen 387 filmet - a Millenáris Teátrumban, az Uránia Filmszínházban, a Palace Mammutban és a Bem moziban mutatják be.
A szemle fődíját az idei évtől Arany Orsónak hívják.
A zsűritagok közül hiányozni fog Maia Morgenstein; a színésznőt - aki a zsűri elnöke lett volna, s betegsége miatt marad távol - Catherine Portuges professzor helyettesíti, míg a zsűriben Klaus Eder elnököl helyette.

Az eseményen az Országos Diákzsűri is kiosztja majd saját díjait: a tucatnyi film- és médiaszakos hallgató négy kategóriában díjazza az alkotásokat, s megszavazzák a Legígéretesebb Fiatal Tehetségnek járó díjat és az elmúlt tíz év legkedveltebb filmjét is.

A közönség az interneten szavazhat a legjobb alkotásokra. A szavazóknak regisztrálniuk kell a mobilszámukkal, s SMS-ben kapnak egy kódot, amivel minden, a szemlén bemutatott nagyjátékfilmre leadhatnak egy-egy szavazatot.

A Magyar Filmszemle történetében először fordul elő, hogy az érdeklődők a bemutatott filmek zömét az interneten megtekinthetik a fesztivál ideje alatt.

Korábbi bejegyzés a témáról:
http://aranyhaj.blogspot.com/2007/12/39-magyar-filmszemle.html

2008. január 28., hétfő

Mary J. Blige új albuma: Growing Pains

Február 4-én kerül majd a boltokba a hatszoros Grammy-díjas Mary J. Blige új albuma, a Growing Pains.
A hip-hop és R&B stílusú lemez a No More Drama énekesnőjének nyolcadik stúdióalbuma, s nálunk az Universal kiadó gondozásában lát napvilágot. A Growing Pains Amerikában már korábban megjelent, s a Billboard kétszázas listájának élére került; a róla származó kislemez, a Just Fine máris nagy siker.

Tiszta románc


Ma este 22.05-kor a Viasat3 bemutatja a Tiszta románc c. akcióthrillert. Az 1993-ban készült kultfilmet Tony Scott (Ridley Scott testvére) rendezte, a forgatókönyvet Quentin Tarantino írta, a főszerepben Christian Slatert és Patricia Arquette-et (Rémálom az Elm utcában 3.; Lost Highway; Stigmata) láthatjuk, s a mellékszerepeket olyan színészek játsszák, mint Dennis Hopper, Samuel L. Jackson, Christopher Walken vagy Gary "Sirius" Oldman.

A történet arról szól, hogy az akciófilm-rajongó Clarence (Slater) beleszeret a call-girl Alabamába (Arquette), s hogy megmentse új barátnőjét a stricijétől, megöli a férfit - csakhogy véletlenül magával visz egy bőröndöt tele kokainnal, ráadásul a helyszínen felejti személyi igazolványát. Ezek után a pár kénytelen menekülni a maffia és a rendőrség elől.

A film egyik véres jelenete annak idején nagy felháborodást váltott ki az Egyesült Államokban, mert korábban nem volt rá eset, hogy női szereplő agresszíven bántalmazza a támadóját.

A főszereplők, Clarence és Alabama (Christian Slater, Patricia Arquette)

Távmunka típusai

Távmunkának nevezzük azt, ha a megbízótól kapott feladatot otthon (esetleg teleházban vagy távmunkaközpontban) végezzük el, és a befejezett munkát interneten keresztül továbbítjuk a munkaadónak. Előnye, hogy kényelmesebb és hatékonyabb a hagyományos munkánál; akár mellékállásban, jövedelem-kiegészítésként is végezhetjük.

Akik otthonukból akarnak dolgozni, több lehetőség közül választhatnak:

  • Fordítás: idegen nyelvű könyvek, cikkek fordítása
  • Gépelés: kézzel írt szövegek gépelése
  • Adminisztráció: adatrögzítés, postázás, a munkáltató cég ügyeinek intézése; ehhez legalább alapfokú számítógép-felhasználói tudás szükséges
  • Grafikai munkák: fényképkidolgozás; névjegykártyák, naptárak készítése
  • Weblaptervezés: weblapok készítése, karbantartása; feltétel a leíró és programozási nyelvek ismerete; emellett jó, ha tudjuk használni a különféle szerkesztőprogramokat (FrontPage, DreamWeaver)
  • Programozás: a munkavállalónak rendszerint szakirányú végzettséggel kell rendelkeznie, jártasnak lennie a szoftverfejlesztésben, adatbázis-rendszerek fejlesztésében
  • Korrektúra: szövegek stilisztikájának, helyesírásának ellenőrzése
  • Piackutatás: kérdőívek kitöltetése, interjúk készítése az esetleges fogyasztókkal; nyelvtudás vagy a piaci viszonyok ismerete előnyt jelenthet
  • Telemarketing: a munkavállaló telefonon vagy emailben keresi meg az esetleges ügyfeleket reklámozási céllal

Ha távmunkát vállalunk, érdemes munkaszerződést kötni, amiben a felek megállapodnak a próbaidőről, a kötelezettségekről, a munkakörről és beosztásról, a kapcsolattartás feltételeiről, a költségek vállalásáról, a bérről és az esetleges juttatásokról.

Helena Christensen New Yorkban

A dán modell, Helena Christensen is részt vett a Chanel-ház ékszerbemutatóján New Yorkban.





2008. január 27., vasárnap

Lepontozták Sebestyén Júliát


A negyedik helyet szerezte meg Sebestyén Júlia a zágrábi műkorcsolya és jégtánc Európa-bajnokságon. Az aranyérmet a címvédő Carolina Kostner nyerte el.


Sebestyén Júlia


Edzője szerint Juli jobb helyezést érdemelt volna; a zsűritagok vélhetően diplomáciai okokból adtak több pontot a második és harmadik helyezettnek, a svájci Sarah Meiernek és a finn Laura Lepistónak. A magyar versenyző két apró vétségtől (három helyett két forgás egy Salchownál és egy flipnél) eltekintve hibátlan kűrt futott: jól teljesített a Lutz, toe-loop, Rittberger kombinációban, s a flip, toe-loop ugrásokban sem rontott. Kevesebb mint három pont hiányzott a dobogós helyezéshez.


A szintén magyar színekben induló Katherine Hadford a huszonegyedik helyen végzett.

Holokauszt-emléknap


Ma világszerte megemlékeznek a Holokauszt áldozatairól: pontosan hatvanhárom évvel ezelőtt szabadították fel az auschwitz-birkenaui haláltábort.
A náci eszmék és a belőlük következő harcok az egész kontinenst feldúlták. A fasiszták egész népcsoportokat küldtek fogolytáborokba.
Összesen mintegy hatmillió zsidó veszett oda. Az áldozatok közül minden tizedik magyar volt.

Talán a legjelentősebb magyar alkotás a témában a Sorstalanság, ami 2002-ben meghozta a Nobel-díjat és a nemzetközi elismerést az akkor hetvenhárom éves Kertész Imrének (ő az első magyar, aki irodalmi Nobel-díjat kapott).

A szerző meglepően higgadtan és tényszerűen írta le a nyomasztó történetet; a legkeserűbb emlékeket (például azt, amikor az új foglyok lassanként rájöttek, miért füstölt szinte folyvást a krematórium kéménye) is csak finoman érzékelteti.
Számomra a könyv egyik legdrámaibb jelenete a tábor felszabadításának ábrázolása.
A foglyok már napok óta észrevették, hogy lazul a fegyelem, s valami nyugtalanság lesz úrrá mindenkin... aztán a kérdéses napon csatazajt hallottak, lövések hangját; s végül a láger rangidős foglya, az elsőként internált Lageraltester csupán ennyit mondott a hangosbemondóban: Kameraden... wir sind frei! (Bajtársak, szabadok vagyunk.)

2005-ben az ENSZ közgyűlése a Holokauszt áldozatainak nemzetközi emléknapjává nyilvánította január huszonhetedikét.

Nyílt levél, taps és fütty Horváth Ágnesnek

A Magyar Egészségügyi Szakdolgozói Kamara a Nemzeti Sportcsarnokban tartott nagygyűlésén nyílt levelet adott át Horváth Ágnesnek, amiben felhívták a miniszter asszony figyelmét, mennyire fontos lenne az egészségügyi dolgozók méltányosabb bérezése és szakmában tartása; a szakképzés, a továbbtanulás támogatása.
A testület elnöke, Balogh Zoltán rámutatott, hogy a kelleténél 15-20 ezerrel kevesebb szakdolgozó van a rendszerben, s jóval több ápolóra volna szükség. Az egészségügyben dolgozók átlagos bére mindössze 150-160 ezer forint, ami nem teszi vonzóbbá a pályát a fiatalok szemében, s már a határon túlról érkezők sem hazánkban, hanem a nyugati országokban akarnak dolgozni a nagyobb fizetés reményében.

Horváth Ágnes - aki egyaránt kapott tapsot és füttyöt a hallgatóságtól - elismerte, néhol nem megfelelőek a munkavégzés feltételei, s erre az évre uniós forrásokból származó támogatást ígért a kórházaknak.

Sorozatok DVD-n 2008-ban

Ez évben számos régóta várt kedvencet szerezhetünk be DVD-n.

A leglelkesebb fogadtatásra minden bizonnyal a többszörös Golden Globe-díjas X-akták számíthat. Sokan emlékeznek még a paranormális jelenségekkel foglalkozó FBI-ügynököket alakító David Duchovnyra és Gillian Andersonra, vagy a szállóigévé vált, baljós szlogenre (Az igazság odaát van).
A misztikus sci-fi sorozat kilenc idényt ért meg 1993-tól 2002-ig, ezenkívül mozifilm és több videófilm-változat (mint pl. a Tunguska, Az eltűnt idő rejtélye, Az idegen keze, Halálmezsgye) is készült belőle. Az alkotók egyébként tervezik, hogy tíz év után újabb mozifilmet forgatnak Mulder és Scully főszereplésével.


Fox Mulder és Dana Scully - David Duchovny és Gillian Anderson

A Buffy, a vámpírok réme 1997 és 2003 között készült, s nagy sikereket ért el a tengerentúlon és Európában is. A vámpírvadász tinikről szóló sorozat főszereplője az Emmy-díjas Sarah Michelle Gellar, akit a Tudom, mit tettél tavaly nyáron című horrorból ismerhetünk.

Sarah Michelle Gellar, a Buffy főszereplője

Az Andromeda című amerikai-kanadai sci-fi sorozat fő erényét a szereplők képezik: a Hunt kapitányt alakító egykori Herkules, Kevin Sorbo; a bájos Laura Bertram vagy Keith Hamilton Cobb.



Keith Hamilton Cobbot a People magazin a világ ötven legszebb embere közé választotta




Laura Bertram Trance Geminit alakította



Mindezek mellett olyan klasszikusok is megjelennek DVD-n az idén, mint a David Hasselhoff nevével fémjelzett, 90 epizódos Knight Rider, vagy épp a Columbo, ami talán nem ért el kiugró sikereket, de címszereplője, a ballonkabátos, jó kedélyű nyomozóhadnagy éveken át hozzátartozott a tv-nézők mindennapjaihoz és belopta magát a szívükbe.

Ezenkívül számíthatunk még a Miami Vice, a Lost, a Doctor House és az Ally McBeal 2008-as megjelenésére.


2008. január 26., szombat

YouTube videók a mobiltelefonokon

Egyes mobiltípusokról már múlt évben is elérhető volt a YouTube videomegosztó oldal; mostantól pedig még több készüléken megtekinthetik a felhasználók az interneten közzétett felvételeket - jelentette be a Google. A YouTube Mobile beta verziója már működik a Nokia N73, N95, 6110, 6120 és Sony Ericsson k800, w800 telefonokon (ez világszerte mintegy 100 millió készülék). A megfelelő formátumba és méretre konvertált felvételek lejátszására elvileg valamennyi harmadik generációs mobil képes; az eddigi pár ezer kisfilm helyett kb. 200 millió közül válogathatnak az érdeklődők, s nem csupán megnézhetik a videókat, de értékelhetik is azokat, vagy elküldhetik ismerőseiknek.
Egyes készülékekről egy feltelepített szoftver segítségével maguk a felhasználók is tölthetnek fel videókat.
A támogatott országok listáján hivatalosan tizenhét ország található.

A Google azt tervezi, hogy a későbbiekben reklámok lejátszásával teszi a saját számára is kifizetődővé az ingyenes szolgáltatást.


http://m.youtube.com

Az Európai Unió klímacsomagja

Az Európai Bizottság január 23-án ismertette éghajlatvédelmi csomagját.
A javaslatok kivitelezéséhez szükséges összeg az Európai Unió GDP-jének mindössze fél százalékát jelenti; a bizottság elnöke, José Manuel Barroso szerint minden EU-polgárnak heti 3 euróba kerül majd a klímacsomag, ha azonban Európa nem tesz semmit a globális felmelegedés ellen, akkor ez az összeg hamarosan akár tízszeresére emelkedhet.

Ezúttal az Európai Bizottság pontosan megjelölte, mely országoknak milyen mértékben kell eleget tennie az egyes elvárásoknak. 2013-ra a bizottság fog dönteni a tagállamok helyett az ipari üzemeknek járó kibocsátási kvótáról.

A cél: 2020-ra az Európai Unió minden országának húsz százalékkal kell csökkentenie az üvegházhatást okozó szén-dioxid-kibocsátást; egyötödére mérsékelnie az energiafogyasztást és húsz százalékra növelni a megújuló energiaforrások (szél, víz, nap, biomassza) arányát. Magyarországnak 2005-höz képest csaknem háromszorosára kellene emelnie a megújuló energiaforrások arányát (4,3%-ról 13%-ra).
Ezenkívül a bioüzemanyag bekeverési arányát tíz százalékra kell növelni.

A környezetvédő szervezetek - többek között a WWF (World Wide Fund for Nature) - nem elégedettek a kitűzött célokkal: szerintük a károsanyag-kibocsátás húsz százalékos mérséklése nem elég ahhoz, hogy a globális felmelegedés 2 Celsius-foknál kevesebb legyen.

A javaslatcsomagot még jóvá kell hagynia az Európai Parlamentnek és a tagállamoknak - ez nem lesz egyszerű, mivel az országok nem akarják elvállalni a rájuk eső terheket, ami jócskán megterhelné a költségvetésüket.
A munkáltatók versenyképességük elvesztésétől tartanak.
Jelenleg egy felmérés szerint a vállalatvezetőknek csupán 37%-a gondolja úgy, hogy cége akár anyagi forrásokat is áldoz a klímaváltozás veszélyeinek azonosítására, és csak 34% tart a globális felmelegedéstől. Nagy részük a kormánytól várja el, hogy szigorúbb intézkedéseket hozzon a károsanyag-kibocsátás mérsékléséről. Mintegy háromnegyedük lenne hajlandó együttműködésre a klímaváltozás hatásainak csökkentése érdekében.

A magyar kormány az Új Magyarország Fejlesztési Terv keretében pályázatokkal is támogatja a környezeti kockázatok kiküszöbölését.
A miniszterelnök aggódik a klímacsomagban közzétett célok miatt: szerinte a megújuló energia egy-egy százalékpontjának növekedését harmincmilliárd forintos befektetés ellensúlyozhatná.

Cullinan-gyémánt


Pontosan százhárom évvel ezelőtt, 1905. január 26-án találták meg Dél-Afrikában, Transvaal államban a világ egyik legnagyobb gyémántját, amit a bánya felfedezőjéről, Thomas Cullinanről neveztek el. Frederick Wellsnek, a munkálatok vezetőjének figyelmét egy bányamunkás hívta fel arra, hogy egy érdekes, csillogó tárgyat vett észre mintegy kilenc méter mélységben.
A drágakövet (aminek súlya nyers állapotban 3106 karát volt) VII. Edward angol királynak ajándékozták. Később kilenc nagyobb és kilencvenhat kisebb részre vágták, majd csiszolták. A legnagyobb darab (ami az Afrika csillaga nevet kapta, s a világ legnagyobb csiszolt gyémántja) a királyi jogart díszíti; a második legnagyobb a koronát. A többi is az angol királyi család tulajdonába került; ma a brit koronaékszerek között őrzik őket a londoni Towerben.

A gyémántot a különböző kultúrákban számos legenda övezi. Azt tartják róla, hogy a legnagyobb gyógyerővel bíró ásvány, ezért a kristálygyógyászatban is használják. Minden csakrára hat, leginkább a koronacsakrára. A tisztaság, a szellem kövének tartják. Olyan fogalmakat társítanak hozzá, mint a fény, az élet, a kitartás, a sérthetetlenség.
Jegygyűrűket is gyakran díszítenek vele.
A hagyomány szerint az a gyémánt ékszer, amit a bal karon viselnek, győzelmet hoz.

A hindu kultúrában az istenek szobrait gyémántszemekkel díszítették, s a drágakőnek tizennégy különböző elnevezést adtak (az egyik név agira, jelentése tűz vagy nap).
A régi magyarok is nevezték napkőnek a gyémántot.
A drágakő a görög mitológiában is szerepel: Zeusz adamosszá (gyémánttá) változtatta az őt megzavaró embereket.
A Buddha-hívők szerint a hármas gyémánt Buddhát, a darmát és a sanghát jelképezi.

2008. január 25., péntek

Hóvirágok

Már tegnap délután észrevettem, hogy a nagymamám kertjében kinyíltak az első hóvirágok. Gyönyörűek. Nem csupán egy-egy félszeg, alig észrevehető zöld hajtás, hanem szép tartású virágok, formás fehér kelyhekkel. Öröm rájuk nézni.

Betiltatná a Magyar Gárdát az Országos Cigány Önkormányzat


Aláírásgyűjtést szervez az Országos Cigány Önkormányzat és az MCF Roma Összefogás Párt annak érdekében, hogy létrejöjjön a Magyar Gárda és a félkatonai szervezetek betiltásáról szóló törvénymódosítás - ezt egy sajtótájékoztatón jelentették be, amit a Jobbik Magyarországért Mozgalom Villányi úti székháza előtt tartottak (azért épp ott, mert szerintük a Jobbik tette lehetővé a Gárda megalakulását). Az OCÖ ötvenezer aláírást szeretne összegyűjteni.

Korábban a Fővárosi Főügyészség és több politikus - köztük fideszes képviselők - is követelték a szervezet betiltását. A Társaság a Szabadságjogokért kezdeményezésére több mint százötven magyar értelmiségi írt alá egy nyilatkozatot a romaellenes felvonulások miatti tiltakozásként.
A Gárda elnöke arra hivatkozik, hogy a szervezet létezése semmiféle szabályt nem sért.

Mivel felmerült a gyanú, hogy néhány gárdista már került összeütközésbe a törvénnyel, a Magyar Gárda vizsgálódni kezdett a tagjai előéletéről. Az eredményeket a sajtóban teszik majd közzé néhány napon belül.

A Lungo Drom elnöke, Farkas Flórián szerint a Magyar Gárdánál súlyosabb gondot jelent a kormány romapolitikája: a romák felzárkóztatására szánt összeget egyre csökkentik (2004-ben 1,2745 milliárd forinttal támogatták a romákat, 2005-ben 1,654 milliárddal, 2006-ban már csupán 572,5 millióval - igaz, múlt évben már 1,75 milliárdot fordítottak a romák integrációjára); ellenben roma értelmiségi politikusoknak indokolatlanul sok pénzt ítélnek meg pályázati támogatásként.
Farkas Flórián azt állítja, amennyiben a Gárda célja valóban a rend fenntartását szolgálja (bár maga is beismerte, nem erre utalnak a "cigánybűnözés" elleni felvonulások), akkor a romáknak is helyük van a szervezetben.
A nyilatkozat nagy felháborodást váltott ki; az Országos Cigány Önkormányzat lemondásra szólította fel Farkas Flóriánt.

A Magyar Gárda jó célokért indult annak idején: hagyományőrzés, a magyar kultúra értékeinek megőrzése, a tagok fizikai és szellemi képzése szerepelt a feladataik között. Sajnos ehelyett rasszista kijelentésekről és kisebbségek ellen tartott felvonulásokról hallhattunk velük kapcsolatban.
Pedig ezek a fiatalok hasznos, építő jellegű dolgokra is fordíthatnák az energiájukat. Maga az, hogy csatlakoztak egy hazafias közösséghez, erőt és biztonságérzetet ad nekik, összetartozást feltételez, ami jó. Élni kellene ezzel a lehetőséggel - jó irányban.
Egy-egy megmozdulásuk a hazai kultúra (korábbról származó vagy mai) értékeire is felhívhatná a közvélemény figyelmét a "cigánybűnözés" helyett. Felvonulások helyett önképző jellegű összejöveteleket tarthatnának. A bűnözési statisztikák adatai és a kisebbségeket rossz színben feltüntető tanulmányok helyett a magyar irodalommal, történelemmel, politológiával (több oldalról megvizsgált politológiával!) ismerkedhetnének.
Kinek a felelőssége, hogy nem teszik?


Válság a tőzsdén


Magyar idő szerint hétfő délután a világ nagy tőzsdéinek indexei több éves mélypontot értek el - a német, angol, francia, japán és brazil börze indexei 4-7%-ot veszítettek értékükből, a legfontosabb pénzintézetek papírjai még ennél is többet.
Az európai tőzsdén a pénzügyi részvények árfolyamveszteségei a legszembeszökőbbek.


A recesszió szempontjából kockázati tényezőnek számít a hitelkínálat visszaesése, az emelkedő élelmiszer- és nyersanyagárak.
Megnyugtató, hogy a munkaerőpiac még az Egyesült Államokban is stabil, s az Európai Unió országaiban is pozitív tendencia figyelhető meg.

Szakértők szerint a forint nem fog tartósan gyengülni az euróval szemben; viszont a dollárral szemben veszít az értékéből.
Gondot okozhat a magyar tőzsdén a külföldi befektetők távozása, mivel a tőzsde forgalmának mintegy háromnegyedét külföldiek teszik ki.
Hazánkban most az államkötvények számítanak a legbiztonságosabb befektetésnek, esetleg defenzív részvényeket érdemes venni. Vannak, akik kihasználják az egyre csökkenő árakat, s olcsón vásárolnak papírokat, amikből később nagy nyereséget remélnek.

A válság oka az amerikai gazdaság visszaesése, ami már az elmúlt év augusztusában is érezhető volt.

Az elemzők véleménye eltér a recesszió kérdésében.
Vannak, akik azt állítják, elkerülhető a hosszan tartó visszaesés, mivel a világgazdaság szereplői képesek együttműködésre. Néhány szakember szerint az amerikai tőzsde válsága kevésbé érinti majd Európát, mivel az Európai Unió külkereskedelmének legjelentősebb része az unión belül zajlik; viszont a nagy nemzetközi pénzintézetek gondjai kihatnak az egész világ gazdaságára. Mások úgy vélik, előfordulhat, hogy bekövetkezik a legsúlyosabb és leghosszabb válság a nagy világgazdasági válság óta. Soros György szintén azt gondolja, rosszak a kilátások, s a visszaesés érezhető lesz Európában is. A magyar származású amerikai üzletember nem tartja elégnek Bush elnök 140 milliárd dolláros gazdasági csomagját, s szerinte Európának arra kell törekednie, hogy kivegye a részét a világ dolgainak intézéséből.


2008. január 24., csütörtök

Műkorcsolya és jégtánc Európa-bajnokság Zágrábban


A huszonkettedik helyen végzett a magyar jégtáncos pár, Tóth Ádám és Barta Krisztina a zágrábi műkorcsolya és jégtánc Európa-bajnokság kötelezőjében. Az első helyet a címvédő bajnokok, a francia Isabelle Delobel és Olivier Schoenfelder szerezték meg, míg a dobogó második és harmadik fokára egy-egy orosz páros, az idei Grand Prix-győztes Okszana Domnyina és Makszim Sabalin, illetve Jana Hohlova és Szergej Novickij állhatott.
A magyar kettős most indult először felnőtt világversenyen.

Előfordulhat, hogy magyar győzelem is születik az Eb-n: Sebestyén Júlia (aki jelenleg a világranglista nyolcadik helyén áll) 2004-ben már megnyerte az Európa-bajnokságot. Igaz, nem lesz könnyű dolga, ha dobogós helyezésre pályázik: a női versenyben indulnak legtöbben (szám szerint harminckilencen), s a nagy esélyesnek tartott tavalyi győztes, az olasz Carolina Kostner mellett a svájci Sarah Meier vagy a grúz Elena Gedevanisvili is komoly ellenfél lehet a hétszeres magyar bajnok számára.





Sebestyén Júlia


Sebestyén Júlián kívül egy másik versenyző is indul magyar színekben: az országos bajnokság zsűrije nagy meglepetésre nem a nemzetközi megmérettetéseken jól teljesítő Pavuk Viktóriát nevezte az Eb-re, hanem Katherine Hadfordot. Reményei szerint Katherine bekerülhet az első tizennyolcba (edzője szerint Pavuk az első nyolc közé is bejuthatott volna).

A kétszeres junior világbajnoki ezüstérmes Hoffmann Nóra - Elek Attila kettős felbomlott, ezért ők is hiányozni fognak a magyar versenyzők közül.

A zágrábi Európa-bajnokságot - amire harmincnégy ország mintegy százötvennyolc versenyzője nevezett - a Magyar Televízió csütörtöktől vasárnapig élőben közvetíti majd.

Már Zsanett ellen emeltek vádat

Hivatalból rendelt el nyomozást Zsanett ellen a Fővárosi Főügyészség öt rendbeli hamis vád miatt.
Korábban egymásnak ellentmondó szakértői vélemény született az ügyben; az egyik szerint előfordulhatott, hogy minden úgy történt, ahogy a huszonegy éves lány állította. Mindenesetre bizonyíték hiányában megszüntették a rendőrök ellen indított nyomozást; viszont a Budapesti Katonai Ügyészség előtt szolgálatban elkövetett kötelességszegés és hivatali visszaélés miatt kell felelniük. Az öt rendőr jövő héttől munkába állhat.

Amennyiben lehet hinni a Zsanett ellen hajtóvadászatot indító bulvárlapoknak, a lányt jó ideje nem látták ismerősei.

Szomorú, hogy nálunk a közvélemény máig úgy tartja, hogy egy bántalmazott, de "erkölcsileg kifogásolható életvitelű" nő megvetést és gyűlölködést érdemel együttérzés helyett. Ha egy nő nem felel meg a társadalom által elvárt normáknak (jó kedélyű, házias, szerény), az elutasításba ütközik. Még mindig nem értük el azt, hogy a munkaerőpiacon vagy az élet más területein egyenjogúságot kapjanak a nők.
Vajon minden esetben megbűnhődik az, aki ma Magyarországon nemi erőszakot követ el?
Milyen esélye van egy áldozatnak, hogy bizonyítsa az igazát?
Mi a helyzet a nők megítélésével, megbecsülésével?
Mennyi a nők aránya a közéletben és a vezető beosztásokban?
Nehéz lenne felelni minderre.


Népszavazás március 9-én: témája a vizitdíj, napidíj és tandíj

A Köztársasági Elnöki Hivatal tegnap tájékoztatta az MTI hírügynökséget, hogy Sólyom László március 9-re írta ki a népszavazást, amit a Fidesz és a KDNP kezdeményezett a vizitdíj, a kórházi napidíj és a tandíj ügyében.
Az országgyűlés december 17-én döntött a népszavazásról. Az Alkotmánybíróság kedden elutasította az ellene szóló hét érvet.

A Fidesz és a KDNP Szociális népszavazás 2008 elnevezésű kampányát Tarlós István irányítja majd, míg a kormánypártét Juhász Ferenc.
A szabaddemokrata Horn Gábor kijelentette, a népszavazás eredménye nem állíthatja le a reformokat.
Az MDF nem vesz részt a kampányban, mivel ezeknek a kérdéseknek a parlamentben kellene eldőlni.

A jogszabályok értelmében az államfő március 9-e és április 20-a közötti vasárnapok egyikére írhatta ki a szavazást, tehát a lehető legközelebbi időpontot választotta - épp azért, hogy a tavaszi ünnepekre véget érjen a kampány. A Fidesz elégedett a közeli időponttal, ami több szempontból is a nagyobbik ellenzéki pártnak kedvez.
A kormánypárt (aminek támogatottsága még mindig mélyponton van a Medián felmérése szerint, míg a Fidesz megőrizte vezető helyét) korábban már "érvkampányba" kezdett, amihez több időre lenne szükség - az MSZP abban reménykedhet, hogy alacsony lesz a részvételi arány.
A népszavazás akkor lesz érvényes, ha a választójoggal rendelkezők több mint fele voksol, s a résztvevők több mint 50 százaléka azonos választ ad. Ha a választójogosultaknak kevesebb mint fele él alkotmányos jogával, akkor az összes szavazóképes polgár egynegyedének kell azonos szavazatot leadnia.
A lakosság nagy része ugyan nem ért egyet a reformokkal, de nem vélik úgy, hogy amennyiben elég igenlő szavazat születik, a kormánypártnak távozni kell. A Fidesz cáfolta, hogy a népszavazás valódi célja az MSZP megbuktatása lenne.

A szavazókat február 22-ig értesítik a névjegyzékbe vételükről - aki kimarad a névjegyzékből, annak jeleznie kell ezt, különben nem szavazhat. Aki nem a lakóhelyén akar szavazni, március hetedikéig kérhet erről igazolást. A külföldön tartózkodók külképviseleteken adhatják le voksaikat.

A szavazókörök kialakítása, a szavazási bizottságok díja, a külföldi szavazás megteremtésének feltételei és a központi kiadások összesen 4,47 milliárd forintba kerülnek majd - az adatokat az eljárások végeztével közzé fogják tenni az interneten.

2008. január 23., szerda

Modern kultúra Szingapúrban

2006 szeptemberének elején adták át hivatalosan a Bishan Közösségi Könyvtárat Szingapúrban. Az épület üvegből készült homlokzatát kiugró, színes tömbök tarkítják. A létesítményben internetszoba, multimédia részleg és audiovizuális archívum is található. A látogatók könnyen és gyorsan megtalálhatják a keresett könyveket a könyvtári e-kioszkoknál.



A szingapúri Bishan Közösségi Könyvtár


Az ázsiai "kistigris" (a kontinens egyes országai a gyors gazdasági növekedés miatt kapták az elnevezést) eddig is lépést tartott a kor kihívásaival. A főváros a szélessávú internet-hozzáférés elterjedtsége tekintetében a világ első három városa között van.

A Szingapúri Nemzeti Könyvtár semmivel sem marad el az újabb létesítmény mögött: a tizenhat emeletes épületet a legmodernebb módon rendezték be, s a hagyományos könyvek mellett itt is megtalálható az elektronikus adatbázis és az audiovizuális részleg.

Az ország fővárosában 2002 októberében nyílt meg az Esplanade nevű komplexum, ahol a hagyományos művészet modern környezetben jelenik meg: az épületegyüttesben helyet kapott egy operaszínház, két stúdiószínház, a szingapúri Előadóművészetek Könyvtára, több kiállítóterem, egy bevásárlóközpont, két szabadtéri színpad és egy ezerhatszáz férőhelyes koncertterem.



Az Esplanade színház


A Szingapúri Nemzeti Egyetemet 2006-ban a Times magazin a világ húsz legjobb felsőoktatási intézménye közé választotta.

FrameSize - formattálás és optimalizálás

A FrameSize nevű grafikus programmal formattálhatjuk, újraméretezhetjük és optimalizálhatjuk digitális fényképeinket:

http://www.download25.com/install/framesize.html

Skócia története és hagyományai

Skócia - skót gael nevén Alba - Európa egyik leggyönyörűbb országa. Hivatalosan az Egyesült Királyság része, uralkodója II. Erzsébet angol királynő; a Skót Parlament (amit a királynő nyitott meg 1999-ben) nem szuverén.
Az ország fővárosa Edinburgh. Az éghajlat kissé zord, de szép tájai bőségesen kárpótolják az ide látogatókat.






Skóciai tájak

A skótok ősei a piktek és az Írországból érkező gaelek voltak; utóbb vikingek, szászok, normannok és kelták is megtelepedtek az országban - a keveredő népcsoportok egységes, hagyományaira büszke nemzetté forrtak össze.

Skóciáról rendszerint a tartánmintás ruhák, a réges-régi kastélyok, a whisky és a gazdag mitológia jut eszünkbe. A tradíciók közé tartozik a Hogmanay, a skót újév megünneplése - a szokás a téli napforduló pogány szertartásait idézi. Régi skót babona a "First Footer" hagyomány: az, aki újév napján először lépi át a küszöböt, meghatározza a ház lakóinak szerencséjét egész évre (azt tartották legkedvezőbbnek, ha sötét hajú, magas férfi volt az első látogató). Skóciában az év első napján ma is meglátogatják egymást a barátok; az emberek az utcán ünnepelnek, örömtüzeket gyújtanak.

A legjelentősebb skót művész Robert Louis Stevenson, a Dr. Jekyll és Mr. Hyde írója - meghitten régimódi és hangulatos, szép nyelvezetű munkái miatt egyik kedvencem.
Robert Burns, a költő születésnapját már-már nemzeti ünnepként tartják számon az ország lakói. Sir Walter Scott és Arthur Conan Doyle (Sherlock Holmes kitalálója) szintén skót származású, akárcsak Sean Connery, Rod Stewart vagy az Eurythmics énekesnője, Annie Lennox.


Nicola Benedetti skót hegedűművész



Egyébként csupán előítélet az, hogy a skótok zsugori, mogorva emberek volnának - a valóságban közvetlenek és barátságosak.

2008. január 22., kedd

Vavyan Fable könyvei és állatai


Kedvenc magyar írónőm Molnár Éva, ismertebb nevén Vavyan Fable; számos krimi és fantasy regény szerzője. Összetéveszthetetlen, magával ragadó és humoros stílusa van, amivel jelentős rajongótábort szerzett országszerte. Könyveiből több mint hárommillió példányt adtak el (az utánnyomások nélkül); hazai viszonylatban ez egyedülállónak számít. Ezen adatok ismeretében bátran nevezhetem Fable-t Magyarország legsikeresebb írónőjének.

Első regénye 1987-ben jelent meg A Halkirálynő és a kommandó címmel a Szépirodalmi Kiadó gondozásában, azóta több mint harminc könyvet írt; olyan remekműveket, mint a Ki feküdt az ágyamban, a Démontangó, a Varázscsók, a Jégtánc vagy az Édes, mint a bűn. A legjobb kiadóknak dolgozott, pl. a Szukits Könyveknél - nos, említettem már, ezen kiadó szerzőivel talán elfogult vagyok, mivel én magam is megfordultam ott, tehát úgy tekintek a munkatársaira, hogy a "mieink"... viszont Vavyan Fable-t mindig is őstehetségnek tartottam saját jogán (már tiniként, amikor a barátnőmmel egymás közt cserélgettük a könyveit).
A Fable-regények cselekménye izgalmas, a szerelmi szál izgató, mégsem tűnik érzelgősnek. A hősök szeretnivaló és vagány karakterek; az olvasók egyébként - némileg érthető módon - rendszerint azonosítják az írónőt a talpraesett női főszereplőkkel.

Fable maga is erős egyéniség; saját bevallása szerint nem ajánlatos zavarni, amikor épp egy-egy művén dolgozik. Ilyenkor csakis szeretett állatai számára van ideje - családja és ismerősei kénytelenek nélküle boldogulni, mivel "Íróanyó" elmerül a regények varázslatos világában.

A rajongók előtt nem titok, mennyire kedveli a hölgy a macskákat, kutyákat, lovakat. Aki pedig a könyveit nem olvasta volna, amikből világosan átsejlik ez a ragaszkodás, észreveheti az állatszeretetet már abból, ha megtekinti az írónő saját honlapját: ezen Fable közzétette számos kedvencének fényképét, de nem hiányoznak a természetvédőknek, állatbarátoknak szóló weboldalak linkjei sem.

http://www.fabyen.hu/01_start.html


Az elmúlt évben megjelent Vavyan Fable Mesemaraton - Emlékfutam című műve (Mesemaraton c. regényének folytatása), míg korábbi könyveit (Ébredj velem!, Mogorva nyár, A Hold forró jegén) másodszor is kiadták.


Közösségi könyvjelző: del.icio.us

Ha gyakran használjuk az internetet, kedvenc oldalaink linkjeit könyvjelzőkbe menthetjük, hogy bármikor könnyen megtaláljuk őket.
A funkció beépül a böngészőnkbe; az eszközsorban találhatjuk meg.

Az egyik legkényelmesebb könyvjelző-szolgáltatás a del.icio.us: az elmentett oldalakat nem csupán saját gépünkről érhetjük el, hanem bármely más, internet-csatlakozással rendelkező számítógépről. Hogy könyvjelzőnk áttekinthető legyen, az oldalakat címkékkel láthatjuk el (akár egyszerre többel is), ezeket bármilyen szempont szerint választhatjuk: felhasználói csoportok, témakörök, információk. Jegyzeteket is írhatunk az egyes oldalakhoz emlékeztetőül.
Mivel a del.icio.us közösségi szolgáltatás, ha rákattintunk egy címkére, nemcsak a saját bejegyzéseink fognak megjelenni, hanem mindazok az oldalak, amiket a többi felhasználó mentett le ugyanazon címke alatt.

A regisztráció egyszerű: csupán felhasználónevet és e-mail címet kell megadnunk. Ezután telepítenünk kell a del.icio.us-t a gépünkre, ha ezt megtettük, két új gomb jelenik meg az eszközsorban. Ekkor újraindítjuk a böngészőt, s már használhatjuk is a szolgáltatást.

http://del.icio.us/

Léteznek más könyvjelző-szolgáltatások is, ilyen például a Google Bookmark és a Google Shared Stuff.

2008. január 21., hétfő

Hamarosan a mozikban a Teeth című horror

Amerikában februárban mutatják be a Teeth című horrort, míg az európai (egészen pontosan a francia) közönség május 7-én láthatja először a mozikban. A kritikusok máris a Glenn Close nevével fémjelzett Végzetes vonzerőhöz hasonlítják a filmet.

A történet arról szól, hogy a tizenéves Dawn-t megerőszakolják, s a szörnyű élmény hatására egy különös mutáció alakul ki nála, a vagina dentata. A valóban létező fogalmat egyébként tévesen tulajdonítják Freudnak; viszont számos kultúra mitológiájában megjelenik, legtöbbször az észak-amerikai indián törzsek legendáiban találkozhatunk vele. (Megjegyzem, minden erőszakoló megérdemelné, hogy éles fogakkal találkozzon ott, ahol legkevésbé számít rá...)

A 2007-es Sundance fesztiválon a főszereplő, Jess Weixler elnyerte a zsűri különdíját a Teeth-ben nyújtott alakításáért, míg a film alkotóját, Mitchell Lichtensteint a legjobb rendezőnek járó díjra jelölték.

Új Sissi-film készül

Ha lehet hinni a híreknek, hollywoodi film készül a legnépszerűbb Habsburg-császárné életéről. Egy osztrák származású producer, Lilly Berger vetette fel az ötletet; a forgatás leghamarabb a következő év őszén kezdődik, de előfordulhat, hogy az írók sztrájkja miatt 2010-re csúszik.

A tervek szerint az új filmben az Oscar-díjjal és a Brit Filmakadémia díjával kitüntetett walesi színésznő, Catherine Zeta Jones alakítja majd Sissit, míg Ferenc József szerepét a kétszeres Oscar-díjas Tom Hanks fogja játszani. Egyelőre nem tudni, a jelöltek elfogadták-e a felkérést.

Catherine Zeta Jones

Az osztrák császárné (akit a kiegyezés után magyar királynévá koronáztak) az egyik legkedveltebb történelmi személy. Máig élő kultusza komoly bevételt jelent Ausztriának: egykori lakóhelyei - Schönbrunn és Ischl - vonzó úticélok az országba látogató turisták számára; épp ezért a felső-ausztriai önkormányzat 500 ezer eurós támogatással járul hozzá a film elkészítéséhez.

Sissi közismerten szerette a magyarokat. Liberális nézeteket vallott, amiket olykor sikerült férjével elfogadtatnia; így kerühetett sor arra, hogy amnesztiát eszközöljön ki a politikai foglyok számára.

A szép császárné életéről már számos filmet készítettek. Kevesen tudják, hogy az első jelentős darab egy magyar alkotás volt, amelyben a legendás Karády Katalin játszotta a főszerepet.

2008. január 20., vasárnap

Kereső-optimalizálás

Az internet-használók a legtöbb esetben keresőoldalakon keresztül találják meg a weblapokat. Minél jobb helyezést ér el egy oldal, annál nagyobb a valószínűsége, hogy sok látogatót vonz majd.
Ezt a célt szolgálja a kereső-optimalizálás (search engine optimization, SEO), aminek többféle módja van:

Regisztrálni kell honlapunkat a nagyobb keresőkbe - elsősorban a Google-be.

Linkcserékkel is elérhetjük, hogy a keresőmotorok előkelőbb helyre sorolják az oldalunkat. Linkgyűjteményekben találhatunk olyan honlapokat, amiknek témája illeszkedik weblapunk tartalmához - ha például kozmetikai cikkekkel foglalkozunk, fodrászkellékeket reklámozó honlapok gazdáit kereshetjük fel linkcsere céljából. Érdemes folyamatosan új linkkapcsolatokat szereznünk (a frissítéseket ugyanis észlelik és jobb helyezéssel jutalmazzák a keresőmotorok).
Célszerű a saját honlapunkat is regisztrálni egy-egy linkkatalógusba.

Az internetezők kulcsszavakat vagy több szóból álló kulcskifejezéseket használnak keresés közben; rendszerint kéttagú szóösszetételeket (például: "internet munka"; "kereső optimalizálás") adnak meg, vagy ezeknek toldalékokkal ellátott alakjait. A keresőrobotok elemzik, hogy az egyes szavak milyen gyakorisággal fordulnak elő a weblapon.
Tehát találnunk kell néhány kulcsszót (négy-öt elegendő), ami illik az oldalunk témájához.
Próbáljunk minél konkrétabb szóösszetételt választani (autó helyett autó-kereskedés), mivel így könnyebben ráakadnak a honlapra a célirányosan kereső felhasználók.
Jó, ha a lap címében is szerepel egy-egy kulcsszó.

Ha már elkészült az oldalunk, ne mondjunk le a további fejleszéséről: folyamatosan eszközöljünk apróbb változásokat a szövegben - mivel ezt is érzékelik a keresők, jobb helyezést kaphat a honlap.

Léteznek trükkök, amiknek alkalmazása talán ideig-óráig sikerrel jár (például a háttérrel megegyező színű, a látogató számára észrevehetetlen kulcsszavak vagy linkek alkalmazása), de amint a keresőmotorok észreveszik a csalást, az oldal - büntetésként - rosszabb találati helyet kap.
A keresőrobotok az oldalon elhelyezett képeket nem érzékelik (csupán akkor, ha azok link szerepét töltik be).
A META elemeknek nincs akkora jelentőségük egy oldal optimalizálásában, mint sokan hiszik.

Google mobil

Egy kanadai székhelyű szoftverfejlesztő cég, a La Mobile január 14-én bemutatta az első mobiltelefont (egy HTC Qtek 9090-es készüléket), amin működik a Google Android nevű nyílt forrású operációs rendszer.
Az újonnan bemutatott szoftvercsomag Google böngészőt, telefontárcsázó programot, audiolejátszót, kamerakezelőt tartalmaz, ezenkívül a megszokott alkalmazásokat (számológép, naptár, jegyzetfüzet).

A Linux (és Java) alapú Android fejlesztésében számos cég közreműködött - többek között az Open Handset Alliance, a Motorola, a Samsung és a T-mobile. Az alkalmazásokat a jövőben még sok készüléken kell tesztelni.

2008. január 19., szombat

A nyolcadik kerületben tüntetett a Magyar Gárda


Tegnap délután felvonulást tartott a VIII. kerületben a Magyar Gárda - az eseményen részt vevők gyertyagyújtással emlékeztek a Vas utcai középiskola diákjára, akit osztálytársai az elmúlt héten oly súlyosan bántalmaztak, hogy belehalt sérüléseibe.
A bejelentett rendezvényen mintegy félezren vettek részt; nem csupán gárdisták, de szimpatizánsok is. Felszólalt a Magyar Gárda főkapitánya, s befejezésként elhangzott a Szózat - ekkor jelent meg Kende Péter, aki szóváltásba keveredett a jelenlévőkkel. Az írót egy rendőrségi mikrobuszban szállították el a helyszínről. A Rákóczi útra kiözönlő tüntetőket rohamrendőrök tartóztatták fel.


Az Országos Cigány Önkormányzat és a Fővárosi Közgyűlés tiltakozott a Gárda megmozdulása ellen. Demszky Gábor csütörtökön sajtótájékoztató keretében közölte, elítéli a félelemkeltő, rasszista demonstrációt, ami veszélyezteti a nehezen kialakult társadalmi békét; véleményéhez más politikusok is csatlakoztak, többek között az MSZP budapesti elnöke, a józsefvárosi képviselő-testület tagjai és a pártok fővárosi frakcióvezetői. A fideszes Tarlós István és az MDF-es Hock Zoltán egyéb kötelezettségeik miatt nem jelenhettek meg a főpolgármester sajtótájékoztatóján, de levélben egyetértésükről biztosították Demszkyt.


Noha a statisztikák szerint az utóbbi években kevesebb erőszakos bűncselekményt követtek el a nyolcadik kerületben, mint korábban, még mindig nem állíthatjuk, hogy a közbiztonság jó. Az elkövetők azonban korántsem minden esetben romák, ezért hiba lenne "cigánybűnözésről" beszélni vagy a kisebbségre hárítani a felelősséget a romló közállapotokért.

Greenle, a környezetbarát kereső

Mivel egyik látogatóm felhívta a figyelmemet arra, hogy néhányan kételkednek a Blackle megbízhatóságában (s még abban is, hogy LCD képernyők esetében kevesebb energiát használ el), körülnéztem az interneten, s megtaláltam a Greenle-t.

A kereső a Google-hoz hasonlóan működik.
Nem energiatakarékos ugyan, de nyereségének 50 százalékát környezetvédelmi célokra fordítják majd, amiről a felhasználók dönthetnek szavazás útján. Kezdőlapján nem csupán ismert portálok (YouTube, FaceBook) linkjeit jeleníti meg, hanem többek között a Greenpeace, a WWF állatvédő alapítvány és az Ekopedia oldalait is ajánlja, ahol naprakész környezetbarát infókat találunk.

http://greenle.info/

2008. január 18., péntek

Provokatív reklámok


Svédországban tiltakoznak a feministák a szexista reklámok ellen - azt szeretnék elérni, hogy többé ne jelenhessen meg "megalázó" anyag a svéd médiában.

Már korábban is előfordult, hogy egyes hirdetéseket be kellett tiltani némely országban, mivel sértette a konzervatívabb közönség ízlését. Hazánkban is volt ilyesmire példa (emlékezzünk csak vissza az egyszeri bulvárlap szlogenjére a meztelen igazságról, vagy a Bomba csirke fotójára).


Ezt a Puma reklámot is botrányosnak vélték annak idején


Pedig nagy ostobaság volna a nemek közti egyenlőséget abban látni, hogy a hölgyek nem szerepelhetnek szexi képeken. Ez éppen nem szolgálja az egyenjogúságot, hanem korlátozza azt. A nő számára nem az sértő, ha lát egy erotikusnak ható reklámot - hanem az, ha feslett erkölcsűnek ítélik kihívó viselkedés vagy merészebb öltözködés miatt. Miért ne lenne joga provokatívnak tűnni, ha erre vágyik? Az álszentség bántóbb, mint egy pikáns hirdetés.


Egy évvel ezelőtt egy Dolce & Gabbana reklám ellen azért éltek kifogással az egyenjogúságért küzdők, mert szerintük az ábrázolt jelenet erősen emlékeztet egy nemi erőszakra.
Nos... a magam részéről legfeljebb mesterkéltnek tartom a képet. Az azon szereplő úriemberek nem tűnnek erőszakos figuráknak (sőt - a szoláriumban pácolt, olajtól csillogó bőrű fiúk még csak nem is különösen férfiasak).





Igaz, kis fantáziával, kevesebb pózolással és erőltetettséggel (meg néhány Jean Claude Van Damme alkatú férfimodellel) valóban izgató reklámot lehetett volna csinálni egy hasonló ötletből...

Amondó vagyok, a feminista szervezetek ezúttal tévednek. Kissé nevetséges módon felfújtak egy jelentéktelen dolgot - miközben inkább valós problémákkal kellene törődniük. Például a nők elleni szexuális bűntények elnéző megítélésével, az áldozatokkal szemben tanúsított szkeptikus viselkedéssel, a munkahelyi megkülönböztetéssel. Mert ezek valóban sértik a női méltóságot.



A topmodell Kate Moss Calvin Klein reklámjában

Nyikolaj Gogol: Holt lelkek

Elkezdtem olvasni Gogol Holt lelkek című írását. Érdekesnek találom - szép nyelvezetű mű, cselekménye lassan folydogál, stílusa magán viseli az orosz regény sajátos jegyeit.

Nyikolaj Vasziljevics Gogolt akkor zártam a szívembe, amikor elolvastam a Wij, a szellemek fejedelme c. novelláját. Azonnal megszerettem az archaizáló, igényes nyelvezetű írást, aminek nyomasztó hangulata felveszi a versenyt Stephen King műveiével. Minden kellemesen rémítő benne: az orosz falvak lakóinak babonái, a főszereplő diák hátborzongató élményei a megszentségtelenített templomban - amiből látszik, tévedés azt hinni, hogy a thriller vagy a horror műfaj a mi korunk találmánya. A korábbi évszázadokban még nem horrornovellaként, hanem kísértettörténetként emlegették az ilyen műveket... amik ettől még nem kevésbé ijesztőek és jók, mint a mai szerzők munkái.

Szávay győzött vegyes párosban

Megszületett az első magyar siker Melbourne-ben: a Szávay Ági - Leander Paes kettős nyerte meg az ausztrál nyílt teniszbajnokság első fordulóját, maguk mögé utasítva cseh ellenfeleiket, a Voracova-Skoch párost.
A meccs hatvanhat percig tartott. A csehek kemény ellenfélnek bizonyultak a magyar hölgy és négyszeres Grand Slam-bajnok indiai partnere számára: az első játszmában még 6:2-re győztek. Ágiék a második menetben egyenlítettek (6:2), míg a harmadik szettet rövidítésben 10:6-ra nyerték.
Szávayék a következő fordulóban várhatóan a hatodik helyen kiemelt Csuang-Erlich kettős ellen fognak játszani.

2008. január 17., csütörtök

DVD-író ingyen


A BurnAware Free nevű DVD-író program letölthető ingyen a következő linkről:

http://www.snapfiles.com/download/dlburnaware.html

A program gyors, s többféle Windows verzión (98/ME, NT, 2000, Vista, XP) használható. Mérete mintegy 5 MB.

Fitness-bajnokságra készül a nyuszilány





Beke Ivett, a 2006-os Playmate-választás döntőse fitness-versenyzői sikerekre pályázik. A harmincegy éves hölgy eddig táncosként és modellként dolgozott. Ivett tavasszal vesz részt a Fitness Forma versenyen, s személyi edző segítségével készül fel a megmérettetésre. Terveit egy őrző-védő cég szponzorálja majd.






2008. január 16., szerda

Anti-lop

Nem fáradtak hiába a Nemzeti Fejlesztési Ügynökség munkatársai, amikor Bajnai Gordon kezdeményezésére elindították az anti-lop.gov.hu nevű korrupcióellenes portált (azzal a céllal tették, hogy fényt derítsenek az uniós támogatásokkal kapcsolatos szabálytalanságokra): a honlap alig két hónapja működik, de már bebizonyosodott, hogy 508,8 millió forintot fizettek a hatóságok olyan pályázatokra, amik esetében felmerült a szabálytalanság gyanúja. Ebből 95 milliót sikerült visszaszerezni.

Vigasztalhat minket a tudat, hogy az európai átlag még ettől is magasabb. Az 508 millió csupán 0,2 százalékát képezi a kifizetett összegeknek; míg az Európai Unióban forgó pénzek 1,5 százaléka érintett valamilyen szabálytalansággal.



Az anti-lop portálon bárki tehet bejelentést, akár névtelenül, e-mailben is; csupán egy elektronikus űrlapot kell kitöltenie, amiben leírhatja, milyen visszaélést gyanít vagy tapasztal. Ha rendelkezik bizonyítékul szolgáló dokumentummal, csatolhatja.
Egy-egy ügyet harminc nap alatt vizsgál ki a bizottság; ha ennél több időt vesz igénybe a folyamat, azt tizenöt nap múlva tudatják a bejelentővel, aki a honlapon feltüntetett összefoglaló táblázaton is figyelemmel kísérheti az eljárást.
Mindeddig kétszázhét eset szerepel a portál nyilvántartásában.


Szótár és oktatási szoftver

A következő linken oktatószoftvereket, szótárprogramokat találunk:

http://www.download.com/Educational-Software/2001-13572_4-0.html?tag=dir

Felvételi ponthatárok

Tegnap - január tizenötödikén - megállapították és kihirdették a jövő hónapban kezdődő felsőoktatási képzések ponthatárait. A mintegy kétezer jelentkező huszonnyolc felsőoktatási intézmény hatvannégy képzése közül válogathatott; közül ezernyolcszázan tettek sikeres felvételi vizsgát.

Ez volt az első felvételi eljárás, ahol az új, négyszáznyolcvan pontos pontszámítási rendszer szerint értékelték a felvételizők teljesítményét. Ennek három fő része van: a tanulmányi pontok (legfeljebb kétszáz), az érettségi pontok (legfeljebb kétszáz) és többletpontok (maximum nyolcvan). Alapképzés esetén a három pontszám összegét veszik figyelembe a felvételin, vagy az érettségi pontok kétszeresének s a többletpontoknak az összegét.

A ponthatárok nem voltak túl magasak: csupán öt helyen kellett kétszáz pontnál többet elérni a sikeres felvételihez. A legtöbb pontra (220) a Tessedik Sámuel Főiskola Pedagógiai Főiskolai Karának levelező, költségtérítéses tanító képzésén volt szükség.
Az illetékesek közölték, ezen ponthatárokból nem lehet következtetni a nyáron várható ponthatárokra.

Mivel sokaknak a diploma megszerzése után sem sikerül állást találni, egyre többen jelentkeznek MBA (Masters of Business Administration) képzésre - ezek egytől három évig tartó, munka mellett is végezhető kurzusok, ahol gazdasági és vezetői ismereteket sajátíthatnak el a résztvevők.

Madonna új albuma





Tavasszal kerül a boltokba Madonna új albuma. Egyelőre nem tudni, mi lesz a lemez címe; a legvalószínűbb, hogy a Give It To Me elnevezést kapja, egyes források viszont egyéb alternatívákat emlegetnek: Licorice, Madame, Odyssey vagy Black Star.

Ez lesz Madonna tizenegyedik stúdióalbuma, s az utolsó, ami a Warner Bros. égisze alatt jelenik meg: az énekesnő a Live Nation nevű koncertszervező céghez szerződött. Tíz évre szóló megállapodásuk kimondja, hogy a promóciós cég fogja finanszírozni Madonna turnéit s három lemezét. (Ez szokatlan, mivel az előadóművészek rendszerint két szerződést kötnek - egyet a lemezkiadóval, egyet a koncerteket lebonyolító céggel.)

Az új lemezen közreműködik Timbaland, Akon, Pharrell Williams, Kanye West és Felix Da Housecat is - amiből sejthetjük, hogy a pop hangzást némi hip-hop beütés fogja színesíteni.

Az album első kislemeze a Justin Timberlake-kel és Timbalanddel közös 4 Minutes to Save the World című dalból készül - az utóbbi már közzétett az interneten egy rövid részletet az elmúlt év decemberében. Az R&B stílusú számot a tervek szerint február elején kezdik játszani a rádióállomások, s ugyanekkor kerül fel a világhálóra; a videoklipet (amiben szintén szerepel a két fentebb említett előadó) januárban forgatják.

Madonna egyébként februárban rendezőként is bemutatkozik a berlini fimfesztiválon Filth and Wisdom című negyvenöt perces filmjével.







2008. január 15., kedd

Két részből áll majd az utolsó Harry Potter-film

Ez év őszén kerül a mozikba a Harry Potter-sorozat hatodik része (Harry Potter és a Félvér Herceg), de az alkotók már gondolkodnak a hetedik, befejező epizódon - kétségtelen, hogy ez tarthat számot a legnagyobb érdeklődésre.

Maga a szerző, Joanne Rowling - aki egyébként a világ legsikeresebb írónője -, kijelentette, az utolsó kötet tartalmát képtelenség volna egyetlen filmbe sűríteni, ezért két részben fogják vászonra vinni.

Egyelőre csak találgathatjuk, ki ülhet majd a rendezői székbe - szóba került Guillermo del Toro neve is. A Harry Potter-filmeket jegyző Warner Brothers cég Oscar-díjakat remél a befejező epizódtól, s a hírek szerint szívesen megnyernék a produkciónak Steven Spielberget is (örülnék, ha ez sikerülne nekik).

A hetedik kötet valóban hosszúra sikeredett (még a szintén terjedelmes korábbiakhoz viszonyítva is); s mivel cselekménye mozgalmas és színes, kár volna bármely jelenetéért.
A magam részéről azt sem bánom, ha anyagi megfontolás is húzódik a háttérben. Ha valaki, a regényírás nagyasszonya megérdemli mind az anyagi, mind az erkölcsi elismerést - bár a többi írót is jobban megbecsülnék, megfizetnék.

Érdekességképpen közzéteszem egy külföldi honlap egy szavazásának eredményét:
Mit volt a legemlékezetesebb élményed Harry Potterrel kapcsolatban 2007-ben?
  • - Daniel Radcliffe az Equus c. színdarabban (meztelenül mutatkozott): 6%
  • - Harry Potter és a Főnix Rendje filmen: 11%
  • - A Harry Potter utolsó kötetének elolvasása: 59%
  • - Rowling elárulta, Dumbledore meleg: 9%
  • - Beedle, a bárd meséi: 2%
  • - Elkezdődött a hatodik Harry Potter-film forgatása: 13%
Érdemes megfigyelni, mi tetszett legjobban a rajongóknak (ma, amikor oly kevés szerep jut a könyveknek)... és még mondja valaki, hogy Joanne Rowling nem őstehetség!

A szerző egyébként nemrég utalt arra, hogy néha kísértésbe esik, hogy újra írjon Harry Potter világáról - igaz, még korántsem ígérte bizonyosságként, s azt is elárulta, ezúttal már nem Harry, hanem valamely más szereplő állna a cselekmény középpontjában. Lánya, Jessica - Harry Potter első rajongója - sürgeti legjobban az írónőt; reméljük, nem hiába.

A hetedik regényt már számos nyelvre lefordították; magyarul várhatóan február elején jelenik meg Harry Potter és a Halál Ereklyéi címmel Tóth Tamás Boldizsár fordításában.

Blackle: kereső, ami energiát spórol meg

A Blackle a Google energiatakarékos verziója - nekem rokonszenves már a megjelenésében is.

A Heap Media által üzemeltetett Blackle a hagyományos Google keresőmotorjával működik, de mivel sötét hátteret jelenít meg, kevesebb energiát fogyaszt az eredeti változatnál, különösen CRT (katódcsöves) monitorok esetében. Használható telefonokon és laptopokon is. A Black Google összesen hétszáz megawatt energiát takaríthat meg évente.

A Blackle szerkesztői a kezdőlapon megemlítenek néhány módszert, amit a mindennapi életben alkalmazhatunk, ha energiát akarunk megspórolni.

A Google-lel mindig elégedett voltam, de azt hiszem, most váltani fogok.

http://www.blackle.com/

Állatsorsok

Egy nyolc hónapos, barátságos kiscsikó segítségre vár - ha nem talál gazdát, februárban a vágóhídra kerül...

http://gportal.hu/gindex.php?pg=12571485

A hírt az Állatvédők Klubja tette közzé az Iwiwen.

Sajnos rengeteg más állat jut hasonló helyzetbe - feleslegessé váltak; nincs, aki enni adjon nekik, egy-egy szót szóljon hozzájuk, meg-megsimogassa a bundájukat. Pedig milyen hálásak tudnának lenni érte!
Az állatmenhelyek rendszerint túlzsúfoltak. Aki járt már ilyen helyen, nem felejti el egyhamar az ott élő ebek vagy macskák könyörgő tekintetét. Bizonnyal mind arra várnak, hogy valaki hazavigye őket; hogy otthonuk lehessen.

Sokan nem tudják, hogy kedvenceik ivartalanításával elejét vehetik a nem kívánt jövevények érkeztének (vagy ha tudják, sajnálják rá a pénzt). Azt sem, hogy mennyire fontos a rendszeres védőoltás, nemcsak a kutyák, de a cicák esetében is.

A mi felelősségünk, hogy ügyeljünk a gondjainkra bízott élőlények jólétére, épségére. Ez úton kérek mindenkit, aki teheti - segítsen.

Nemcsak pénzadományra gondolhatunk ilyenkor - fontos az állatvédő alapítványok, a menhelyek támogatása, de más módja is van a segítségnyújtásnak.
Talán épp Te ismersz valakit, aki szeretne egy cicát, vagy szívesen magához venne egy gazdátlan kutyát, netán egy nyolc hónapos, szelíd csikóra van szüksége.

Egyszer próbáltam elajándékozni egy kutyust - gazdája, egy ismerős öreg néni combnyaktöréssel feküdt a kórházban, tudta, hogy jó ideig nem lesz képes gondoskodni az állatról.
Igazán kevés fáradságba került, hogy hirdetéseket adjak fel a helyi lapban - alig egy héten belül akadt jelentkező, aki minél előbb szeretett volna egy jó kedélyű házőrzőt. Nagy örömmel fogadta az állatot; még ő volt hálás, amiért kutyát adtunk nekik.
Barátnőm nagymamája egy reggel három eleven kiscicát talált az udvarán egy zsákban - ismeretlen (lelkiismeretlen) gazdájuk sorsukra hagyta őket. Szerencsére a nagymamának nem volt szíve megszabadulni tőlük - a barátnőm és anyukája pár nap múlva egy "állatsimogató" rendezvényen szereztek gazdát a macskáknak.

Bár minden gazdátlan jószág sorsa ilyen kedvezően alakulna!
Rajtunk is múlik!

2008. január 14., hétfő

Golden Globe 2008

Hatvanötödik alkalommal is kiosztották az Arany Glóbusz-díjakat; igaz, ezúttal a megszokottnál kevésbé látványos külsőségek között. A díjkiosztó gálát nem csupán a forgatókönyvírók, de a színészek is bojkottálták, emiatt nem került megrendezésre - a nyertesek névsorát sajtótájékoztató keretében tették közzé.

A legjobb mozifilm díját a Vágy és vezeklés c. alkotásnak ítélte a mintegy kilencven újságíróból álló zsűri. Az Ian McEwan nagy sikerű regényéből készült film nyerte el a legjobb filmzene díját is.

Dráma kategóriában Daniel Day-Lewis bizonyult a legjobb férfi főszereplőnek (olyan riválisokkal kellett mérkőznie, mint George Clooney vagy Denzel Washington), míg vígjáték kategóriában Johnny Depp.
A legjobb drámai színésznőnek járó díjat Julie Christie kapta; az esélyesek között ott volt Keira Knightley és Angelina Jolie is. Vígjáték kategóriában Marion Cotillard-t választották a legjobbnak a Piaf c. filmben nyújtott alakításáért.

A legjobb rendezés díját a várakozásokkal ellentétben nem Ridley Scott vitte el, hanem Julian Schnabel A búvár és a pillangó című francia regény filmadaptációjárt.

A legjobb tévésorozatnak járó díjat a Mad Men kapta; a legjobb tv-színész David Duchovny (az egykori Mulder ügynök) lett, míg a legjobb tv-színésznő a Damages sorozat főszereplője, Glenn Close.

Partnerprogramok


Aki pénzt akar keresni honlapjával, annak jó megoldás lehet a partnerprogram (affiliate) - akkor is, ha nincs saját terméke, amit értékesíthetne: ebben az esetben közvetítői szerepet tölt be, s mások termékeihez irányítja a vásárlókat. Előnye, hogy kevesebb időráfordítást igényel, mint egy főállásban végzett munka, ezért diákok vagy jövedelem-kiegészítésre vágyók is foglalkozhatnak vele. Emellett nem fordulhat elő, hogy a jelentkező nem kapja meg a fizetését (mint némely PTC, PTR program esetében).

Ma már számos cégnek, vállalkozásnak van partnerprogramja, amikre ingyen regisztrálhatnak az érdeklődők. Ha ezt megtették, mindössze annyi a feladatuk, hogy saját weblapjukon elhelyezzék a cég hirdetését (reklámcsík vagy link), amik egy egyedi azonosítót tartalmaznak, s amennyiben a partnerlinkjükről érkező látogatók vásárolnak valamit, százalékos részesedést kapnak a termék vagy szolgáltatás árából (az arányban előre megállapodnak a felek; a közvetítőket általában tíz százalék illeti, némely cégnél tizenöt vagy húsz). Akadnak webtulajdonosok, akik már azért is fizetnek, ha az érdeklődők a hirdetésre kattintanak, de a legtöbb esetben az számít, hány vásárlót szerzett a közvetítő.

Bármi legyen is weboldalunk témája, könnyűszerrel találhatunk hozzá illő partnerprogramot - léteznek számítástechnikával, vásárlással, könyvekkel vagy zenével kapcsolatos programok.

Regisztrálhatunk hazai vagy külföldi partnerprogramokra; nem meglepő módon az utóbbival lehet több bevételre szert tenni. Mivel hazánkban még kevéssé terjedt el az internetes vásárlás, magyar partnerprogramok segítségével nemigen kereshetünk nagyobb összeget.

Ha elhatároztuk, hogy csatlakozunk egy partnerprogramhoz, érdemes szűkebb réteget megcélozni - a téma iránt érdeklődők nagyobb valószínűséggel válnak vásárlóvá, mint azok, akik véletlenül tévedtek a weblapra.
Fontos, hogy az oldalt rendszeresen újítsuk, s a keresőoptimalizálásra is figyelmet kell fordítani.
A leghatékonyabb hirdekési eszköznek a szöveges linkek számítanak. Nem ajánlatos egyszerre túl sok reklámot megjeleníteni az oldalon, mert ezek elriaszthatják a látogatókat.

Partnerprogramunkhoz másokat is csatlakoztathatunk; a beszervezett jelentkezők után (egyes cégeknél még az ő eladásaik után is) kapunk részesedést; ennek azonban nincs akkora jelentősége, mint egy MLM üzlet esetében.

2008. január 13., vasárnap

Free Video Dub

A Free Video Dub egy ingyenes videoszerkesztő szoftver, aminek segítségével kitörölhetjük a videofelvétel egyes részeit anélkül, hogy újrakódolnánk azt. A leggyorsabb módszer AVI vagy MPEG file-ok szerkesztésére.
http://www.freewarezoom.com/archives/free-video-dub

Adócsökkentést ígér Gyurcsány

Nagy meglepetést okozott az angol Euromoney magazinban megjelent hír, ami szerint Gyurcsány az adóterhek 4,5%-os csökkenését ígérte a következő két évre. Mielőtt a szakértők aggódni kezdtek volna, hogy a mintegy 1000 milliárdos adócsökkentés nem kivitelezhető, kiderült, hogy téves adatról van szó: a miniszterelnök csupán 0,5%-ról beszélt. Ez már hitelesen hangzik; a kormányzat egyébként már korábban jelezte, hogy a konvergencia-program miatt nem lesz lehetőség jelentősebb adócsökkentésre.
Az interjúban Gyurcsány azt is említette, nem kerül sor újabb megszorításokra - ez utóbbi hírnek örülhetnek a reformokba belefáradt polgárok.