2008. augusztus 7., csütörtök

Sziget - A Magyar Dal Napja

Elsősorban a zeneszerző-énekes Presser Gábor dicséretes kezdeményezésének köszönhető, hogy augusztus 11-én - hagyományteremtő céllal - megrendezik a Magyar Dal Napját. Az alapötletet sajnos nemcsak a közös ünneplés, éneklés iránti igény, hanem inkább a hazai zene jövőjéért érzett aggodalom adta. Ma, amikor a magyar zenészek, művészek erkölcsi és anyagi megbecsülése messze elmarad a nemzetközi átlagtól, valóban nagy szükség van erre. Látták ezt a Sziget Fesztivál szervezői is, s támogatták az elgondolást, így megvalósulhatott Presser január óta emlegetett javaslata.
A magyar könnyűzene legjobbjai a rendezvénysorozat első napján, hétórás koncert keretében lépnek a közönség elé.

A fellépők névsora önmagáért beszél: a fesztivál Nagyszínpadán ott lesz - hogy csak néhányat említsek - Rúzsa Magdi, Deák Bill Gyula, Hobó, Nagy Feró, Somló Tamás, Vikidál Gyula, Geszti Péter, Dés László, Frenreisz Károly, Zorán, Fenyő Miklós és Szikora Róbert, s megjelenik a legendás Szörényi-Bródy páros is (noha a viszonyuk nem volt épp felhőtlen az utóbbi években; az egyébként zseniális Szörényi Levente máig nem bocsátotta meg Bródynak a már közös munkájuk során is vitára okot adó, eltérő zenei ízlést, s persze a liberális politikai nézeteket).
A zenészek saját dalaikat adják majd elő, de akad közös produkció is: pl. a Rock Allstarnak nevezett felállásban nyolcan fogják énekelni egymás slágereit.

Nincsenek megjegyzések: