Fiatalkorú bűnözők

A közelmúltban egy nyolcadik kerületi középiskola egyik diákját agyonverték osztálytársai; a Blaha téren egy tizenkét esztendős kisfiú pedig késsel sebesített meg egy tizenöt éves gyereket, hogy elvehesse MP3 lejátszóját.
Az esetek megrázták a közvéleményt.
Valóban egyre több hazánkban az olyan bűncselekmény, amit fiatalkorúak (14 és 18 év közöttiek) követnek el?
Ha igen, miért?

Az Európai Unió némely országában a bűntettek egyötödéért fiatalkorúak felelősek.
Egy rendőrségi statisztika szerint Magyarországon az elmúlt két évben tizenhét életellenes bűntényt követtek el 18 év alattiak.

A kiskorúak által elkövetett bűntettek háromnegyede vagyon elleni bűncselekmény; több mint fele lopás.

Egy korábbi felmérés szerint az utóbbi években az országos átlagot tekintve 10 százalékkal nőtt a 18 év alatti elkövetők aránya. Más adatok azt bizonyítják, szám szerint kevesebb ugyan a fiatalkorú elkövető, de csupán azért, mert csökkent a korosztályba tartozók aránya, vagyis kevesebb 14-18 év közötti fiatal él hazánkban, mint korábban.
Az elkövetés módja egyre durvább, egyre brutálisabb.
Mégis miért?

Mindenért nem okolhatjuk a médiát, az erőszakos témájú filmeket, komputeres játékokat, az ijesztő rajzfilmeket. Kevesen tudják, hogy a félelmetes mesék nem a modern kor találmányai, pl. az eredeti Grimm-mesék kifejezetten komor, nyomasztó hangulatúak. Sokan mégis előszeretettel okolják a "virtuális valóságból" áradó erőszakhullámot. Volt rá eset, hogy nem csupán az akciófilmeket vagy a szerepjátékokat, de a Harry Potter-sorozatot vagy egyenesen a Hupikék törpikék Hókuszpókját is felelőssé tették a gyerekek körében tapasztalható agresszív magatartásért.

Pedig van ésszerűbb magyarázat.
A törvénnyel összeütközésbe kerülő kamaszok gyakran kallódnak. A szülőknek kevés az ideje és a türelme, a nevelés feladatát az iskolára bízzák, ami szintén nem kínál vonzó alternatívát a gyerekeknek. A tanárok nem szívesen foglalkoznak "problémás" diákokkal.
Kár, mert vannak lényegesebb dolgok a tanulmányi eredménynél, az órai teljesítménynél. A tananyag sulykolása helyett fontosabb volna a személyes példaadás, a tanulókra fordított kitüntető figyelem. Nincs érdekesebb az őszinte, kötetlen beszélgetéseknél, amik során a nagydarab kopasz vagányról kiderül, hogy zsebpénzéből játékokat vesz a kisöccse számára, vagy a roma kislányról, hogy szívesen tanulna énekelni. A fiatalok tele vannak energiával, amiket könnyű lenne pozitív irányba terelni. Akadnak, akik már felismerték ezt - pl. a "pingpongdoktor" néven ismert dr. Faragó Sándor -, de sajnos csak kevesen. Pedig egy-egy türelmes, megértő napközis tanárnő vagy elhivatott testneveléstanár csodákat tehetne.
Ehhez azonban változnia kellene a pedagógiáról alkotott általános elképzelésnek. Több nyitott, elfogadó tanerőre volna szükség. Tisztában kellene lenni azzal, hogy a kallódó gyerekek támogatása legalább olyan szép tanári eredmény, mint a kiváló tanulók felkészítése az országos versenyekre.