18 éve alakult meg a koalíciós kormány

Mozgalmas időszak volt a nyolcvanas évek közepe, vége. Ekkoriban már mindenki sejtette idehaza, hogy hamarosan változik "a csillagok állása" a politikai élet egén. Szabadabban beszélhettek mindazok, akik nem értettek egyet az akkori hatalommal; már csak azt nem volt ajánlatos fennen hirdetni, ha valaki kételkedett az örök szovjet-magyar barátságban.
Egyre gyakrabban hallathatta a hangját a liberális ellenzék; többek - ismert politikusok, akik máig vezető szerepet játszanak a hazai közéletben, pl. Orbán Viktor vagy Fodor Gábor - a letartóztatás kockázatát is vállalták.

A nyugati kölcsönök megszűnésével magától omlott össze a kommunizmus kártyavára, előbb a Szovjetunióban, aztán sorra a kelet-európai államokban.
Hazánkban békésen zajlott a rendszerváltás.
1989. október 23-án kimondták, hogy Magyarország köztársaság (s nem népköztársaság); hogy 1956 valóban forradalom és szabadságharc volt (pár évtizeddel korábban könnyen megüthette a bokáját az, aki így emletette az "ellenforradalmat"); rehabilitálták Nagy Imrét és társait.
1990 tavaszán több mint negyven év óta először került sor többpárti parlamenti képviselőválasztásokra, amit a Magyar Demokrata Fórum nyert meg két fordulóban, március 25-én és április 8-án, összesen 43 százalékkal.
Május 2-án a Parlament alakuló ülésén köztársasági elnökké választották az író-műfordító Göncz Árpádot.
Az MDF, a Független Kisgazdapárt és Kereszténydemokrata Néppárt szövetségre lépett; május huszonharmadikán megalakult a magyar koalíciós kormány 59,5%-os parlamenti többséggel.

Azóta csaknem húsz év telt el, ami Jókai szerint "egy század egyötöde, egy ifjúkor." Sokat változott az akkori ellenzéki pártok politikai arculata. Sokan csalódtak az akkori reményekben.
Akkoriban óvodás voltam, csak néhány érdekes mozzanatra emlékszem, amiket a felnőttek beszélgetéséből kivehettem, s aminek ők láthatóan nagy fontosságot tulajdonítottak.

Amondó vagyok, bár nem teljesült minden elvárás (de még mennyire nem), mégis jobb most, mint húsz évvel ezelőtt. Ha nem is jobb anyagi körülmények közt, de szabadabban élünk, több a lehetőség és kevesebb a tilalom, s ez számít a legtöbbet. Egy bizonyos: arra a pártra szavaznék legszívesebben, amelyik biztosítja, hogy az állam a lehető legkevésbé korlátozza az egyén függetlenségét.