Nem veszik a hazai hírességek könyveit

Az eladási statisztikák szerint nem fogynak az ismert magyar emberek könyvei. Még szomorúbb, hogy nemcsak az ismert embereké, hanem az íróké sem, legalábbis nem megfelelően.
Kicsi a hazai piac; kár is hasonlítgatni, mennyivel többen beszélik az angol vagy spanyol nyelvet, mint a magyart. Nem beszélve arról, hogy a potenciális olvasóközönség nagy része a televíziót részesíti előnyben a könyvekkel szemben. És ez nemcsak Magyarországon van így - sajnos világjelenség.

Csisztu Zsuzsa mindeddig három könyvet adott ki (Rivális; Csisztu vizet a pohárba!; Webnapló és egyéb vallomások); kellemes írások voltak, s pontosan azt nyújtották, amit várni lehetett tőlük: érdekességeket az ismert riporter és egykori élsportoló életéről. Az mindenesetre biztos, hogy Csisztunak igaza van abban, hogy a szerzők kiszolgáltatottak a kiadóknak.
Hasonló véleményének adott hangot Havas Henrik is, aki - okulva eddigi, kevésbé kellemes tapasztalataiból - már maga adja ki saját könyveit. Az író elismeri: bizony előfordult, hogy becsapták. Nos, ha még a közismerten életrevaló, tapasztalt szerzővel is így bánnak, mire számíthat egy-egy kevésbé gyakorlatias, kevésbé ismert író?
Havas szerint a kiadók a könyvek bolti árának 6-7 %-át adjék a szerzőknek.
Ehhez hozzá kell tenni, hogy bár a 6-7% önmagában sem sok, mégis előfordul, hogy a kiadók ezt az összeget is sajnálják az írótól. A jogi csűrés-csavarás közepette az Artisjus (a magyar szerzők érdekeit képviselő szervezet) gyakran tehetetlen.

Megjegyzem, nem az a tanulság, hogy a kiadóktól kíméljen meg mindenkit a sors. Legkedvesebb barátaim, akiket legtöbbre becsülök, könyvkiadókként (is) tevékenykednek.

Emellett nem értek egyet azzal, hogy Havas helyteleníti, hogy Fekete Pákó könyvet akar megjelentetni. Természetes, hogy az énekes nem beszél hibátlanul magyarul: bármennyi idő óta él nálunk, nem ez az anyanyelve. Igen kevesen akadnak, akik képesek tökéletesen elsajátítani egy idegen nyelvet. Léteznek kivételes zsenik, mint pl. Vlagyimir Nabokov (aki nem saját anyanyelvén írta a Lolitát), de legtöbbünkre nem ez jellemző.
Pákó nem beszél hibátlan magyarsággal, de ettől még lehet érdekes élettörténete. Ha megjelentetne egy könyvet, bizonyára találna egy társszerzőt, aki itt-ott kiegyengetné a mondatait.
Ha pedig végül jobban fogyna a könyve, mint a magyar klasszikusoké vagy a kortárs szépirodalom legjobb szerzőié, az nem feltétlenül Pákó hibája lenne.