Jókai Mór: Gazdag szegények

Jókai Mór nagy sikerű kalandregényét, a Szegény gazdagokat (ami akár az első magyar thriller lehetne) 1860-ban adták ki először. A nagy mesélő pontosan harminc évvel később, 1890-ben írta meg a Gazdag szegényeket. Az utóbbi kevésbé fordulatos ugyan, s kicsit sok jutott a műbe a moralizálásból, de színes és eleven.
A cselekmény központjában egy főúri származású lány áll, aki megszökik otthonról, miután vőlegénye az (egyébként még mindig szép és fiatal) anyját vette feleségül helyette. Zola, Maupassant vagy más realista szerző könyveiben ekkor venne pikáns fordulatot a történet; nem így Jókai esetében: a lány varrónőnek áll, vállalja a legnagyobb ínséget (kiváló írónk ezúttal is a lírai leírásokban és az érzelemkeltésben remekelt; a valósághű történetvezetést meghagyta a realista stílusban alkotó külföldieknek).
A lány új barátai, szomszédai a 19. század Budapestjének alacsony sorsú polgári rétegét képviselik - a társadalomábrázolás hangulata rögtön magával ragadott.
Jókai esetében nem meglepő, hogy a mellékszereplők - a szeretetre méltó, idős házaspár vagy a szikár, egyenes jellemű közrendőr (aki a kritikusok szerint akár Gogol egyik figurája is lehetne) - hitelesebbek a főhősnél.
Legrokonszenvesebbnek (és legvalósághűbbnek) az egyértelműen negatívan ábrázolt vén virágárusnőt vagy a főszereplő anyját találtam.