Erre azért nem számítottunk

Megdöbbenve és elkeseredve hallottam, hogy a legrégibb és legismertebb hazai fantasy világ jogi helyzete mélyebb kátyúba jutott, mint eddig bármikor. Ki tudja, valaha sikerül-e rendet teremteni körülötte... (Akik még nem hallottak volna róla: a szerepjátékok és a regények - szándékosan nem nevezném meg - tulajdonjogáért évek óta pereskednek a kiadók és írók.)

Kár találgatni, hol marad ilyenkor az Artisjus, az etikáról nem is beszélve.

A hír egyébként nem újdonság: hónapok óta köztudomású; magam csak azért nem hallottam még, mert nem foglalkoztam a kérdéssel. Tegnap este véletlenül tudtam meg.

Készséggel elismerem, hogy nagyra becsülöm a két kivételesen tehetséges magyar szerzőt, akik részben felelősek a zavaros helyzetért. 160 feletti intelligencia-hányadosuknak elismeréssel adózom. Megtiszteltetésnek tartom, hogy személyesen ismerhetem őket. Amikor egy író-olvasó találkozón egyikük puszival üdvözölt, büszkébb voltam, mintha kezet csókolt volna a miniszterelnök.
Mégsem fogok egyetérteni azzal a döntésükkel, hogy átpártoltak egy nagyobb (és mérsékelten tisztességes) kiadóhoz egy másiktól, ami kevésbé tehetős ugyan, de becsületes, lelkes, intelligens emberek működtetik (ezt pontosan tudom, mert közelről ismerem őket; nekem sokat segítettek). Helytelen döntés volt, ezt egy évvel ezelőtt az egyik említett írónak őszintén a szemébe mondtam. Kicsit talán élesen fogalmaztam, mert azóta nem keresett. Nem bánom különösebben, pedig tisztelem őt. Nem haragszom rá, de amit tett, azt elítélem, ilyesmire én sosem lennék képes.
Tehetsége alapján mindkét író rég a Szukits Könyveknél, az Európa Kiadónál vagy az Ulpius-háznál lehetne. Egyedül nehéz természetüket okolhatják, hogy végül egy középszerű céghez csatlakoztak. Új kiadójukról - egy régi, szeretett munkatársam és barátom tanított a diplomatikus kifejezésre - jót mondani nem tudok, rosszat pedig nem akarok.

Azt kell mondanom, szégyen, ahogy a magyar könyvkiadás működik. Többek között egyetlen Nobel-díjas írónk, Kertész Imre is úgy véli, a hazai kiadókra (és olvasókra) nemigen lehet számítani. Az a szerző, aki valamit el akar érni, csakis magára hagyatkozhat. Igaza van! És ha még azt is tudnák az olvasók, milyen óvatosan fogalmazott...

Tisztelem, becsülöm Kertészt az önmérsékletéért, a bölcsességéért (amit a Sorstalanság hangulatában is érzékelhettünk, de a visszafogottságában is megnyilvánul). Az én véleményem sértőbb ennél: a magyar olvasóközönség hálátlanságánál csak a könyvkiadók hozzáállása elkeserítőbb.

Hozzá kell tennem, hogy életem egyik legboldogabb szakaszát, néhány legszebb emlékét kiadóknak köszönhetem. A legkedvesebb barátaimat a könyvszakmában ismertem meg. Sokáig tartana felsorolnom, mennyi mindenért vagyok hálás nekik (ezeket majd máshol, máshogyan fogom leírni. El ne szóljam, ugye).

Mindenesetre szívből örülök, hogy már korábban eldöntöttem, nem foglalkozom többé kiadókkal.