A Vasárnapi Híreknek adott interjújában a miniszterelnök optimistán nyilatkozott az ország gazdasági helyzetéről: szerinte egy-két éven belül észrevehető lesz a reformok pozitív hatása; a jövedelmek és a nyugdíjak már a következő évben növekedni fognak.
Gyurcsány azt állítja, pártja elsősorban szociáldemokrata politikát folytat, s nem liberális irányvonalat követ; példaként a gázártámogatást említette; a legszegényebb rétegeket alig érintette az ez év elején bevezetett áremelés.
A miniszterelnök kifejtette, örül annak, hogy a parlament megszavazta az egészségbiztosítási törvényt; úgy véli, a képviselők saját meggyőződésük miatt szavaztak így. Az új egészségügyre vonatkozó tervek: Pécsen és Szegeden egyetemi klinikákat építenek majd, vagy épp a már meglévőt újítják fel; emellett járóbeteg-központokat adnak át huszonhárom kistérségben, köztük olyan régiókban, ahol mindeddig nem volt semmilyen ellátás; s a közhiedelemmel ellentétben nem fog megszűnni a nemzeti kockázatközösség.
Gyurcsány Ferenc azt is megjegyezte, hogy - ellentétben az ellenzéki párttal - az MSZP frakciója még nem vesztett egy tagot sem; s a koalíciós együttműködést is fenn tudta tartani a különféle konfliktusok ellenére.
Az őszödi beszédről a miniszterelnök azt gondolja, beváltotta akkori ígéretét: az ország egy jobb irányba indult el az intézkedéseinek köszönhetően.
Gyurcsány nem bocsátkozik találgatásokba a következő választásokat illetően, hiszen többször is előfordult már, hogy a közvélemény-kutatások eredményének ellentmondó választási győzelem született.
Feliratkozás:
Megjegyzések küldése (Atom)
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése