2007. december 30., vasárnap

Világbajnok magyar Iron Man

Tamás Zsolt az első magyar sportoló, aki világbajnoki címet nyert ultratriatlonban (az ultratriatlon a klasszikus Iron Man távok többszörösét jelenti). A mexikói Monterreyben rendezett világversenyen a harmadik helyet sikerült megszereznie, s a kapott pontok alapján ő lett az első a 2007-es világranglistán. A magyar versenyző tíz napon át 3,8 kilométert úszott, 180 km-t kerékpározott és egy maratoni távot futott; mindez tehát összesítve 38 km úszás, 1800 km kerékpározás és 422 km futás. A sportoló számára a hetedik, nyolcadik és kilencedik nap bizonyult a legmegerőltetőbbnek.
Száznegyvenegy órás összideje - amivel tavaly nyújtott teljesítményén (több mint százhetvennégy óra) is javított - az ötödik legjobb eredmény a sportág történetében.
Tamás Zsolt egyébként edző nélkül, saját stábbal készült fel a versenyre; edzései közben trance zenét hallgatott; saját bevallása szerint ez is hozzájárult folyamatos és egyenletes teljesítményéhez.

Nincsenek megjegyzések: