Egy évvel ezelőtt összeveszett velem. Máig nem mondta meg, miért haragszik (igaz, azóta nem beszéltünk, nem is kerestem). Csak arra jöttem rá, hogy egyesek rágalmazni kezdtek; hogy ő ebből mit hitt el és mit nem, azt nem tudom.
Bizonyára nem vagyok teljesen vétlen: sosem bántottam meg a barátnőmet, viszont be kell vallanom, időnként hajlamos vagyok csúnyán elhagyni magam, ami zavarta őt, s az is, hogy sok mindenben támaszkodtam az ő ítéletére, az ő döntéseire (ehhez tudni kell, hogy kivételesen intelligens, okos nő, s mindene megvan, amit értéknek tartok: gyönyörű, sikeres, van egy jóképű férje - szóval van egynél több okom, hogy példaképnek, követendő mintának tekintsem).
Mióta összevesztünk, egyetlen alkalommal kerestem: pontosan egy éve, a születésnapján. Akkor nem akart békülni, én pedig tolakodni nem szeretnék.
Nem mondom, hogy egy csepp sértődöttség sincs bennem - igazán elmondhatná szemtől szemben, mi baja velem -, de a barátnőm hiányzik.
Hasonló a helyzet egyik közös ismerősünkkel (ő a Szukits Könyvek egykori szerkesztője, akinek sokat köszönhetek és akit nagyon kedvelek): egy ideig nem keresem majd, mert szeretném, ha komolyan venne. Sajnálom, hogy emiatt távol kell tartanom magam azoktól, akiket talán legjobban becsülök.
Ma tehát nem köszöntöm fel a barátnőmet. Tavalyi ajándéka - egy szép kis karkötő, vidám színű, elegáns darab, nagyon illene ahhoz, akinek szántam - itt árválkodik a fiókomban. Anya azt javasolja, hordjam én, de nincs hozzá szívem. Majd egyszer - később - alkalomadtán átadom.
Addig is (krónikus barátnőhiány ellen) írtam egy-egy levelet a másik legjobb barátnőmnek és egy régi munkatársamnak, akinek idő hiányában rég nem feleltem legutóbbi mailjére, s egy külföldi Harry Potter rajongói oldalon új ismerősöket szereztem; már válaszoltak is, nagyon kedvesek. Ma még válaszolok az iwiw-en kapott leveleimre... és lehet, hogy írok az unokatestvéreimnek is.
Azért se hagyom, hogy rossz napom legyen.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése