2008. április 17., csütörtök

Az Élet menete - több ezren emlékeztek a Holokausztra


Mintegy négy-ötezren emlékeztek meg szerdán a Holokauszt áldozatairól: a meggyilkolt zsidó és roma származásúakról, s mindazokról, akiket homoszexualitásuk vagy politikai nézeteik miatt üldöztek a nyilasok.
A rendezvényt közösen szervezte az Élet Menete Alapítvány, a Magyarországi Zsidó Hitközségek Szövetsége, a Miniszterelnöki és a Főpolgármesteri Hivatal, a Páva utcai Holokauszt Emlékközpont és különféle civil szervezetek.
A menet délután fél hétkor indult a Dohány utcai zsinagóga elől. A résztvevők a pesti Duna-partra vonultak, ahol az emlékezők elhelyezték virágaikat.
A Cipők a Duna-parton emlékműnél hatalmas, lángoló betűk hirdették: Soha többé!
A felvonulók hatszáz fehér virágot szórtak a Dunába a hatszázezer áldozat emlékére.

A főpolgármester beszédet mondott, s felszólalt Schweitzer József nyugalmazott főrabbi; Zoltai Gusztáv, a Mazsihisz ügyvezető igazgatója és Erdős Péter érsek is. Később diákok olvastak fel részleteket a Nobel-díjas Kertész Imre Sorstalanság c. könyvéből.
A rendezvényen valamennyi parlamenti párt képviselője részt vett, köztük Fodor Gábor, Deutsch-Für Tamás, Kuncze Gábor és Hiller István.
A miniszterelnök - aki vidéki programja miatt nem jelenhetett meg a felvonuláson - közleményben fejezte ki az áldozatok iránti együttérzését.

Az Élet menete rendezvényt - aminek ötletét Pokorni Zoltán vetette fel elsőként - 2002 óta tartják hazánkban a magyarországi zsidóság gettókba telepítésének évfordulóján, április 16-án.
Az ötvenhárom országban létező nemzetközi Élet Menete Alapítvány minden évben szervez emlékező utakat Auschwitzba; idén április 30. és május 2. között.

Szerdán este a Terror Házánál is tartottak megemlékezést. Az intézmény főigazgatónője, Schmidt Mária beszédében rámutatott, fontos, hogy emlékezzünk, évről évre megfogjuk egymás kezét, s kijelentsük: soha többé.

Szomorú, de igaz: ma kivételesen fontos, hogy felidézzük a múlt eseményeit, s okuljunk belőlük. Egyes körökben egyre elfogadottabbnak számítanak a náci eszmék.
A felvonulókat rendőrök kísérték nagy erőkkel, s helyénvaló volt az elővigyázatosság. A rendezvény - akárcsak decemberben a Hanuka-ünnep - nem zajlott le zavartalanul. Egy sötét ruhás, kopasz rendbontót rabomobilban szállítottak el a helyszínről, miután a Duna-parti emlékműnél felállított kordonnál provokálta az emlékezőket. Egy másik embert is előállítottak, többeket igazoltattak.

Nem csupán a fővárosban, de országszerte tartottak megemlékezéseket tegnap.
A székesfehérváriak az egykori zsinagóga helyén lévő emlékkőnél rótták le tiszteletüket a háromezer kivégzett előtt.
Szerencsen - ahol 1929-ben még több mint ezernégyszáz zsidó élt, 1944-ben csaknem valamennyiüket elhurcolták, s alig néhányan tértek haza - emléktáblát állítottak az áldozatoknak.

2 megjegyzés:

Névtelen írta...

Hello. This post is likeable, and your blog is very interesting, congratulations :-). I will add in my blogroll =). If possible gives a last there on my blog, it is about the Transplante de Cabelo, I hope you enjoy. The address is http://transplante-de-cabelo.blogspot.com. A hug.

Aranyhaj írta...

Thank you very much - always feels good to be praised :-)
I try to do my best with my blog.
By the way, thanks for the link.