2008. április 1., kedd

Horváth Ágnest menesztették - oda a koalíció?

Amikor tegnap reggel Gyurcsány Ferenc menesztette az egészségügyi minisztert, saját bevallása szerint még nem gondolta volna, hogy a szabad demokraták válaszul kilépnek a kormánykoalícióból.
Március 31-én az SZDSZ Ügyvivői Testülete egyhangúlag elfogadta a döntést, ami szerint a párt tagjai április 30-i hatállyal lemondanak kormányzati tisztségükről.
Kóka János szerint a miniszterelnök megszegte a két párt koalíciós megállapodását, cserben hagyta a reformokat, ezért a Gyurcsány vezette kormányban nincs helye a liberálisoknak, akik ma adják be lemondásukat - ezzel utalt arra, hogy ha más kerülne a miniszterelnök helyére, maradnának a szabad demokraták. A szocialisták azonban kiálltak Gyurcsány Ferenc mellett. Ezenkívül megtapsolták Kókának azt a bejelentését, hogy a liberálisok távoznak a kormányból - úgy tűnik, igencsak elegük van a koalíciós partnerből.
Kérdés ugyanakkor, mennyiben változtat az egészségügyi reformokon az, ha változik az egészségügyi miniszter személye.

E hónap végéig még közös nevezőre juthatnak az érdekelt felek.
Ha az SZDSZ elhagyja a koalíciót, Magyarországon kisebbségi kormányzás valósulhat meg - Gyurcsány Ferenc nem szeretné, hogy így alakuljon a helyzet.

Az ellenzék minden eddiginél jelentősebb kormányválságot emleget (nem is ok nélkül). Orbán Viktor előrehozott választásokról beszél (nem először), Dávid Ibolya szerint nem az egyes minisztereknek, hanem magának Gyurcsány Ferencnek kellene távoznia.

A magam részéről sajnálom, hogy így alakult. Magyarországon igenis szükség van liberális érdekeket képviselő pártra is. Az SZDSZ egészségügyi reformja valóban nagy társadalmi ellenállást váltott ki - de akadnak a pártban rátermett, tehetséges miniszterek is, pl. Fodor Gábor (környezetvédelmi tárca) vagy a jobb sorsra érdemes egykori oktatási miniszter, Magyar Bálint.

2 megjegyzés:

Névtelen írta...

szia,

javaslom elolvasni a Népszabadság márc. 14-i számának Fórum rovatában
Ungváry Rudolf cikkét. Sajnos egyet kell hogy értsek az ott írtakkal. Szomorú, de igaza van.

Üdv: pm.

aranyhaj írta...

Üdv,

elolvastam az említett cikket. Nem látom ennyire sötéten a jövőt, bár valóban nem kevés hatalomvágy munkál a jobboldali vezetőkben (vigasztaljon minket a tudat, hogy a baloldaliakban is).

Egyébként hiányolom a liberálisokat a politikából. A szocialisták még 2010 után is szép számban képviseltetik majd magukat a parlamentben, de a szabadgondolkodók érdekeit kik fogják képviselni?