2008. április 10., csütörtök

Könyvtárat alapított a Jobbik

Ezúttal - nagyon helyesen - nem szélsőséges eszmékkel, hanem konstruktív, közjót szolgáló tettel hívta fel magára a figyelmet a Jobbik Magyarországért Mozgalom (sajnos mégsem kaptak akkora nyilvánosságot - még saját támogatóik által működtetett portáloktól sem! -, mint egy-egy tüntetés alkalmával, pedig mostani ténykedésük jobban megérdemelné a figyelmet).
A szervezet könyvtárat alapított Budapesten a Ferenciek terén; a megnyitót április 7-én tartották, ahol beszédet mondott az MDF-es Lezsák Sándor és Vona Gábor, a Jobbik elnöke. Az intézményt - amit a jobboldali mozgalom önerőből működtet - április 8-a óta látogathatják az érdeklődők; a dátum egyébként a névadó, Csengey Dénes író születésnapjának évfordulója.

A könyvtár állománya jelenleg mintegy ezer kötet, amik felajánlásokból származnak; ezenkívül lehetőség lesz ingyenes DVD-kölcsönzésre. Az intézmény olvasóesteknek is otthont ad majd.
Az alapítók már most bevallják, nem törekszenek arra, hogy minden témában elegendő könyvet beszerezzenek (kár); előnyben részesítik a magyar kultúrával, nemzettel foglalkozó kiadványokat.
Ez persze helyénvaló lehet (mindaddig , míg nem kirekesztő jellegű, míg nem irányul más népek és nemzetiségek ellen). Érdemes jobban megismernünk a valóban gazdag és változatos magyar szellemi örökséget, népünk történelmét, irodalmát.

Nincsenek megjegyzések: