2008. május 26., hétfő

Orosz versenyző nyert az Eurovíziós Dalfesztiválon

Az orosz Dima Bilan nyerte a 2008-as Eurovíziós Dalfesztivált szombaton Belgrádban.
Az énekes a Believe c. dalt adta elő, amelynek producere Timbaland volt. A második helyezést egy ukrán zenész, míg a harmadikat a görög Kalomira szerezte meg.
Dima Bilan hazájában már most hírességnek számít. Az Eurovíziós Dalfesztiválon az előző években olyan ismert előadók is indultak, mint a t.A.T.u., a sikerei csúcsán az Aqua, a Me & My, a svájci Vanilla Ninja vagy épp Alla Pugacsova.

Mivel múlt év óta a versenyszabályzat megváltozott, Csézy nem jutott be a huszonöt döntős közé. Kár; megérdemelte volna. Nem is szólva arról, hogy a korábbi szabályok értelmében lett volna helye a magyar versenyzőnek a fináléban Rúzsa Magdolna tavalyi eredményei alapján.
Magdi, az egykori vadóc kislány ma az ország legismertebb énekesnője. Teljesítménye elismerésre méltó: a Vajdaságból érkezett két évvel ezelőtt, néhány tömött bőrönddel és megvalósításra váró célokkal. Először a Megasztárt nyerte meg, majd a következő évben az Év Felfedezettjének választották, s az Eurovíziós Dalfesztivál első tíz helyezettje közé jutott Helsinkiben Aprócska Blues c. dalával.
A fesztivál történetének legszebb magyar sikerét Bayer Friderika aratta 1994-ben; a negyedik helyet szerezte meg. (Kislánykoromból emlékszem, mennyire örültünk a hazai tehetség sikerének, akiről sokat olvashattunk az újságokban).

A magyarok az idei döntőről sem hiányoztak: a győztessel Edwin Marton, a magyar hegedűművész is fellépett.

Nincsenek megjegyzések: