2008. április 12., szombat

Tüntetés és ellentüntetés a Hollán Ernő utcában

Tüntetést tartottak pénteken délután az elhíresült Hollán Ernő utcai jegyiroda előtt a jobboldali radikálisok, akik azon háborodtak fel, hogy az iroda munkatársai egyiküket nem szolgálták ki megfelelően.
Ugyanezen időpontban civil kezdeményezésre sor került egy antifasiszta ellentüntetésre is, ahol jelen volt Gyurcsány Ferenc és az egykori német kancellár, Gerhard Schröder; az utóbbi beszédet mondott. Korábban a XIII. kerületi fideszes képviselő, Szabó György hirdetett meg ellendemonstrációt; azóta már halálos fenyegetést kapott.

Péntek délután összesen több ezer tüntető és ellentüntető jelent meg a kérdéses helyszínen. A két tábort kordon választotta el egymástól, bizonyára ez is közrejátszott abban, hogy nem került sor különösebb rendbontásra, atrocitásokra. Miután a szervező, a blogíró Tomcat jegyet vásárolt az irodában, a tüntetők távoztak, s néhány százan tovább vonultak az Erzsébet hídhoz és a Lánchídhoz, illetve a Kossuth térre és a Szabadság térre (sokan - némiképp érthető módon - máig kétségbe vonják a szovjet emlékmű létjogosultságát épp a Szabadság téren; elvégre a proletárdiktatúra emlékéről nem kifejezetten a magyar szabadságra asszociálhatunk).
A rendőrség csoportos igazoltatással és tömegoszlatással vetett véget a tüntetésnek. Ötvenkilenc embert állítottak elő, köztük magát Tomcatet és Budaházy Györgyöt.

Sólyom László köztársasági elnök délelőtt látogatott el a jegyirodába, s arról beszélt, az erőszakos tetteket, az uszítást semmiféle mentség nem igazolhatja.
Igaza van - mi lenne, ha mindenki Molotov-koktélokkal akarná védeni a saját igazát?
Nagy kár, hogy Tomcat - intelligens, művelt ember létére - hasonló tüntetésekre pazarolja az energiáját. Mennyivel tiszteletre méltóbb lenne, ha mindezt az erőfeszítést konstruktív célok érdekében tenné.
A radikális demonstrálók legtöbbje - a közhiedelemmel ellentétben - nem őrjöngő, üvöltöző csőcselék. Nem hiányzik belőlük a bajtársiasság, az összefogás, a sajátos erkölcsi kontroll. Néhány dolgot illetően azonban súlyosan tévednek - elfogadhatatlan, hogy saját nemzetük gondjaiért az összes felelősséget kisebbségekre akarják hárítani, vagy származás, vallási hovatartozás alapján sorolják kategóriákba a honfitársaikat.

3 megjegyzés:

Névtelen írta...

"A radikális demonstrálók legtöbbje - a közhiedelemmel ellentétben - nem őrjöngő, üvöltöző csőcselék. Nem hiányzik belőlük a bajtársiasság, az összefogás, a sajátos erkölcsi kontroll."

erre csak annyit tudok mondani:
"A legrosszabb az, amikor a hülyeség akaraterővel párosul."

Ha egyébként intelligens emberek, annál rosszabb. Annál nagyobb kárt tudnak okozni.

Bombagyár Szerkesztőség írta...

Sajnos muszáj volt erre egy kis energiát pazarolnom. Nem én, nem mi kezdtük ezt, de ha annyiban hagyjuk a hétfői pimaszságukat, nincs megállás, akkor végleg nyeregben érzik magukat, azt hiszik, nekik mindent lehet.

Aranyhaj írta...

Bombagyárosok,
Még mindig azt mondom, valamiért túlérzékenyen reagáltok a nemzeti kérdésre.
Nem tudom pontosan, mi történt a jegyirodában (nem voltam ott, nem tudhatom), de biztosan nem ért senkit égbekiáltó sérelem.
Persze, mindenkinek van érzékeny pontja, de akkor sem jelenthet megoldást a halálos fenyegetés, a gyújtogatás, a Molotov-koktél. (Amit ugyan nem maguk a Bombagyár szerkesztői dobnak be az üzletbe, de helyénvaló tüntetést szervezni mintegy a gyújtogatók védelmében?)

A radikálisokról - minthogy személyesen láttam őket egy-egy tüntetésen - már többet mondhatok. Nemcsak tévedéseik vannak, de erényeik is.
A találkozásaik a közösség, az összetartás érzését, a magyarságtudat erősítését kellene hogy szolgálják... de kirekesztés nélkül!
Ha valaki kívülről nézné a dolgot, azt hihetné, magyarnak lenni annyi, hogy a magyar 1. nem ilyen-olyan vallású 2. nem amolyan bőrszínű. Tényleg csak ennyit jelent a magyarság?

Arra utaltam, jobb lenne, ha a Bombagyár (a Magyar Gárda, a Jobbik, stb.) építő jellegű tevékenységekre fordítaná a figyelmét - olyasmire, ami nem valami vagy valakik ELLEN irányul, hanem valamilyen CÉL ÉRDEKÉBEN.

Például miért van az, hogy ha csoportos véradást szervez a Gárda, harminc tag jelenik meg; ha kisebbségi bűnözés (mintha magyarok nem követnének el bűntetteket) elleni tüntetést, akkor több százan?
Miért nem hallunk arról, ha a Jobbik könyvtárat alapít vagy történelmi pályázatot indít középiskolásoknak? Ezeknek a híreknek nemcsak a napi sajtóban nincs helye, de a jobboldali portálokon sem, ezt biztosan észrevettétek.

És főleg - milyen alapon különbözik egyik magyar a másiktól, mert ilyen vagy olyan vallást követ?

Magyarország minél többféle kultúrának ad otthont, annyival gazdagabb, érdekesebb.