2007. november 19., hétfő

Üstökös


Ez a felvétel Magyarországon, a nyúli csillagvizsgálóban készült - a képen a Holmes-üstökös


Október 24-e óta szokatlan látványt nyújt a Perseus csillagkép: szabad szemmel is látható a Holmes-üstökös egy váratlan kitörés miatt. Feltevések szerint az ok az üstökös magjában bekövetkezett változás - a szilárd mag vízjégből, fagyott gázokból és porszemcsékből áll; ezek a Naphoz közeledve felmelegszenek, szublimálnak (gázhalmazállapotúvá válnak), s felszabadulva szétszóródnak az üstökösmag körül.


A kitörés következtében a 17/P Holmes egyre nő; térfogata jelenleg a Napénál (1,4 millió kilométer) is nagyobb. Az objektum több százezerszer fényesebb a szokottnál (máskor sokkal halványabb még a legkevésbé észrevehető szabad szemmel látható csillagoknál is).

Az angol Edwin Holmes fedezte fel a kométát 1892. november 6-án, ami akkor egy kitörés miatt heteken keresztül látható volt szabad szemmel. A kutatók kiszámították: keringési ideje hét év, tehát szokatlanul rövid.


A jelenséget 2008 májusáig csodálhatjuk meg - közben az üstökös veszíteni fog fényességéből, érdemes mielőbb szemügyre venni.

Nincsenek megjegyzések: