2007. november 28., szerda

Leszavazták a női kvótát


Nem szavazta meg a parlament a női kvótáról szóló javaslatot, amit a szabaddemokrata Sándor Klára és Magyar Bálint nyújtott be. Ezen elképzelés szerint módosítani kellett volna a választójogi törvényt, hogy a pártlistán 50% legyen a nők aránya.

A képviselők kétharmadának kellett volna igennel szavazni ahhoz, hogy az országgyűlés elfogadja az előterjesztést. Többen (mint például a két legnagyobb párt elnöke) igennel szavaztak, s sokan tartózkodtak (akárcsak az egyetlen női pártelnök).


Sajnálom, hogy így alakult. A nőknek is lenne helyük a törvényhozásban, a felsővezetésben; szomorú, hogy a berögződött hagyomány miatt kevés példa van ilyesmire. Jó lenne, ha a nőknek is lenne lehetősége politikai döntéshozatalra.

A női kvóta ellen szóló érv az volt, hogy alanyi jogon biztosítaná a pártlistára kerülést, csak azért, mert nőnek született az illető jelölt ("pozitív diszkrimináció") - de szerintem inkább attól lehet tartani, hogy (mivel nem szavazták meg a javaslatot) egy-egy esetleg tehetséges politikus eleve hátránnyal indul a neme miatt.

Pedig a nők között is akadnak rátermett politikusok. Szép számmal tudnék felhozni hazai és külföldi példákat (Condoleezza Rice, Angela Merkel, Segolene Royal).

6 megjegyzés:

Névtelen írta...

Azért csak külföldi példákat hoztál. :)

Aranyhaj írta...

Aha. Pontosan erről beszélek. Milyen esélyeik vannak a magyar politikus hölgyeknek, hogy igazi, komoly vezető szerephez jussanak a parlamentben? Az egyetlen női pártelnök a legkisebb ellenzéki pártban van. Mik az esélyei a nagy pártok nőtagjainak, hogy pártelnökké, ne adj' Isten, miniszterelnök-jelöltté váljanak?

Névtelen írta...

Drága Aranyhal

Semmivel sincs több vagy kevesebb esélye egy nőnek ,mint egy férfinak.Csakhogy, a magyar demokrácia most lépett a pattanásos kamaszkorba és ebben a helyzetben a lányokat jobban megviseli az átmeneti szépséghiba,mint a fiúkat(emlékszel:kinek kell egy pattanásos liba).
Lényeg:az erősen és bután konzervativ,patriarchális magyar társadalom nehezen emésztené meg egy női miniszterelnők személyét.Az amerikai is kétkedve szemléli Hillary-t,pedig a legrégebbi modern demokrácia(?).

Az erősen mediatizált politikai térben,ha egy nő ügyesen és okosan,a fogyasztói társadalom elvárásai(működési mechanizmusai) alapján felépíti magát és pártját,és ez a kép könnyen emészthetőnek látszik a fenemód nagy "háttértudással"rendelkező istenadta népnek,akkor simán lehet bármi a hazai politikai körülmények között.(Máshol nyeu-ban csak tudás és tehetség által,nemre fajra,hitre,bőrszinre tekintett nélkül)

Csók:José

Aranyhaj írta...

Hát, azt azért nem merném így kijelenteni, hogy semmivel nincs kevesebb esélye egy nőnek. Hány és hány példát látni, hogy egy-egy cégnél (pártban, intézményben, stb.) egy nagyon intelligens, arra alkalmas nő legfeljebb az igazgatóhelyettesi székig jut el, de onnan aztán akár évtizedekig egy lépéssel sem tovább. Patriarchális a társadalom, az emberek nehezen barátkoznak meg egy női vezető gondolatával. Már ott tartunk, az is valami, hogy egyáltalán felmerül a gondolat, hogy lehetne ez másként is.

ninaivanovna írta...

- miért kell mindig oda kijutni, hogy azért nincs "igazi komoly vezető szerepben" nő, merthogy a nők ilyen s olyan hátrányos helyzetben vannak? ez a feminizmus tipikusan ostoba oldala
- nyilvánvalóan azért nincs ilyen poszton (bár nem tudom, mi másnak a komoly poszt az ogy elnökének lenni pl. eléggé annak minősül a szememben)mert nincs olyan, aki rátermett volna
- ha majd lesz, akkor kvóta és egyéb mankó és miegymás nélkül is el fogja érni azt, amire képes

A.

Aranyhaj írta...

Épp erről beszélek, hogy van bőven, aki alkalmas lenne, de nem kap lehetőséget, mert a szokástörvény "szent és sérthetetlen".
Kérdem én, mik az esélyei a legnépszerűbb magyar politikusnak, hogy miniszterelnök-jelölt lehessen? (Szili Katalinról van szó.)

A mankóra - szomorú, de igaz - szükség van. Természetesnek kellene venni, hogy egyenlőek az egyes népcsoportok, de sajnos nem magától értetődő a dolog, ezért külön hangsúlyozni kell (az Egyesült Államokban is kellett a feketék esetében, és annak lett is eredménye).