2008. március 10., hétfő

Eredményes a népszavazás: az igen szavazatok győztek

Szokatlanul magas - ötven százalék feletti - volt a részvételi arány a március 9-i népszavazáson, s nem nagy meglepetésre elsöprő fölénnyel győztek az igen voksok.
Mindhárom - a vizitdíjra, a kórházi napidíjra és a tandíjra vonatkozó - kérdés esetében igennel voksolt a szavazók mintegy nyolcvan százaléka.
Gyurcsány Ferenc vasárnap este kijelentette, hogy amennyiben érvényes lesz a népszavazás, a kormány módosító javaslatot nyújt be, s indítványozza a vizitdíjról, a kórházi napidíjról és a képzési hozzájárulásról szóló törvény hatályon kívül helyezését, noha az így kieső bevételt - mintegy hatvanmilliárd forintot - az egészségügy nem tudja, az állam pedig nem akarja pótolni.

Horn Gábor elismerte, a választók nemcsak a három kérdésről, de a kormányról is véleményt nyilvánítottak az ügydöntő népszavazáson - mi több, a szabad demokraták kampányfőnöke erős kifejezéseket használt, amikor kifejtette, pontosan hová is küldenék az emberek a miniszterelnököt (utóbb bocsánatot kért szavaiért).

A reformok egy része megmarad: nem csökken a diákhitel felső határa, s nem változik a szociális kompenzációs rendszer.
A népszavazás kétségtelenül presztízsvesztést jelent a két kormányzó pártnak. Egyes feltevések szerint Gyurcsány Ferenc pozíciója még az MSZP-n belül is bizonytalanná vált, s a koalíciós partnerek között is konfliktus várható.

A kormány - a miniszterelnök ígéretének megfelelően - már előállt az új törvényjavaslattal, ami szerint nem csupán a következő év januárjában, hanem 2008. április 1-től megszűnik a vizitdíj és a kórházi napidíj. Az indítványt holnap, március 11-én vitatják meg, s március 17-én szavaznak majd a módosításokról.
A Fidesz azt javasolja, a Szerencsejáték Zrt. 41 milliárd forintos játékadójából lehetne pótolni az egészségügyre és oktatásügyre szánt, a díjak eltörlésével kieső bevételt.
Az SZDSZ kijelentette, a liberális párt nem támogat olyan törekvéseket, ami bármely társadalmi csoportot megrövidítene. Horváth Ágnes szerint az említett összeget más célokra fordítaná a kormány.
Orbán Viktor "kormányzati luxuskiadások" átcsoportosítáról is beszélt, de Gyurcsány Ferenc szerint ez kevés lenne, mivel marketingre mindössze néhány milliárd forintot költ a kormány.

Megvallom - bár sejtettem, hogy az igen szavazatok lesznek többségben -, nem hittem volna, hogy a népszavazás eredménye bármi változást hoz majd a reformokat illetően.

3 megjegyzés:

Névtelen írta...

Pontosítanom kell: egészségügy helyett költségvetés, állam helyett kormány.

Aranyhaj írta...

Helytálló így is, úgy is.

mupett írta...

Én igazából arra lennék kíváncsi, hogy a több biztosítós rendszert vajon bevezeti-e a kormány? Mert ugye arról nem szólt a fáma...

Ez a népszavazás pedig azt kell mondjam, hogy az utóbbi évek legnagyobb parasztvakító/pénzherdáló művelete volt, talán megbocsájtjátok, de előttem nagyjából egy böszmeségi szinten van az őszödi beszéddel. Mert milyen népszavazás az, ahol a pártoknak kell megmondaniuk, hogy "engedelmes szolgáim (bocs, híveim), szavazzatok igennel / nemmel". Komolyan! A kérdéseket olvasva érhető, hogy kellett egy ilyen kampány, de akkor most álljunk csak meg!
Népszavazás - mennyibe is került?
Tájékoztató kampány - mennyibe is került?
És mindezt ki fizette?
Azt hiszem, a kimondatlan válasz feljogosít rá, hogy tegyek egy szerény javaslatot: ha már népszavazást írunk ki (nem kellett volna, az eredmény borítékolható volt), akkor egyértelmű, egyszerű kérdést legyen KÖTELEZŐ feltenni.
És egy kiegészítő javaslat: ha egy szemlátomást populista népszavazást akar valaki tartani, akkor az a személy / párt legyen kedves saját zsebből, a pénz forrását jól feltüntetve, számlával igazolva kifizetni a népszavazás költségét.
Nekem valahogy fáj, hogy a fizetésem kb. 45%-át az állam kapja, aztán ilyesmikre költi (no meg még nagyobb marhaságokra).
Ja, és megjegyezném, hogy nem mentem el szavazni. Vaciláltam, hogy elmegyek, és rajzolok egy akkora péniszt a szavazólapra, amekkora kifér rá, de úgy döntöttem, hogy nem éri meg a benzint / vonaljegyet.
Üssetek érte, szabad. :)