2008. március 16., vasárnap

Fényképes bizonyíték - ott voltam a Blaha téren


Ismét tüntetésekre került sor Budapesten március tizenötödikén - egy-egy helyszínen személyesen is jelen voltam.



Reggel indultam el vonattal, s fél négy után érkeztem meg a fővárosba. A délelőtti megemlékezéseket és a Fidesz-nagygyűlés kezdetét lekéstem (kár: az utóbbi rendezvényen több tízezren jelentek meg, s békésen viselkedtek).
Eleinte úgy terveztem, csak a Kossuth térre látogatok el - az utóbbi években a nemzeti ünnepek ritkán telnek eseménytelenül a Parlament környékén.




Kordon az Alkotmány utcában

























A helyszínt ezúttal egészen a villamossínekig lezárták, s kordont állítottak fel a Szabadság térre vezető utcán és az Alkotmány úton is. Az elkerített Kossuth téren, a Parlament épületétől jobbra kordonszállító autók, rendőrségi mikrobuszok és vízágyúk sorakoztak (a háttérben állítólag rabomobilok is voltak).





Vízágyúk és rendőrautók



Négy óra körül meglepően kevesen tartózkodtak a téren: csupán később szállingóztak oda néhányan a Fidesz-gyűlés résztvevői közül. Néhány jelenlévő arról számolt be, hogy korábban motorosok okoztak kisebb rendbontást a Parlament előtt.
A kordon előtt álló kevés számú érdeklődő készségesen mesélt arról, miért vannak itt: elégedetlenek a kormány politikájával. "Eladták az országot", "egymás ellen uszítják az embereket", "egyre szegényebbek vagyunk", ehhez hasonló panaszok hangzottak el; a megjelentek azonban nem bőrfejűekre, hanem átlagpolgárokra hasonlítottak.




Őrségváltás




Lovas bemutató



Mivel zömmel kíváncsi külföldi turisták nézelődtek és fényképeztek a téren, tovább indultam az Erzsébet híd felé. Nem könnyű előre kiszámítani, hol találkozhat tüntetőkkel az ember, mivel a demonstrációk spontán szerveződnek. A helyszínen tartózkodók gyakran mobiltelefonon értesítik ismerőseiket, hol lesz a következő megmozdulás; de gyakran előfordul az is, hogy álhírek terjednek el városszerte (mint 2006 szeptemberében, amikor arról lehetett hallani, hogy bombát helyeztek el a metrón; szerencsére a feltételezés alaptalan volt).




A Fidesz-gyűlésen a kivetítőket roppant daruk tartották



Az Erzsébet hídtól a Rákóczi út felé haladtam tovább. A Libri Könyvpalota melletti utcát kordonnal zárták le, s a Rákóczi úton is szünetelt a forgalom. Ekkor még az Astoria környéke is csendes volt, legfeljebb járókelőket lehetett látni.






Kordon a Rákóczi úton






A Libri Könyvpalotánál





Délután még békés volt az Astoria környéke


A Blaha Lujza téren már este hét előtt mintegy száz-százötven demonstráló gyűlt össze (zömmel sötét ruhát és sálat viselő fiatalemberek).












A Blaha téri tüntetés

A hangszórókból dörgő szöveg jórészt arról szólt, hogy sem Gyurcsány Ferenc, sem Orbán Viktor nem váltotta be a rendszerváltáshoz fűződő reményeket. "Azt mondják, nekünk, az úgynevezett radikálisoknak furcsa elképzeléseink vannak a demokráciáról! Igazuk van, valóban másak az elképzeléseink!" - jelentette ki emelt hangon a szónok. Később a Kárpátia zenekar dalait hallhatta a közönség.
Meg kell mondanom, 2006 óta tudom, hogy a tüntetők többsége általában barátságosan és udvariasan viselkedik a köztük elvegyülő érdeklődőkkel. Összefogás, együttérzés jellemzi őket. (Az is igaz, hogy sajnos ezt a toleranciát nem feltétlenül terjesztik ki baloldali honfitársaikra, kormányközelinek tartott riporterekre vagy a rendőrökre.)
Ezúttal sem szereztem negatív tapasztalatokat: noha egyedül voltam - kísérő nélkül, s csupán egy-egy újonnan megismert tüntetőhöz csatlakoztam -, nagyobb biztonságban éreztem magam, mintha egy átlag hétköznapon róttam volna a Blaha tér környékét sötétedés után.

Szívesen ellátogattam volna újra a Kossuth térre, de a 4-6 villamos már nem közlekedett a tüntetés miatt. Így aztán (figyelembe véve, hogy ezúttal nem a Kálvin téri vagy az Andrássy úti albérletbe térek haza, mint 2006 őszén, hanem egy munkásszállóra egy közismerten nem túl biztonságos külső kerületben) arra gondoltam, ideje hazaindulni.

Távozóban még láttam, hogy a József körút szélén parkol az egyik tv-csatorna autója, s a Népszínház utcai McDonald's mellett mintegy tizenöt rendőr várakozik készenlétben.



Rendőrök a Blaha Lujza téri McDonald's-nál

Később rendbontásokra került sor a Blaha téren, az Andrássy úton, az Oktogonnál. A tüntetők kukákat borítottak fel és gyújtottak meg, barikádot próbáltak építeni; a rendőrök könnygázzal, vízágyúval és gumibottal oszlatták a tömeget.
Élményeim a 2006-os tüntetésekről:
1956 történései első kézből: így látta a nagymamám:

1 megjegyzés:

Névtelen írta...

Álszent szar