2008. március 30., vasárnap

Ostara, a tavaszünnep

Ostara (Eostre) a tavaszi napéjegyenlőség, a tűz, a termékenység ünnepe, a csillagászati tavasz kezdete, a pogány hitvilágban a nyolc Szabbat - az Erő napjai - egyike. Eostre a tavasz, a termékenység, a felkelő Nap germán-szász istennője; neve egyébként a "Kelet" szóra utal, s egyúttal fényest, dicsőségest jelent.
A természetvallások hívei évezredek óta zajos mulatságokkal ünneplik a Nap visszatértét, az Istennő és az Isten első találkozását és szeretkezését, a természet újjászületését, ébredését a hosszú tél után, amikor a nappal és az éjszaka egyenlő hosszúságú, s a fény lassan úrrá lesz a sötétség felett.
Néhol március 2-án, másutt március közepén vagy végén tartják az Ostarát.
A régi pogányok ilyenkor kérték az istenek áldását a termésre.
Egyiptomban Ízisz és Ozirisz újraegyesülését ünnepelték ezen a napon (az istenséget bátyja, Széth ölte meg, s feldarabolta a testét, ám az istennő összeszedte a szétszórt testrészeket, s Anubisz segítségével újraélesztette a kedvesét); a görög mitológiában Perszephoné istennő ekkor tért vissza az alvilágból, Hádész isten birodalmából.
A germán vallás legvidámabb ünnepe a tavaszünnep.


A hagyomány szerint amibe ezen a napon - a kezdetek, az új lehetőségek napján - belefogunk, azt szerencse kíséri.

Szokás ilyenkor kertészkedni, növényeket ültetni, hosszú sétát tenni a természetben, esetleg hajnalban tüzet gyújtani.
Az ünnep szimbólumai a tojás (a termékenység, az új élet, a szerencse jelképe); a bárány (az Istennő szent állata); a nyúl, ami a görög Artemisz (a római Diana) szent állata; Bran isten szent fája, a kőris; a rózsakvarc és a holdkő (az Istennő kövei).
Hagyományos ételek: napraforgó-, tök- vagy szezámmag, gabonapelyhek, dió, keménytojás, sajt, mézzel készült sütemények.

Az ókori rómaiak március 19-e és 23-a között ünnepelték a Quinquatrust (Quinquatria), Minerva ünnepét. Minerva a bölcsesség, a tudományok, a kézművesség, a harc, a természeti erők (felhő, vihar, villámlás), a gyógyítás istennője a latin, etruszk és szabin kultúrában.
Quinquatrus néven működik egyébként a Harry Potter-sorozat egyik szereplőjének rajongói oldala (nem nehéz kitalálni, Minerva McGalagonyról van szó). Kedves weboldal, szívesen olvasgatom.

Nincsenek megjegyzések: