2008. március 14., péntek

Nem fogadja el a Kossuth-díjat Blaskó

A Jászai Mari-díjas, érdemes művész Blaskó Péter nem fogadja el a Kossuth-díjat, ezzel tiltakozik a miniszterelnök személye ellen.
A Nemzeti Színház társulatának tagja a Magyar Nemzetben közzétett nyílt levélben indokolta döntését, elmondta, örül annak, hogy művésztársai méltónak találták az elismerésre, s egyúttal elnézést kért Sólyom László köztársasági elnöktől és Szili Katalin házelnöktől.

Akár egyetértünk Blaskó politikai nézeteivel, akár nem, beláthatjuk, hogy szilárd jellem kell ahhoz, hogy valaki önként lemondjon az egyik legrangosabb kitüntetésről. Másfelől az is igaz: a legfontosabb dolog, az elismerés eszmei értéke nem változik azzal, hogy átveszi-e a díjat a művész vagy sem.

A díj jelöltjei között volt a humorista Sas József is, Gyurcsány Ferenc azonban nem ellenjegyezte napokban adócsalás miatt elítélt művész előterjesztését.

Nincsenek megjegyzések: