2007. december 13., csütörtök

Politikai okokból támadták meg Csintalant?

December tizenegyedikén este saját lakásának mélygarázsában négy ismeretlen tettes ólmos bottal bántalmazta Csintalan Sándort, aki korábban az MSZP képviselője volt, később a Fideszhez csatlakozott, jelenleg a Hír TV műsorvezetője. Az egykori szocialista politikust kórházba szállították, sérülései nyolc napon túl gyógyulnak, tervei szerint már hétfőn újra munkába áll.

Hivatalos jelentések nem számolnak be arról, hogy politikai nézetei miatt támadták meg Csintalant; mivel a tettesek pénzt is követeltek, a rendőrség rablás miatt indított nyomozás. Maga a sértett biztos benne, hogy ez utóbbi csupán ürügy volt. A Klubrádiónak és a stop.hu internetes portálnak adott interjújában azt nyilatkozta, a támadók zsidóbérencnek nevezték, s megfenyegették - különös egybeesés, hogy a műsorvezető az elmúlt napokban élesen bírálta a kuruc.info.hu internetes portált. Provokáció, valós politikai támadás - ki tudja?
Máris akadnak, akik Szász Károly esetét emlegetik - a Pénzügyi Szervezetek Állami Felügyeletének elnökét ismeretlenek verték meg brutálisan 2003. június tizenharmadikán; a tettesek azóta sem kerültek kézre.

Valamennyi parlamenti párt mélyen elítélte a Csintalan elleni támadást. Joggal. Ijesztő, hogy ma, a sajtószabadság, a szólásszabadság korában bármely magyar polgárnak félnie kell attól, hogy ütlegekkel hallgattatják el, ha kimondja a másokétól eltérő politikai véleményét.

Nincsenek megjegyzések: