2008. január 9., szerda

Balsikerek: kormányzati negyed és négyes metró

Elhagyja posztját a négyes metró építésének egyik fő szakmai felelőse, Gulyás László (méghozzá szép végkielégítéssel a zsebében). A DBR Metró Projekt igazgatóhelyettese közös megegyezéssel távozik.
Nagyobb baj az, hogy a metróépítésről szóló szerződések - amiket épp Gulyás kötött meg - előnytelennek bizonyulnak a főváros számára. A korábbi 2009-es határidő 2011-re módosult, de már az is kétséges, hogy a kivitelező Hídépítő ezt teljesíteni tudja; s a költségvetés is túllépte a megengedett keretet.

A Fővárosi Közgyűlés januárban, míg az Európai Unió ősszel dönthet a négyes metró további sorsáról. Az uniós támogatást kérelmező pályázatot eleve késéssel terjesztik a kormány elé - a tervezett decemberi időpont helyett leghamarabb februárban foglalkozhat vele az országgyűlés.


Bizonytalan időre elhalasztották a kormányzati negyed megépítését a felmerült finanszírozási problémák miatt.
A kérdés sok vitát váltott ki, a beruházást nem csupán az ellenzék vagy az SZDSZ, de a szocialista párt néhány politikusa is ellenezte (többek között Veress János és Kiss Péter).

A kormány reményei szerint idővel mégis elkészül a minisztériumoknak otthont adó komplexum; az illetékesek ez év végéig dolgoznak a terveken.
A projektből korábban már kihátrált a Demján Sándor-féle TriGránit, a Strabag és a WPR Sec is. Egyedül a KÉSZ Közép-Európai Építő Kft. és a Europolis Real Estate Management konzorciuma vállalná a kormányzati épületegyüttes megépítését és üzemeltetését.

3 megjegyzés:

H5N214 írta...

Nem meglepő a kormány sikertelensége, csak zavaró.

Névtelen írta...

Szia aranyhaj!

Sok sikert a blogodhoz!

Azt azért nehezen hiszem el, hogy valóban a horrorfilmek jelentik számodra a fő hobbydat... ezzel inkább viccelődni akartál csupán. Eltaláltam? :-)

http://nikkp.blog.hu/
Nikk Pál

Aranyhaj írta...

Köszönöm :-)

Valóban nem a filmeket, inkább a könyveket részesítem előnyben... az irodalom minden válfaját szeretem, s a horrort, a misztikus irodalmat is. Tízéves koromban Stephen King lépett elő az egyik kedvenc írómmá. A szüleim - sose olvasnak ilyesmit - megriadtak, mert bizarrnak tartották :-) Azóta mintegy harminc regényét olvastam, majdnem annyi írását, mint Jókainak, másik kedvencemnek.
De hosszan mesélhetnék még Maupassant-ról, Gogolról, akik szintén tudták, mi az a kellemes borzongás.
A kortárs hazai írók közül Szántai Zsoltot becsülöm nagyra (álnevei Le Renard vagy Kyle Sternhagen; talán az Eleven Chtulhu) - egyébként van szerencsém őt élőben is ismerni :-)