2008. február 11., hétfő

Grammy-gála: több díjat is nyert Amy Winehouse és Kanye West

Magyar idő szerint ma hajnalban adták át a Grammy-díjakat a Los Angeles-i Staples Centerben.
A gálán fellépett Beyoncé és Tina Turner; az utóbbi számát, a Proud Maryt adták elő közösen. A legendás rockénekesnő hét év kihagyás után lépett ismét színpadra, s a duett közben elénekelt egy-egy rövid dalbetétet a What's Love Got To Do With It és a Better Be Good To Me című számaiból.





Az ötvenedik Grammy-gála nagy nyertese Amy Winehouse: a jazzénekesnőt hat kategóriában jelölték, s öt díjat kapott. Huszonkét év óta Amy az első brit előadó, aki az év felfedezettje lett; ezenkívül ő lett az év legjobb popénekese, övé a legjobb dal (Rehab), az év felvétele és az év popalbuma. Mégsem vehetett részt a díjátadón, mivel botrányai miatt nem kapott idejében vízumot (pedig nem az életvitelét, hanem teljesítményét kellett volna figyelembe venni; akkor igazságosabb döntés született volna); így csak műholdas felvételen keresztül adhatta elő díjnyertes slágerét és You Know I'm No Good című számát egy londoni stúdióból. Az énekesnőt állva ünnepelte a közönség.

A nyolc kategóriában jelölt Kanye West végül négy díjat vehetett át: a legjobb szóló rapteljesítményért, a legjobb rapalbumért, s a legjobb közös rap-számokért (Commonnal és T-Painnel közös dalaiért).

Justin Timberlake lett a legjobb férfi popénekes, és a dance kategóriában is díjat nyert; a rockzenész Bruce Springsteen szintén két gramofonszobrocskát vihetett haza.

A legjobb szöveges lemez a demokrata elnökjelölt, Barack Obama lemeze lett.
A legjobb hosszú videó díját Madonna kapta The Confessions Tour című koncertfelvételéért. A rövidfilmek kategóriájában Johnny Cash klipje győzött.



Beyoncé és Rihanna


A jelöltek között volt Beyoncé, Rihanna, Jay-Z, Timbaland, T-Pain és Taylor Swift is.

1 megjegyzés:

Oreste írta...

Bello, ma non capisco cosa scrivi. Ciao da Roma