2008. február 13., szerda

Véget ért az írósztrájk


Véget ért a forgatókönyvírók november óta tartó sztrájkja: tegnap a Writers Guild of America (Amerikai Írók Céhe) tagjainak nagy többsége arra szavazott, hogy a szervezet fogadja el a producerek ajánlatát; ma tehát már munkába álltak a forgatókönyvírók.
A feleknek sikerült megegyezésre jutni az internetre és mobiltelefonra írt alkotások bérezését illetően, s az írók ezentúl betekinthetnek a szerződésbe és pénzügyi adatokba, hogy ellenőrizhessék, megkapják-e az őket illető összeget. Animációs filmek és valóságshow-k esetében azonban továbbra sem fizetik meg a közreműködésüket.

Akadtak, akik kételkedtek a sztrájk jogosságában. Pedig ha meggondoljuk, igazságtalan, hogy az írókat csak ímmel-ámmal fizetik meg, miközben a producerek, a stúdiók vezetői busás haszonra tesznek szert a tehetségükből (mármint nem a sajátjukból; az írókéból). Az alkotók mindeddig minden eladott filmből származó bevételből három cent részesedést kaptak; a producerek ennek sokszorosát. Most láthatták, mire mennek az írók munkássága nélkül. A sztrájk miatt 650 millió dollár veszteséget könyvelhetnek el a stúdiók; több ismert sorozat folytatása későbbi időpontra tolódott, másokból kevesebb epizódot forgatnak majd.
Minden elismerést megérdemel az amerikai szakszervezet, amiért sikerrel képviselte a művészek érdekeit. Reméljük, sok hasonlóra lesz még példa a világon.

Nincsenek megjegyzések: