2008. február 10., vasárnap

Kétezren tüntettek a Hősök terén - február 11-re emlékeztek


Mintegy kétezren vonultak fel tegnap délután 14 órakor a Hősök terén az Ismeretlen katona sírja előtt - a többségükben fekete ruhát és fehér fűzős bakancsot viselő fiatalok arra emlékeztek, hogy 1945. február 11-én több tízezer magyar és német katona tört ki a szovjetek által bekerített Budai Várból. A Vörös Hadsereg katonái lemészárolták a menekülőket. Ma már tudjuk: a "felszabadítást" követő megtorlás, a vétlen polgárok ellen elkövetett visszaélések és a Rákosi-diktatúra sem hagyott jobb emlékeket, mint a német megszállás.
A becsület napjaként emlegetett megemlékezést a Hazáért Egység Mozgalom szervezte; az engedélyezett demonstrációt egy magánszemély, Domokos Endre János (a 2005-ben betiltott Vér és Becsület elnöke) jelentette be.

Az esemény időpontjában a Szépművészeti Múzeum előtt mintegy háromszázan tiltakoztak tarkóra tett kézzel a náci hadseregre való emlékezés és a fasizmus ellen.

A meggyilkolt katonák iránt érzett részvéttel magában nem lenne baj - az elesettek zöme vélhetően csupán parancsot teljesítő, politikában járatlan közlegény volt -; de a rendezvény egy-egy szónoka felszólalt a "magukat demokratának nevező bűnözők" ellen, s utaltak arra, hogy " a nemzetért, a fajért mindent fel kell adni"; a félreérthető kifejezések árnyékot vetettek az eredeti szándékra.

A Horthy Miklós Társaság, a Jobbik és a Magyar Gárda ma Horthy Miklós kormányzóra emlékezik a Szent István Bazilikánál.



Nincsenek megjegyzések: