2008. február 17., vasárnap

Kezdődik a Fidesz kampánya

Ma veszi kezdetét hivatalosan a nagyobbik ellenzéki párt népszavazási kampánya. A plakátok és reklámok már korábban elkészültek, a fideszes politikusok számos alkalommal nyilatkoztak, miért kell igennel szavazni március 9-én; holnaptól pedig Orbán Viktor személyesen, országjáró körút során kívánja majd meggyőzni az embereket (mint tudjuk, a szabaddemokraták hasonló jellegű rendezvényei Salgótarjánban és Egerben kudarcba fulladtak; Horváth Ágnest és Kóka Jánost érdeklődők helyett tüntetők várták).
A Fidesz elnöke február 18-án Tatabányán, 19-én Pápán és Veszprémben, 20-án Székesfehérváron és Dunaújvárosban, 21-én Debrecenben, 22-én Nyíregyházán, 23-án Karcagon, 24-én Nagykanizsán és Zalaegerszegen találkozik majd az érdeklődőkkel.

A Fidesz cáfolja, hogy a márciusi népszavazás valódi célja a kormány megbuktatása lenne; de sokan gyanítják, ez áll a háttérben. Az MSZP szóvivője, Nyakó István szerint csalódni fognak mindazok, akik a kormány bukására számítanak.
A szocialista politikusnak bizonyára igaza van. A népszavazás eredménye aligha kétséges; ettől függetlenül Gyurcsány Ferenc hivatalban kíván maradni 2010-ig, s a választópolgárok többsége úgy véli, a kormánynak (vagy épp a kormányfőnek) a népszavazás sikere esetén sem kell lemondania. Maga Orbán Viktor is azt nyilatkozta a Vasárnapi Újság ma reggeli adásában, nem lehet előre megmondani, milyen következményei lehetnek a népszavazásnak; szerinte ez nagy mértékben függ attól, hányan és hogyan voksolnak majd.

Nincsenek megjegyzések: