2008. február 3., vasárnap

Elkezdődött az SZDSZ kampánya

Tegnap hivatalosan is kezdetét vette a szabaddemokraták népszavazási kampánya.
A nyitórendezvényen felszólalt Kóka János, Demszky Gábor, Magyar Bálint, Kuncze Gábor, Horváth Ágnes és Fodor Gábor is.
A liberális politikusok arról akarják meggyőzni a polgárokat, hogy minél többen vegyenek részt március 9-én a népszavazáson, s mondjanak nemet a reformok leállítására.
A párt Országos Tanácsának elnöke, Gulyás József elmondta, a testület felhatalmazta az ügyvivőket, hogy az eddigi álláspontot képviseljék majd a kampánynyitó rendezvényen (a szabaddemokrata párt azt szeretné, ha az egészségügyi reformot - néhány szükséges módosítástól eltekintve - változtatás nélkül fogadná el a parlament február 11-én; ugyanakkor egy 500-600 milliárd forintos adócsökkentést szorgalmaz).

A tegnapi rendezvény a szocializmus korszakát idézte fel; nem hiányoztak még a mozgalmi dalok sem.
Az SZDSZ elnöke kijelentette, az ingyenesség kádári illúziója gátat vet a fejlődésnek, s helytelen, hogy az állam még mindig nem vonult ki eléggé az egyes szektorokból (például az egészségügyből vagy a felsőoktatásból). Kóka János szerint a tandíj a legjobb befektetés, ami idővel sokszorosan megtérül.
Kuncze Gábor rámutatott, hogy a mai politikusok hatalomvágya komoly hátrányt okoz az országnak.
Demszky Gábor azt állítja, a Fidesz nem határolódik el eléggé a szélsőjobboldali erőktől.

Mintegy harminc tüntető megpróbálta megzavarni a Király utcai Wam Design Centerben tartott rendezvényt az "árulók!" szó skandálásával és füttyszóval, de rendőri beavatkozásra nem volt szükség. Az egyik demonstráló, egy középkorú nő - saját bevallása szerint 2006-ban a kormányra szavazott, amit utólag megbánt - egy vörös felirattal ellátott orvosi köpenyt ("Ágnes, ez nem reform, hanem népirtás; gyilkosoknak börtönben a helye!") tartott a magasba; a hölgyet Eörsi Mátyás egykori frakcióvezető kivezette a teremből. Az egyik szónok felhívta az emberek figyelmét arra, hogy a rendbontók épp a liberális párt és a jelenlegi kormány malmára hajtják a vizet.

A nagyobbik ellenzéki párt már korábban felszólította a kormányt, ne állampénzen kampányoljanak. (A szabaddemokraták kampánya a tervek szerint ötven-százmillió forintba kerül majd, de pontos összeget csak utólag mondhatnak.) Fidesz szóvivője, Szijjártó Péter azzal reagált a kampánynyitó rendezvényen elhangzottakra, komoly gondok lehetnek a kormánykoalícióval, ha a kisebbik kormánypárt épp a szocialistákkal riogatja az országot.

2 megjegyzés:

Névtelen írta...

Jó a blog.
Gondoltam (vissza)linkelek.

Aranyhaj írta...

Köszi!